Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen

2024 / 10 / 03 / Bobák Zsófia
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.

Képzeljünk el egy világot, amiben minden szembejövő emberről azonnal megtudhatjuk a nevét, a telefonszámát, de akár még a foglalkozását, a hobbiját vagy a rokonai nevét is, pusztán azzal, hogy ránézünk. Kényelmetlenül érkeznénk magunkat? Vagy éppen segítene megismerni egymást és közelebb kerülni embertársainkhoz? Egyáltalán lenne jelentősége annak, hogy a többé-kevésbé publikus információkhoz, amiket önként osztottunk meg magunkról, bárki villámgyorsan hozzáférhet?

Egy új tanulmány szerint nem kell várni erre a különös világra, már most is benne élünk. A Harvard Egyetem hallgatói AnhPhu Nguyen és Caine Ardayfio számítógép-tudományi tanulmányaik részeként kísérletet végeztek azzal kapcsolatban, hogy mire képes a mai technológia az adatgyűjtés terén és lehetséges-e szó szerint egy szempillantással személyes információkat megszerezni az emberekről. A diákok létrehozták az I-XRAY rendszert, ami egy Ray Ban Meta okosszemüvegen alapul, mivel ez a viselhető eszköz rendkívül hasonló egy valódi napszemüveghez, így feltűnés nélkül használható információszerzésre az utcán. A szemüvegben egy HD kamera rejlik, mikrofonokkal kiegészítve, amivel fotókat és videókat lehet készíteni egyetlen gombnyomással, ami sokkal kényelmesebbé teheti a fotózást, de már önmagában is felvet bizonyos személyiségi jogokkal kapcsolatos kérdéseket, mivel ezáltal észrevétlenül készíthető bárkiről felvétel az utcán. A Meta ennek kezelését egy, a szemüveg szárába beépített LED-del oldotta meg, ami videó/fotó rögzítése közben világít, ezzel jelezve mások felé, hogy felvétel készül róluk.

Az I-XRAY az okosszemüveggel készített képeket egyenesen az Instagrammal és más közösségi oldalakkal köti össze, ahol az algoritmusok könnyen megtalálják az egyezést és a képen szereplő ember/emberek kiléte máris lelepleződik, persze csak akkor, ha használja a közösségi oldalakat. Innen (vagy akár ennek a lépésnek a kihagyásával is) már egyenes az út afelé, hogy sokkal több adatot is beszerezhessen róla az I-XRAY viselője, csak egy gyors fordított képkeresésre és a megfelelő internetes oldalakra van szükség hozzá. A harvardi diákok egy nagy sikerű arcfelismerő szolgáltatást, a PimEyes oldalt használták a kereséshez, ami hatékonyan deríti fel egy kép megadása után, hogy ugyanaz a kép (illetve arc) hol bukkant még fel az interneten. Emellett a személyes adatok megszerzésére alkalmazták a FaceCheck.id, a FastPeopleSearch oldalt és a Cloaked.com oldalt is, amelyek segítségével számos információt, telefonszámokat, címeket, életkort és még a társadalombiztosítási szám néhány számjegyét is azonnal begyűjtötték.

A teszt alatt Nguyen és Ardayfio egy metróállomáson tette próbára a rendszert és a videó tanúsága szerint a legtöbb esetben valóban sikerült idegen emberekről részletes és valós adatokat szerezniük. A hallgatók a kísérletet figyelemfelhívásnak szánták, ami rávilágít a kamerás viselhető eszközök, a mesterséges intelligencia rendszerek és más trendi technológiai megoldások és különösképpen a PimEyeshoz hasonló arcfelismerő szolgáltatások kockázataira. Mivel egy, az I-XRAY-hez hasonló berendezést nem csak szórakozásra vagy bizonyos munkák megkönnyítésére lehetne használni, hanem rossz kezekbe kerülve akár zaklatásra vagy zsarolásra is, ezért a diákok úgy döntöttek, hogy nem teszik nyilvánossá az I-XRAY kódját, de valójában azt a kutatási munkát, amit a szemüveg másodpercek alatt automatikusan elvégzett, bárki utána csinálhatja az internet segítségével kicsit több idő és energia ráfordításával.

A megoldás a privát szféra megőrzésére Nguyen és Ardayfio szerint az, ha eleve óvatosan bánunk az adatainkkal és a PimEyeshoz hasonló oldalakról letiltjuk magunkat, amire ezek a szolgáltatások egyebeket adnak is lehetőséget.

(Fotó: Meta, AndreyPopov/Getty Images)

A Meta egyszerre két lépést is tett az okosszemüvegek jövője felé Mark Zuckerberg magabiztosabb, mint valaha.


Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
A ChatGPT immár képes megkerülni az internet első védvonalát
Az ügynök funkció nagyon hasznos, de elesett vele az internet egyik első bástyája.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.