Bolygó

Szemléletes animáció mutatja be, hogyan "lélegzik" a Föld

Bár a Földnek technikailag nincs tüdeje, a növényzet által megkötött és kibocsátott szén-dioxid ciklikus váltakozása mégis olyan hatást kelt, mintha a bolygó lélegezne.
Tudás

Mennyivel lenne hűvösebb a Föld, ha a Hold eltűnne az égről?

A klímaváltozás folyományként a bolygónk folyamatosan melegszik, de vajon megállítható lenne-e ez a folyamat, ha nem keringene a Föld körül a Hold, ami visszaveri a napsugarakat?
Techno

Bejött a kockáztatás a Samsungnak, rengetegen vettek tavaly hajlítható kijelzős telefont

A cég közleménye szerint a hajlítható kijelzős készülékeikből 2021-ben négyszer annyi fogyott, mint az azt megelőző évben.
Űr

Ez történne a Földdel, ha mindörökre eltűnne a Nap az égről

Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy túl sok jóra nem számíthatnánk, ha rendszerünk központi csillaga mintegy varázsütésre köddé válna. A cikkből viszont kiderül, miként festene a bolygónk és az emberiség agóniája, miután eltűnt az éltető fényforrás.
Űr

Idegen csillagok körül keringő bolygók és távoli élet jelei után folyik a nyomozás magyar segítséggel

Létezhet a Földhöz hasonló bolygó valahol az univerzumban? Egyre több küldetés indul ennek kiderítésére.
Tudás

Mi történne a Földdel, ha az emberek egyszer csak eltűnnének?

Bár az emberiség korszaka számtalan különböző módon érhet véget, arra meglehetősen csekély az esély, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnjünk a Föld színéről. De mi történne, ha ez mégiscsak bekövetkezne?
Űr

Alighogy felfedezték, a Föld mellett húzott el egy aszteroida

Az égitest 15 340 kilométerre járt a Földtől, ez csillagászati szempontból igen kis távolságnak számít: ilyesmire idén még nem volt példa.
Tudás

A nagy szűrő – avagy miért jelezné az emberiség nagyon közeli végzetét, ha letűnt élet nyomára akadnánk a Marson

Ha holnap, a jövő hónapban, vagy akár pár év múlva a NASA bejelentené, hogy bármiféle idegen élet nyomára bukkant a vörös bolygón, az a Nagy Szűrű teória alapján fajunk számára a közelgő véget jelezné.
Bolygó

Az ESA és a NASA együttműködik a klímaváltozás megértéséért

A NASA amerikai, és az ESA európai űrügynökség stratégiai együttműködést jelentett be a klímaváltozás és a Föld működésének megértése érdekében.
Techno

Hajlítható kijelzős telefonra cserélte a Samsung a Note-szériát

A Samsung a szokásos, augusztus eleji bemutatón az új Note-széria helyett ezúttal két hajlítható kijelzős telefont mutatott be - köztük egy olyat, ami az eddigiekhez képest szinte már olcsónak tűnik.
Űr

Mégsem lehetséges az élet a Vénuszon

Az élet alapvető eleme a víz, és amikor távoli bolygókon keresünk életet, akkor is elsősorban és először a víz jelenlétét vizsgáljuk. A kutatók azonban most arra is rájöttek, hogy nem csupán a víz jelenléte fontos, de a víz és az élet kapcsolatának más aspektusai is döntő fontosságúak lehetnek.
Bolygó

Új mérések születtek a Föld belsejének hőmérsékletéről

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói végezték el a méréseket az óceáni hátságok mentén, a víz alatti vulkanikus területeken. A területen állandó, 1350 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek, a legmelegebb hőpontoknál 1600 Celsius-fokkal.
Tudás

A világ legnagyobb csillagászati múzeuma nyílt meg Sanghajban

A múzeum fantasztikus léptékű, futurisztikus épületet kapott, és alapvetően a kínai űrkutatás történetével foglalkozik, de a nemzetközi csillagászat eredményeit is bemutatják.
Űr

Így fest a Mars belső szerkezete valójában

A NASA InSight űrszondája olyan marsrengéseket észlelt, melyek segítettek feltérképezni a bolygó belső szerkezetét, a mag méretét és állagát, a köpeny anyagát és a kéreg vastagságát.
Tudás

Az óceánba zuhant az egyik orosz ISS modul

Az ISS (Nemzetközi Űrállomás) Pirsz névre hallgató orosz modulja a Csendes-óceánba zuhant és elsüllyedt, közölte az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz).
Bolygó

Postagalambrajok a napviharban

Nemrég alaposan felkavarta a tudomány világát, mikor kiderült, hogy az ember is rendelkezik  geomágneses érzékeléssel, a testünkben található kriptokróm fotoreceptoroknak köszönhetően. Az állatokról, különösen a madarakról már régóta tudjuk ezt, azonban ez a képesség rendkívül sérülékeny lehet, különösen, ha egy adott faj nagy mértékben támaszkodik rá.
Űr

Jeff Bezost megváltoztatta az űrutazás, meg akarja menteni a Földet

Bezos átélt egy speciális hatást, amit csak az űrhajósok éltek át korábban, és ez saját bevallása szerint megváltoztatta: többet akar tenni a bolygó megmentéséért.
Űr

Forradalmasíthatja az űrutazást a NASA atomórája

A NASA elvégezte új atomórájának tesztjét, ami az első olyan műszer, mely segíthet az űreszközöknek önerőből elérni a nagy távolságokban található célpontjaikat.
Űr

Csillagászok kiszámolták, hány csillagról volt eddig megfigyelhető a Föld az elmúlt ötezer évben

Ugyanúgy, ahogy a Föld lakói is egy távoli csillag előtti áthaladása közben észlelhetik egy exoplanéta létezését, más csillagrendszerek bolygóiról is hasonló módon láthatták a Föld tranzitját a megfigyelők, feltéve persze, hogy léteznek megfigyelők.
Űr

Einsteinnek ismét igaza volt, egy csillag maga köré csavarja a téridőt

A világűrben keringő, tengelyük körül forgó hatalmas égitestek az Einstein általános relativitáselméletében megfogalmazott jóslat szerint maguk köré csavarják a tér-idő szövetét. Ezt a folyamatot hívjuk felcsavarásnak.
Bolygó

30 nap alatt a Föld körül Jeff kapitánnyal

A most bemutatásra kerülő film egy fantasztikus timelapse mozi, mely egy Föld körüli hajózás során készült 30 nap alatt, összesen mintegy 80 000 fotó felhasználásával.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.