Tudás

Felfedezték, hogy miért sétálgat ez a furcsa hal a tenger fenekén

A morgóhalakfélék családjába tartozó állatok a tenger fenekén osonnak lábnak tűnő testrészeiken. A "lábak" jó célt szolgálnak a halak életében.
Ember

Egy világhírű magyar és német feltalálóban sok közös volt, az örökségük pedig megváltoztathatja a világot

Mi a közös Richter Gedeonban és Robert Boschban? Első pillantásra nem feltétlenül gondolnánk, hogy túl sok hasonlóságot találhatunk a magyar és a német feltaláló életútja között, pedig már rögtön születésükkor akadt egy egyezés: 11 év eltéréssel, de ugyanazon a napon, szeptember 23-án látták meg a napvilágot.
Űr

Szenzációs üstököst figyelhetünk esténként szabad szemmel

Túlélte a Nap közelségét az Oort-felhőből érkező üstökös és az elkövetkező napokban alkonyat után láthatjuk az égen, de a telihold megnehezíti a dolgunkat.
Techno

Történelmi nap az emberszerű robotok pályafutásában

Sok helyen tesztelnek humanoid robotokat, de most először kötöttek szerződést több éves időtartamra ilyen robotok alkalmazására.
Techno

"Ez lesz a legnagyobb termék, ami valaha is készült" - mondta Elon Musk a robotaxi bemutatóján, de nem a taxira gondolt

A Tesla We, Robot eseménye az autógyártó leendő önvezető taxijának bemutatásáról szólt, de a cég egy másik futurisztikus produktuma is rivaldafénybe került.
Ember

A NASA agyhullámokat monitorozó módszerével kezdenek tanítani egy magyar iskolában

A neurofeedback története, amit eredetileg pilóták és űrhajósok kiképzésére használtak, hosszú múltra tekint vissza. A technika az idegrendszer önszabályozását segíti elő.
Űr

Meglepő felfedezést tettek a Naprendszer legnagyobb viharával kapcsolatban

A vihar akkora, hogy az egész a Földet el tudná nyelni. Az eddigieknél alaposabb megfigyelések szerint a Jupiter nagy vörös foltjának mérete folyamatosan változik.
Ember

Létezik egy olyan népcsoport, amely hagyományosan nem két, hanem öt nemet ismer el

A bugisz nép tradíciója ősi legendákban gyökerezik, de a modern korban egyre inkább üldözik a sem nem férfi, se nem nő bissukat.
Űr

A csillagközi utazást válthatja valóra a plazmalövedékekkel működő hajtómű

A brit Magdrive egy, az eddigieknél hatékonyabb hajtóművel tenné lehetővé a csillagközi utazásokat. A Super Magdrive üzemanyagát szilárd fémek adják, amelyeket útközben, aszteroidákból is lehetne bányászni.
Ember

Végső leszámolás a testi korlátokkal a biohacking, a transzhumanizmus és a fiatalság örök megőrzése révén

Milyen lesz a világ 2077-ben vagy azután? Jönnek a kiborgok, szuperhumánok és gondolatvezérelt eszközök? És mi a helyzet az örök élettel? Az MVM Future Talks idén az emberi test jövőjének témakörét járja körbe.
Űr

Negyvenhét év után lekapcsoltak egy fontos berendezést a Voyager 2 fedélzetén

Ez a berendezés segített igazolni 2018-ban, hogy űreszköz kilépett a csillagközi térbe.
Űr

Megtalálhatja a Hera az emberek által létrehozott űrbeli krátert vagy nem is létezik?

Van kráter a Dimorphos aszteroidán vagy teljesen átalakult a formája, mikor a NASA egy szondát ütköztetett vele? Két év múlva megkaphatjuk a választ a tegnap útnak indult Hera missziónak köszönhetően.
Techno

Ügyetlen szobanövény-tulajdonosoknak szánták a rendszert, végül fűtermesztő-készülék lett belőle

Az otthoni fűtermesztés nem probléma többé, legalábbis, ahol engedélyezik.
Űr

Egy lépéssel közelebb került a Gateway állomás az induláshoz

A Gateway az ISS egyik utódjaként a leendő holdi missziókat segíti majd. A HALO modul már jól áll az előkészületekkel.
Garázs

A bagettnél is ikonikusabb és hamarosan újraéled elektromos formában

Feltámad a francia gyártó kisteherautója, az Estafette, egy kicsit más formában.
Űr

Visszatérés a tett helyszínére az első sikeres aszteroidaeltérítő misszió folytatásában

A DART misszió során kimozdíttak pályájáról egy aszteroidát. A küldetés azonban még közel sem ért véget. A második felvonásban a szondához magyar szakértők kalibrálják a kamerákat.
Tudás

Az elmúlt évek legerősebb napkitörésének hatása a hétvégén érheti el a Földet

A Nap a 11 éves ciklusának legaktívabb szakaszánál tart és rendre produkálja az intenzívebbnél intenzívebb fellángolásokat, amelyeket a Földön is lehet észlelni.
Techno

A legélethűbb robot, ami "életre kelti a kódokat", ultrarealisztikus barátot kapott

Barátot kapott az ultrarealisztikus robot, de a beszélgetésük nem alakult a legjobban.
Tudás

Miért göndörödik be az ember haja esős időben?

Sokak életét megkeseríti a párás időben kezelhetetlenné váló haj, pedig előnye is van jelenségnek: a 18. században például hatékony higrométert építettek emberi hajból.
Bolygó

Meglett a gamma-sugárzások hiányzó láncszeme, egy újfajta gamma-felvillanás

Villámláskor gammasugár-felvillanások, vagy más néven sötét villámok keletkeznek a Föld légkörében. A NASA most a viharok idején létrejövő gamma-felvillanások új típusát detektálta.
Techno

Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen

Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.