Tudás

Végre kiderülhetett a középkor legtitokzatosabb dokumentumának, a Voynich-kéziratnak a titka

Habár a kódot továbbra sem sikerült megfejteni, de az ábrák és a korabeli orvosi gyakorlat összevetéséből következtetni lehet ennek a dokumentumnak a céljára, vagyis hogy miért írták egyáltalán, és miért titkosították ennyire.
Techno

Már készül a jövő “kvantuminternete”, amelynek kulcsa a kvantumdob

A Koppenhágai Egyetem Niels Bohr Intézete már a jövő világhálójának, a “kvantuminternetnek” a legszükségesebb összetevőjén dolgozik.
Techno

Bárkit szuperhőssé változtat a minden terepen használható exoszkeleton

Az állóképesség már nem szükséges követelmény az extrém túrázáshoz – legalábbis ezt ígéri a sci-fiből szalajtott, AI-vezérelt exoszkeleton.
Űr

A galaxis leghatalmasabb csillagtömegű fekete lyukát a Földhöz “extrém” közel fedezték fel

A most felfedezett fekete lyuk nem csak jóval nagyobb az eddig ismert legnagyobb tömegű lyuknál, a Cygnus X-1-nél, de csillagászati léptékben a Földhöz is nagyon közel helyezkedik el.
Techno

Az izraeli impulzusbomba, amivel visszarepítheti Iránt a kőkorba

Az EMP fegyver képes lenullázni minden elektronikai eszközt a bevetési területen – Izrael pedig régóta rendelkezik ilyen fegyverrel, amelyet egyébként a történelemben (a nyilvános feljegyzések alapján legalábbis) még sosem vetettek be.
Techno

A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké

Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Techno

Vészesen közeleg a Q-nap, amikor minden rendszer feltörhetővé válik

A Q-nap az az időpont, amikor a kvantumszámítógépek képesek lesznek feltörni a ma használt titkosítási módszereket. Ez pedig akár már jövőre is bekövetkezhet.
Űr

A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint

Egy új kutatás végre feltárja a Hold ősi múltjának a döbbenetes titkait.
Techno

A “pucér kamerában” mindenki meztelennek fog látszani – ha akarja valaki, ha nem

A kamera jó gyorsan – körülbelül 10 másodperc alatt “levetkőztet” bárkit. Természetesen mesterséges intelligencia hajtja.
Űr

Valóban mesterséges tárgy a Hold előtt elrepülő “szörfdeszka” a NASA felvételén

A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter képet készített egy, a Hold körül keringő szörfdeszkára emlékeztető objektumról. Hogy mi ez a tárgy, az derült ki végre.
Tudás

A matek házi többet árthat, mint amennyit használ

Különösen igaz ez a túl bonyolult feladatokra, amelyeknél még a szülő sem tud könnyen segítséget nyújtani.
Űr

Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül

A Max Space stadion méretű, de olcsón és könnyen telepíthető űrállomásokat ígér. A 2026-ban fellőtt első modult követően pedig ilyenekben élhetnek az emberek majd a Holdon, és aztán a Marson is.
Techno

Hátborzongató “cseppkövek” a fukusimai reaktorban készült első képeken

Most először készültek képek az 1-es blokkban, a katasztrófa elsődleges helyszínén.
Tudás

Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint

Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Techno

Meglepő: Kína oldhatja meg az amerikai hiperszonikus fejlesztések kritikus hibáját

Miért toporognak évek óta egy helyben az amerikai hiperszonikus fejlesztések? Kínai kutatások szerint a fejlesztésekhez használt, amerikai modellező szoftver hibái miatt.
Űr

Mesterséges napfogyatkozást idézne elő az ESA

Ezáltal eddig példátlan pontossággal lenne tanulmányozható a Nap koronája.
Ember

Egyáltalán nem a valóságot érzékeljük, csupán irányítottan hallucinálunk

Azt rég tudjuk, hogy a valóságot nem közvetlen érzékeljük, hanem az érzékszerveink szűrőjén keresztül. Egy relatíve új elképzelés szerint azonban az utóbbi állítás sem igaz, valójában az érzékszerveink csak időnként mankót nyújtanak nekünk egy hatalmas álomban, egy végtelen hallucinációban, amit valóságnak nevezünk.
Tudás

Oroszország legbrutálisabb börtöne, a Fekete Delfin

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az emberi jogokat “rugalmasan” kezelő Oroszországban miért nincs halálbüntetés. A válasz a Fekete Delfin, a világ legkegyetlenebb börtöne, amelyet eddig egyetlen fogvatartott sem hagyott el élve.
Techno

Figyelmeztet az IMF: az AI forradalom gazdaságpolitikai válaszúthoz érkezett

Akár 5-20 éven belül a nyakunkon lehet az általános mesterséges intelligencia, a Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint ezért fel kell készülniük a döntéshozóknak erre a radikálisan megváltozott világra.
Techno

Születőben a négy és fél milliószor gyorsabb internet

Az átlagos brit otthoni sávszélességhez képest négy és fél milliószor gyorsabb adatátviteli sebességet sikerült elérni egyetlen optikai szálon. Mindez a mostaninál radikálisan gyorsabb internetet tesz lehetővé már a mostani infrastruktúrán is.
Garázs

Már repülhet is a fúziós űrhajtómű

Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.