Hidraulikus drónt építettek, ami sokkal nagyobb hatótávolságú lesz az elektromos társainál 2022 / 03 / 05 / Bobák Zsófia

Az akkumulátorral működő elektromos drónoknak vetélytársa akadt a Flowcopter képében, amely a Danfoss által fejlesztett hidraulikus pumpa, a Digital Displacement pumpa által működtetve sokkal nagyobb távolságokra tud majd eljutni a szállítmányával, mint a hagyományos drónok, legalábbis ezt ígéri a jármű gyártója. A tervek szerint az eszköz akár 6 órányi folyamatos repülésre/900 kilométer megtételére lesz képes, amivel megoldhatja a drónok üzemeltetésének egyik problémáját, vagyis a viszonylag kis hatótávolságot, ami miatt a városok közötti légitaxizás vagy szállítmányozás például nehézségekbe ütközhet. A hidraulikus drón stabilitása ugyan egyelőre nem vetekszik az elektromos verziókéval, de a Flowcopter elmondása szerint robosztusabb, olcsóbb és könnyebb, mint a tisztán elektromos meghajtás, vagyis az eszköz súlyához viszonyítva nagyobb hajtóerőt és "extrém hatékonyságot" képvisel. A Flowcopter folyékony üzemanyaggal működik és a Digital Displacement pumpát négy, egyenként 129 lóerős motor üzemelteti. A drónt első körben rövidebb távú fuvarozásra szánják, személyszállításra méretei miatt egyelőre nem alkalmas, mivel a maximális teherbírása 150 kilogramm. (Fotó: Flowcopter)
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.