Űr

Bizarr jelenséget találtak a csillagászok egy fekete lyukkal kapcsolatban, amire egyelőre nincs magyarázat

A fekete lyuk úgy pulzál, mint a szívdobogás, de van egy másik furcsasága is.
Techno

A Spacewar! kvantumverziója érkezik, amiben egy kvantumszámítógép valós időben találja ki a játékot

Nemsokára ki lehet próbálni a játékot, amit valós időben generál egy kvantumszámítógép.
Garázs

Rekord született, elképesztő magasságba jutott egy napelemes repülőgép - a következő cél a sztratoszféra

Sosem szállt ilyen magasra napenergiával hajtott repülő, még egy utasszállítóval is találkozott.
Techno

Ha ez a robot elkészül, azzal valóban átléphet egy határt a kínai gyártó

Technikailag nehezen kivitelezhető egy ilyen robot megépítése, de az ötlet komolyan felmerült.
Tudás

Teljesen egyedi a természetben az anyagi állapot, aminek létezését egy évtized után bizonyították

Az oxigén lehet vörös is, csak össze kell nyomni.
Űr

A kozmikus Gyűrűk Ura: Sauron szeme egyenesen a Földet pásztázza

A blazár sugara éppen a bolygó felé tart.
Űr

A Mars le sem tagadhatná vad múltját - egykor még a felszíne is szétesett

Németországnak megfelelő nagyságú területen szaggatták szét a felszínt a különféle erők.
Techno

Félelmet keltett az amerikai robotzsaru, ezért leszerelték

Pedig nagyon limitált volt az arzenálja.
Tudás

Schrödinger macskája - a híres gondolatkísérlet új formát öltött

A kvantumvilág legismertebb állata a kvantummechanika bizarr jelenségeit illusztrálja.
Tudás

Kínában nyitottak egy olyan bevásárlóközpontot, amihez hasonló nincs a világon

Csak be kell sétálni, és már vehetjük is a robotot.
Űr

Kozmikus rendszer születésének lehetünk tanúi, ami olyan, mintha a Naprendszer kezdetét látnánk

Nagyszabású építkezés 440 fényévnyire.
Garázs

Biciklivel menekült ki szorult helyzetéből egy ukrán katona

Az e-bike-ot légi járművel szállították és dobták le neki.
Űr

Egyenesen egy fekete lyukba küldene űrjárművet egy kozmológus

Megvalósul a hetvenes évekbeli sci-fi film forgatókönyve? Nem egészen, de az ötlet kivitelezhető a szakértő szerint.
Tudás

A kvantummechanika szabályai szerint soha semmi a világon nem maradhat teljes nyugalomban

A kvantummechanikai szabályok teljesülnek nagyobb méretekben is egy új felfedezés szerint.
Tudás

Internetes szenzáció lett a nagy fenekű tengeri csillagból

Mintha Csillag Patrik mutogatná a hátsóját.
Techno

“Ez az akkumulátortechnológia olyan, mintha szivacsból és acélból próbálnánk felhőkarcolót építeni” - különleges akksival és rendkívül vékonyan érkezik a Honor Magic V5

A Honor úgy döntött, hogy tiszteletben tartja a főként Ázsiában hódító tetrafóbiát, és messziről elkerüli a baljóslatú négyes számot, ezért a sorban következő Magic V4 helyett a Magic V5-tel lépnek piacra. A telefon a világ legvékonyabb kihajtható telefonja, aminek használatát könnyen meg lehet szokni.
Tudás

Izgalmas magyar találmányok, amelyek megváltoztatták a világot a legkülönbözőbb területeken

Tudod, hogy mi a neve annak a berendezésnek, amelyet magyarok fejlesztettek és még Sally Ride, az első amerikai női asztronauta is használta? És ki találta fel az erőművekhez használt különleges hűtőrendszert?
Tudás

A mai nap lesz az egyik legrövidebb az 1950-es évek óta, de kevesen veszik majd észre

Az idei nyáron többször felgyorsult a Föld forgása, sok volt a különösen rövid nap.
Űr

Az űr ikonikus zónája, a Hubble Deep Field új szemszögből

A régióban extrém vörös galaxisok százait lehet felfedezni.
Tudás

Évezredek után derült ki, hogy valóban a halhatatlanság szimbólumát rejti egy ősi korsó

De a kutatók nem merték megkóstolni az anyagot.
Bolygó

Rejtélyes akadályt fedeztek fel az Atlanti-óceánban, amelyen néhány állat nem juthat át

A kutatók nem tudják, mi alkotja a korlátot, de a hatásai egyértelműek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.