Teljesen újfajta digitális valóságba vezet a Samsung új okosszemüvege

2024 / 12 / 14 / Bobák Áron
Teljesen újfajta digitális valóságba vezet a Samsung új okosszemüvege
A Project Moohannal a valódi világra kivetítve kezelhetjük a számítógépet, képes azonnal információt adni bármiről, amire ránézünk, és akár virtuálisan is bejárhatunk vele helyeket.

A koreai gyártó csütörtökön jelentette be a saját okosszemüvegét, ami első ránézésre igencsak hasonlít az Apple által tavaly piacra dobott Vision Próra - nem is véletlenül. Az Apple-höz hasonlóan ugyanis a Samsung is a kibővített valóságban látja a hordható eszközök jövőjét, vagyis egy olyan szemüvegben, ami egyszerre rendelkezik virtuális, kiterjesztett, valamint kevert valóság funkciókkal. Ennek megfelelően a szemüvegük jobban hasonlít egy VR-sisakra, mint egy Google Glass-szerű okosszemüvegre, de azoknál jóval szélesebb funkcionalitással rendelkezik.

A Project Moohan ennek megfelelően számos olyan funkcióval rendelkezik, mint az Apple Vision Pro vagy a Meta Questhez hasonló VR-szemüvegek. Nézhetünk vele filmeket úgy, mintha egy moziteremben ülnénk, képes virtuális monitorokat a valóságra kivetítve megjeleníteni, emellett megérti a kézmozdulatainkat és a szemmozgásunkat is - az alkalmazásokat például aktiválhatjuk úgy is, ha rájuk nézünk, majd az ujjainkat összecsippentjük. A Google több alkalmazást már optimalizált is a rendszerre, a YouTube például úgy jelenik meg a szemüvegen, hogy közepén látjuk a videót, ettől jobbra egy külön ablakban az ajánlott videókat, balra pedig a videó leírását és a hozzászólásokat.

Amiben a Project Moohan jóval többet tud, mint a Vision Pro, hogy a Google kifejezetten okosszemüvegekhez kifejlesztett Android XR operációs rendszere fut rajta, amibe teljeskörűen integrálták a Gemini személyi asszisztenst. Ez azt jelenti, hogy - amennyiben engedélyezzük neki - a szemüveg lát és hall mindent, amit mi is látunk és hallunk a szemüvegen belül vagy azon kívül. A szemüveg ennek köszönhetően képes többek között kommentálni, ha sporteseményeket nézünk, navigálni a városban, valós időben fordítani és feliratkozni az elhangzottakat, emellett bármivel kapcsolatban feltehetünk neki kérdéseket, amire ránézünk.

A Project Moohanról ezen túlmenően nem sokat árult el a Samsung, így csak annyi biztos, hogy a teljesítményt egy Snapdragon processzor biztosítja, valamint hogy ez lesz az első olyan eszköz, amin kereskedelmi forgalomban is megjelenik az Android XR. A szemüveg valamikor 2025-ben kerülhet boltokba, de a Google tervei szerint ezt a későbbiekben számos további Android XR-kompatibilis készülék követheti - köztük olyanok is, amelyek sokkal inkább hasonlítanak egy klasszikus szemüvegre, így akár a hétköznapokban is kényelmesen viselhetőek lesznek.

(Borítókép: Samsung, Forrás: Samsung, Wired, The Verge)

A Google bejelentette az új csodafegyverét, de az OpenAI azonnal rákontrázott Megérkezett a Gemini 2.0, a ChatGPT hangos módja pedig eközben "szemeket kapott".


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.