Az Apple okosszemüvegével elmosódhat a határ a valóság és a virtuális dimenziók között

2022 / 03 / 30 / Bobák Zsófia
Az Apple okosszemüvegével elmosódhat a határ a valóság és a virtuális dimenziók között
A cég még nem mutatta be a kiterjesztettvalóság-szemüvegét, de egy koncepcióvideó jól érzékelteti, hogy milyen előnyökkel járhat az AR eszközök használata a hétköznapok során.

Az úgynevezett SMS nyak (Text Neck) szindróma, ami a mobiltelefonok képernyőjének bámulása közben önkéntelenül felvett természetellenes póz miatt alakul ki, kényelmetlen következményekkel járhat, például a nyaki gerincszakasz deformálódásával vagy az ebből kiinduló fejfájással. A mobiltelefonoktól azonban nehéz elszakadni, mivel mára már annyi funkciót töltenek be egyidejűleg az életünkben: egyszerre kapcsolattartásra, szórakozásra és munkára alkalmas eszközök is, amelyek nélkül akár a nomofóbia (rettegés a mobiltelefon hiányától) is felütheti a fejét egyeseknél.

Ugyan az AR/VR eszközöket nem kifejezetten egészségügyi okokból fejlesztik a cégek, de extra előnyként akár erre a problémára is megoldást nyújthatnak, a fejen viselhető és a képeket a szemünk elé közvetlenül kivetítő szemüvegek és sisakok használatával ugyanis nem szükséges többé egy kézben tartott eszközre fókuszálni, így kényelmesebben, ha úgy tetszik, természetesebb módon juthatunk információkhoz általuk.

A kiterjesztett valóság és virtuális valóság az információs és kommunikációs technológia jövője a fejlesztéseket végző cégek szerint, Mark Zuckerberg, a Meta vezetője például úgy nyilatkozott, hogy elképzelése szerint az AR hamarosan leválthatja a jelenlegi média vagy művészeti formákat.

"Lényegében bármilyen média, művészet, bármilyen képernyő, bármilyen tévé a jövőben nem kell, hogy fizikálisan létezzen - lehet csak egy applikáció, amit a szemüveged kivetít a falra."

- jósolta a VivaTech konferencián.

Az 5G, de különösen az azt követő 6G hálózatok is a telefonok halálát hozhatják el, mivel a nagyságrendekkel gyorsabb és kisebb késleltetésű rendszerre közvetlenebb formában, a 6G eljövetelének idejére már szélesebb körben is elérhető viselhető vagy beültethető eszközökkel is könnyebben és eredményesebben csatlakozhatunk. Az AR/VR sisakok és az ezeket kiegészítő programok fejlesztésének versenyébe sok cég beszállt, a Meta, a Lenovo, az Oppo, a Microsoft is elkészítette vagy készíti a maga verzióját, amit egyelőre leginkább valamilyen munkakörnyezetbe és nem hétköznapi felhasználásra szánnak.

Az Apple nem jár élen a fejlesztésekkel, annak ellenére, hogy a cég vezérigazgatója, Tim Cook a nyilatkozatai alapján hisz az AR jövőjében, de szakértői értesülések szerint valamikor a közeljövőben megjelenhet az Apple okosszemüvege is a piacon.

Arról, hogy hogyan fog kinézni vagy működni az eszköz, még csak sejtések léteznek, bár a cég egyik legismertebb elemzője, Ming-Csi Kuo már egészen konkrét leírást is megosztott tavaly a készülő termékkel kapcsolatban. Ez alapján lehetséges, hogy a kiterjesztettvalóság-készülék egy, a hétköznapi tevékenységek során mindenki számára használható és az utcán is hordható szemüveg lesz, ami elkísérheti az embereket a mindennapjaik során és ami lényegében haszontalanná teheti az iPhone-ok jelenlétét. Egy ilyen eszközzel nem csak az SMS nyaktól búcsúzhatnánk el, hanem attól az érzéstől is, hogy lemaradunk bármilyen hírről, mivel minden információ a szemünk előtt lebeghetne akár egy séta közben is.

Azt, hogy hogyan nézne ki egy hasonló Apple okosszemüvegben töltött nap, a The Hacker 34, vagyis Kevin Kal francia youtuber által készített koncepcióvideó mutatja be, amely szerint a cég realityOS rendszerével működő eszköz még arra is időben figyelmeztetne, ha elejtenénk az AirPodunkat, bár megmenteni sajnos nem tudná őket.


(Cult of Mac Fotó: Samsung, Oppo, Pixabay/Pexels)

Úgy tűnik, hogy elkezdődött az Apple AR-VR sisakjának a gyártása Az ellátási láncukból idén őszi bemutatóra utaló információk érkeznek.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.