Először lehet látni videón, hogy az F–35 elfogás közben kilő egy drónt

2022 / 03 / 08 / Felkai Ádám
Először lehet látni videón, hogy az F–35 elfogás közben kilő egy drónt
Izrael feloldotta a titkosítást egy videón, melyen az F–35 semmisít meg iráni drónokat éles bevetés során. Ez az első mozgókép arról, hogy milyen megsemmisítő erővel bír a csúcstechnológiájú amerikai gép a gyakorlatban is.

Miközben a világ Ukrajnára figyel, azért máshol is történnek katonai cselekmények, még ha ezek többé-kevésbé megszokottak is. Az izraeli hadsereg, az IDF hivatalos Youtube csatornáján közzétett videónak azonban több érdekes vonatkozása is akad – haditechnikai és politikai egyaránt.

Miként az a videóból is kiderül, a harci cselekményre még tavaly került sor, és ekkor a légierő két F–35I lopakodója lőtt le legalább két iráni drónt, amelyek Izrael felé tartottak. Mint arról a The Drive beszámol, ez az első eset, hogy bármely nemzet által üzemeltetett F–35-ösről olyan videó kerüljön a nyilvánosság elé, amelyen a csúcstechnológiájú vadászgép éles bevetésen semmisít meg valamely légi fenyegetést. A videóhoz mellékelt bejegyzésben olvasható egyébként a gép izraeli „beceneve” is – az „Adir”, amely azt jelenti, hogy „Hatalmas”.

A hadsereg említett szövege azt fejti ki, hogy Irán évtizedek óta próbálja terorista csoportokon keresztül destabilizálni a Közel-Keletet, és most erre egy új eszközt találtak, az UAV-okat (legénység nélküli légi jármű). A videón látható elfogásra 2021. március 15-én került sor, ami a világon az első (videón rögzített) példa arra, hogy a szóban forgó gép kilő egy drónt. A drónok repülési útvonala alapján az IDF esélyesnek tartja, hogy ezek fegyvereket szállítottak volna Gázába a Hamász részére. A The Drive kitér arra, hogy a videóból sajnos nem derül ki, hogy ezt a gép célzórendszere (Electro-Optical Targeting System/EOTS) vagy a pilótasisak kamerája rögzítette-e.

Ami a helyszínt illeti – az IDF ezzel kapcsolatban sem túl beszédes, de mivel a közlemény szerint a műveletre a szomszédos országokkal együttműködve került sor, ez alapján a The Drive cikke úgy spekulál, hogy a drónok Irak vagy Szíria területéről Irán-barát erők által emelkedhettek a magasra, az elfogásra pedig Jordánia felett kerülhetett sor. A beszámolók szerint egyébként a vadászok két drónt szedtek le, a harmadikat pedig valamiféle elektromos hadviselésre fejlesztett rendszer hatástalanította. Az IDF a drónokra Shahed–197-esként hivatkozik, viszont ilyen típusról nyilvánosan eddig még nem beszéltek. A The Drive cikke szerint viszont a dizájn arra a Shahed–161 iráni dróntípusra hajaz, amelynek az amerikai RQ–170 Sentinel volt az „előképe”, bár akadnak érdemi különbségek – az iráni változat például jóval kisebb és propeller hajtású. Az izraeli sajtó szerint a drónok Irán részéről egy új utánpótlási útvonal kiépítését jelentheti.

Érdekes a videó időzítése is, tehát, hogy Izrael miért épp most hozta ezt nyilvánosságra. Előfordulhat, hogy a dolognak a bécsi egyeztetésekhez van köze, melyek enyhíthetnének (Teherán reményei szerint teljesen meg is szüntethetik) az országot sújtó szankciókat.

Az Izraelt őrző Vaskupola és a Hamász egyszerű trükkje, amivel rést üthet rajta Mennyire hatékony és hogyan működik a Vaskupola, valamint a Hamász miként veszi fel ellene a harcot – cikkünkben ezekre a kérdésekre válaszolunk.

Izrael 2018-ban jelentette be, hogy az elsők közt fog F–35-ösöket üzemeltetni, és eddig 50 F–35I-t vásároltak, de ezt még újabb 25 követheti. Látszik tehát, hogy Izrael rengeteget költ légvédelemre, mert bár nem tudni, a repülő milyen fegyvert vetett be a drónok ellen, de tipikusan egy lövedék ára a géphez a félmillió dollár felé közelít – míg a drón ennél nyilvánvalóan olcsóbb. Ez a felállás pedig nagyon emlékeztethet a Vaskupolával kapcsolatos költségegyenlőtlenségre, melyről fentebb írtunk részletesen.

(Fotó: Twitter/IAF)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.