A halhatatlanság iránti vágyakozás régóta kísérti az emberiséget, a mai modern korban pedig a longevity-vel, azaz az élet extrém meghosszabbításával kapcsolatos kutatások újabb és még valóságosabb alapot adnak a fantáziáknak. Lehetséges lehet drasztikusan visszafiatalodni, és elfelejteni az öregedés és halál okozta aggodalmakat? Ki tudjuk cselezni valahogy a nagy Kaszást? - teszi fel a kérdést egyre több tehetős szilícium-völgyi vállalkozó.
A válasz egyelőre egyértelmű nem
A szakértők szerint az emberi test, minden erőfeszítés ellenére sem képes a jelenleg vagy a közeljövőben rendelkezésre álló technológiák bevetésével nagyban túllépni a 122 év körüli limitet, bár egyes vélemények szerint ennek oka inkább az időskori orvosi ellátásban keresendő, és nem a természetes testi korlátokban - ebből következően öregedésgátló gyógyszerekkel és a legújabb orvosi technológiákkal akár tovább is élhetnénk. A jövőben lehetséges, hogy a kutatók feltalálnak olyan új módszereket, amelyek ma még jóformán elképzelhetetlen módokon segítenek az élethossz korlátainak megváltoztatásában, és az is lehet, hogy nem emberi testben, hanem az agynak, illetve tudatnak a gépekbe való átültetése révén tudják majd az emberek folytatni az életüket valamikor a távoli évszázadokban.
Bárhogy is lesz, a halhatatlanság elérésének pusztán a gondolata is érdekes kérdéseket vethet fel az élettel és főként az élet értelmével kapcsolatban. Ha tényleg örökké létezhetnénk, betegségek és a halál gondolata nélkül, maradnának még fontos céljaink? Tennénk erőfeszítéseket az elérésük érdekében? Ugyanúgy értékelnénk az örömet adó élményeket, mint most, elmúlásunk tudnának árnyékban? Megmaradna a kíváncsiságunk, és egyáltalán,
nem unnánk halálra magunkat?
A TED Ed (magyar nyelvű felirattal elérhető) videója filozófusok teóriáit mutatja be a halhatatlanságról, Bernard Williams angol filozófus ellenérveitől kezdve - aki szerint a halhatatlanság egyszerűen elviselhetetlen lenne egy ember számára -, Benjamin Mitchell-Yellin professzor elképzelésein át - aki a halhatatlanság átkát abban látja, hogy az ember időről időre elveszti a számára fontos dolgokat vagy értékeket -, John Martin Fischer elméletéig, aki azt vallja, az élet azért elég érdekes és szórakoztató ahhoz, hogy a halhatatlanság “ne is legyen olyan rossz”.
(Fotó: Bing/GPT-4o)
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR