Techno

Akkora, mint egy hitelkártya, de pontosabb egy teljes katonai radarkomplexumnál is

10000 antenna egyetlen hitelkártya méretű területen – a terahertzes sugárzásra épülő technológia nem csak sokkal kisebb, de brutálisan pontos képalkotást tesz lehetővé, amit a köd vagy egyéb látási viszonyok sem befolyásolnak – az eszköz akár az önvezető technológiát is forradalmasíthatja.
Techno

A teljesen átalakuló tengeri hadviselés fontos lépése Snakehead, a régóta fejlesztett drón-tengeralattjáró felavatása

A Snakehead bemutatása a nyilvánosság előtt jelzi, hogy az USA Haditengerészete is nyitna a legénység nélküli járművek irányába. De pontosan mire fogják használni a „kígyó fejét”, és miként fog kinézni a jövőben a tengeri hadviselés?
Techno

Működő drónt építettek Leonardo da Vinci több mint 500 éves vázlata alapján

A Marylandi Egyetem egy diákja Da Vinci mai szemmel furcsa alakú légcsavardizájnját használta fel egy kvadkopter levegőbe emeléséhez, ráadásul egy nem várt aerodinamikai jelenség is segíti a drón repülését.
Techno

Börtön vagy nyolc és fél millió forintnyi pénzbírság vár azokra, akik drónt reptetnek az Egyesült Arab Emírségekben

A kormány betiltotta a magáncélra használt drónok reptetését biztonsági kockázatra hivatkozva.
Techno

Drónokkal zavarja el a galambokat a Svájcban kifejlesztett, önműködő épületvédelmi rendszer

A háztetőkre telepíthető, teljesen automatikusan működő rendszer önállóan ismeri fel a közeledő galambokat, majd egy drónt küld a helyszínre, így hessegetve el őket.
Techno

Akár egy több száz drónból álló rajt is irányíthat egyetlen katona a Raytheon új fejlesztésének köszönhetően

Nemrég egy éles teszt során egy 130 drónból álló flottát volt képes irányítani egyetlen katona. A gyakorlat során beltéri és kültéri helyszínekkel is egyaránt meg kellett küzdenie a drónrajnak.
Garázs

Hidrogénhajtású, repülő versenyautót készül piacra dobni egy francia startup

A francia Maca Flight 2023-ra már sorozatgyártást ígér a mesterséges intelligenciával is felszerelt repülőeszközből.
Ember

Három perc alatt ért ki és életet mentett a defibrillátor-drón

Egy hetvenegy éves svéd férfin segítettek az Everdrone nevű helyi startup segítségével.
Techno

Egy ellentmondásos lövésdetektáló rendszert drónokkal kötnek össze, hogy időben elkapják a tetteseket Izraelben

A lövöldözések helyszínére automatikusan kiérkező drónok felvételeket készítenek a rendőrség számára, amíg azok úton vannak.
Techno

A karmokkal felszerelt drón úgy ragadja meg a prédát, mint egy sólyom

A Stanford kutatói által kifejlesztett lábakkal a drónok akár egy faágra is képesek leszállni, és aztán úgy egyensúlyozni rajta, mint a madarak.
Garázs

Kicsit a Jedi visszatért is megidézi a Jetson One-ról készült legújabb videó

Mintha egy alacsony költségvetésű sci-fit néznénk.
Techno

Mintha csak magától lebegne a levegőben ez a tenyérnyi drón

A Dronut X1 propellerei a hagyományos drónoktól eltérően nem a törzsön kívül, hanem a drón belsejében helyezkednek el.
Techno

Drónok elleni légvédelmi kupolák védhetik meg a városok légterét

A betolakodó légi járműveket nem csak észlelik a Dedrone eszközei, a cég fegyvert is kínál a drónok hatástalanítására.
Garázs

Az egyik legextrémebb repülő jármű-koncepció a világon valósággá vált

Nemcsak repülő autók, és jetpackek, hanem repülő motorbiciklik is készülnek azoknak, akik unják a földi közlekedést. Az Xturismo készítőit a Csillagok Háborújának világa ihlette és azon dolgoznak, hogy a fantáziát átültessék a gyakorlatba is.
Garázs

Bemutatták a Volocopter kétszáz kilogramm teherbírású szállítódrónját

Az elektromos Volodrone olyan helyeken teljesít majd szolgálatot, ahol a hagyományos közlekedési formák lehetőségei korlátozottak a gyártócég elmondása szerint.
Techno

Drónok, drónok mindenütt - a Zalazone bemutatóján

Permeteződrón, rajban repülő drón, önvezetve driftelő BMW-t követő autonóm drónraj, lábbal irányított drón, csőrotoros meteorológiai drón.
Techno

Először küldtek be drónt egy hurrikán közepébe – így fest a felvétel

Sikerült egészen bensőségesen megismerni Samet, a négyes kategóriájú hurrikánt.
Tudás

Guruló robotot, Skype-nagyi társasjátékot és még egy tucatnyi kütyüt jelentett be az Amazon

A tavaly bemutatott, lakásban repkedő biztonsági drónjukat pedig már megrendelhetik a kiváltságosak.
Garázs

Helyből felszálló légitaxi merev szárnyba épített légcsavarokkal

Az Atlas Aero légitaxi-megoldása érdekes és elegáns, a prototípus állítólag már jövőre repülni is fog.
Techno

Drónok mehetnek ki a mentők helyett az infarktus-gyanús esetekhez

A repülő műszer olyan területeken is elérheti a szívrohamok áldozatait, ahová más járművekkel nem lehet percek alatt eljutni.
Techno

Van még mit tanulnia a mesterséges intelligenciának az állatvilágtól

A jövő vitorlázó drónjait ugyanis az állatok csoportos viselkedése taníthatja hatékonyabb működésre.  
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.