Techno

A Meta egyszerre két lépést is tett az okosszemüvegek jövője felé

Mark Zuckerberg magabiztosabb, mint valaha.
Techno

Már be is mutatták az első okosszemüveget, ami az OpenAI forradalmi technológiáját használja

Májusban mindenki leesett állal nézte, amikor az OpenAI egy olyan új generatív mesterséges intelligenciát mutatott be, ami szinte az emberekhez megszólalásig hasonlóan képes kommunikálni a felhasználóval. Most egy hongkongi cég az okosszemüvegeibe is beépítette a technológiát.
Techno

Az eddigi legígéretesebb okosszemüveg már nadrágot is tud választani az ingünkhöz

Mark Zuckerberg izgalmas demót osztott meg a Ray-Ban Metáról.
Techno

Úgy tűnik, hogy megszületett a világ első olyan okosszemüvege, amelyet érdemes megvenni

A kritikusok dicsérik a Ray-Ban és a Facebook anyavállalata, a Meta közös termékét.
Techno

Megjelentek a Meta és a Ray-Ban új okosszemüvegei, hogy pontot tegyenek egy kétéves vita végére

A következő hetekben-hónapokban kiderül, hogy az ötlet vagy a megvalósítás miatt bukott-e meg a termék első generációja.
Techno

Néhány hónapon belül érkezhet az Apple okosszemüvege, de ennek nem mindenki örül

A hírek szerint az Apple már júniusban bemutatja a régóta várt kevert valóság szemüvegét, ám a cégen belül is vannak, akik ezt komoly hibának tartják.
Techno

Az "emberi szem felbontásával" rendelkező okosszemüveget mutatott be a Xiaomi

A kínai gyártó a barcelonai Mobil Világkiállításon mutatta be az okosszemüvege fejlesztői verzióját, ami teljesen vezeték nélkül kapcsolódik a telefonunkhoz és akár ránézéssel is felkapcsolhatjuk vele a szobában a lámpát.
Techno

Kijelző és kamera is van a bármilyen szemüvegre felcsatolható okosmonokliban

Az OLED-kijelzőt és kamerát is magában foglaló Brilliant Monocle-lel nagyjából bármilyen szemüveg pillanatok alatt felokosítható.
Techno

Valós időben feliratozza az elhangzottakat az Nreal okosszemüvege

A cég éppen egy éve dobta piacra az Nreal Airt, ami hamarosan egy igencsak hasznos funkcióval gazdagodik.
Techno

Megbukott a teszteken az amerikai katonák szuperszemüvege

Mint kiderült, az IVAS a jelenlegi állapotában nem annyira szuper katonává, inkább halott katonává teszi a viselőjét.
Techno

Ha unod a monitort, hordj helyette szemüveget

A berlini IFA-n két vállalat, a Lenovo és a TCL is bemutatott olyan készüléket, ami az ígéretek szerint leválthatja nem csak a számítógépek, de az okostelefonok kijelzőjét is. A technológiának ugyanakkor egyelőre megvannak a maga hátrányai.
Techno

Ízig-vérig ipari munkákra tervezték a világ első robbanásbiztos AR-szemüvegét

A munkavédelmi sisakra illeszthető szemüveg a legszigorúbb biztonsági követelményeknek is megfelel, és még 5G-modullal is rendelkezik.
Techno

A Google olyan okosszemüvegen dolgozik, ami képes bármilyen nyelvet azonnal lefordítani és feliratozni

Az egyelőre csak prototípusként létező szemüvegről sok mindent nem árultak el, viszont a bemutatón levetítettek egy látványos demót.
Techno

Nyakban viselhető számítógép és XR-szemüveg egyben - ez lehet a kiterjesztett valóság új iránya

A Viture One szemüveg még nem kapható a boltokban, de bemutatja, hogyan lehet új módon megoldani az XR eszközök dizájnját.
Techno

Az Apple okosszemüvegével elmosódhat a határ a valóság és a virtuális dimenziók között

A cég még nem mutatta be a kiterjesztettvalóság-szemüvegét, de egy koncepcióvideó jól érzékelteti, hogy milyen előnyökkel járhat az AR eszközök használata a hétköznapok során.
Techno

Hat képernyő egyetlen okosszemüvegben, ezt ígéri a Nimo

Alig száz gramm, két és fél órás akkumulátoridő, gond nélkül futó Android alkalmazások. Túl szép, hogy igaz legyen?
Techno

Hangok nélkül is képes megérteni a beszédet egy új, szájban viselhető eszköz

A Google Glass egyik fejlesztője olyan eszközön dolgozik, ami a szájba illesztve, pusztán a felhasználó nyelvmozgása alapján képes felismerni az egyes szavakat.
Techno

A Google után az Oppo is megpróbálkozik vele, hogy szemüveget adjon az emberekre

Az Oppo Air Glass egy monokróm kijelzőn jeleníti meg a szükséges információkat, és Kínában már a jövő év elején boltokba kerül.
Techno

Már jövőre megérkezhet az Apple okosszemüvege, ami tíz éven belül nyugdíjba küldheti az iPhone-t is

Megbízható források szerint az Apple AR-szemüvege a telefontól független, önálló készülék lesz, a processzora pedig a MacBookokéval fog vetekedni.
Techno

Egész nap mozizhatunk az Nreal új okosszemüvegével

Az Nreal Air kisebb, könnyebb és olcsóbb is, mint a tavaly bemutatott Nreal Light, a képességeit viszont kicsit visszametszették annak megfelelően, hogy mire van szüksége a felhasználóknak.
Tudás

Az idegen nyelvű szövegeket is azonnal lefordítja a Xiaomi okosszemüvege

A Google Glass óta várunk rá, hogy vajon milyen lesz az okosszemüvegek következő generációja, a Xiaomi pedig most mutatott rá egy egészen életképesnek tűnő megoldást.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.