Bolygó

Az EU szabályozná az időjárás-manipulációs tevékenységeket, mert túl kockázatosak

Az EU szerint óvatosan kell kezelni az időjárás-manipulációval kapcsolatos tevékenységeket, mert egyelőre nagyon kevés adat és tapasztalat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy pontosan lássuk, milyen következményekkel és kockázatokkal jár, ha mesterségesen módosítjuk a Föld időjárását.
Bolygó

A „tiszta” geomérnökség? – A Holdról kilőtt porból formálnának védőernyőt a Föld köré

A kozmikus napernyő évente két százalékkal csökkentené a beérkező napsugárzást, így védekeznénk a globális felmelegedés ellen. Az elképzelés egy picit jobbnak hangzik, mint a tipikus szoláris geomérnökség, mivel nem érinti a Föld atmoszféráját.
Bolygó

Ez a startup már arra jött létre, hogy elsötétítse a Napot, sőt ezt már ki is próbálták

Így küzdenének a túlmelegedés ellen, azonban nem egyeztetettek senkivel az ügyben – a tudósok szerint pedig az efféle geomérnökség nem feltétlen jó ötlet, különösen nem bármiféle felügyelet nélkül.
Bolygó

Katasztrofális következményei lehetnek, ha a Nap elhomályosításával akarjuk megoldani a klímaváltozás problémáját

Mintegy hatvan neves kutató nyílt levelet intézett a világ országaihoz, amelyben azt kérik a döntéshozóktól, hogy egyszer s mindenkorra vessék el a szoláris geomérnökség lehetőségét.
Bolygó

A kutatók modellezik, hogy milyen lesz a világ 2070-re, ha megkezdődik a szoláris geomérnökség

A sokáig majdhogynem tabuként kezelt módszert egyre többen tanulmányozzák, egyelőre csak szimulációkon. A legújabb modellek létrehozásában az Amazon is besegít.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.