Űr

Prózai magyarázat is állhat az óceánból kihalászott, csillagközinek vélt gömböcskék mögött

Ezek azok a gömböcskék, amiket most nyáron halásztak ki az óceán mélyéről, és elvileg egy Földbe csapódott, a csillagközi térből érkezett objektum szilánkjai. Egy új tanulmány szerint azonban ennél jóval prózaibb magyarázat áll ezen gömböcskék mögött.
Űr

Az emberiség első űrcsatájára most, az izraeli-gázai konfliktus miatt kerülhetett sor

Az Izraeli Védelmi Erők a Kármán-vonal, tehát a világűr határa felett fogtak el egy rakétát. Mivel az esetet videófelvétel is bizonyítja, ez lehet az első dokumentált katonai összecsapás a világűrben.
Ember

Vezető rákkutató: a végstádiumú rák jelentését újra kell gondolni – már nem jelent halálos ítéletet

A gyors tudományos fejlődés korszakában a 4. stádiumú rák jelentése épp paradigmaváltáson megy keresztül. Ennek lényege, hogy az általában a betegség végstádiumát jelentő negyedik stádium már nem azonnali halálos ítélet, inkább egy hosszabb időn keresztül kezelhető, krónikus betegség.
Űr

A Földünk ózonrétegét is elpusztíthatta volna, ha közelebb van a tavalyi, eddig érzékelt legerősebb GRB

A BOAT elnevezésű esemény hetvenszer erősebb volt, mint az addig rögzített legerősebb hasonló sugárkitörés – még a bolygónk ionoszféráját is ionizálta.
Bolygó

Először készült felvétel a titokzatos tojásrakó emlősről

Mi az sündisznó, vakond és hangyász egyszerre, de tojást rak? Egy ritka emlős, amit most először sikerült lefényképezni.
Tudás

A különböző atombombák pusztításait Magyarországon mutatja ez a térkép

Az USA ismét új atombombát fejleszt – ennek kapcsán lett ismét aktuális a NUKEMAP, a térkép, amelyen megtekinthetjük a különböző eszközök pusztítását. Lássuk, mi történne Magyarországon, ha a fővárost különböző erejű atombombák találnák el!
Tudás

Nem csak brutális mennyiségű római pénzérmét találtak, de ez egy eddig ismeretlen római hajóroncsra is utalhat (videó)

Láthatjuk a búvárrégészeket munka közben, ahogy a tenger mélyén begyűjtik a több mint 30 ezer érméből álló kincset. Nem kizárt, hogy egy roncs is akad valahol a közelben.
Techno

Az agyunk akkor is felismeri ösztönösen a szintetikus arcot, ha tudatosan összetévesztjük a valódival

Ez az „ösztön” még akkor is működik a legújabb kutatások szerint, ha maga a felismerés nem tudatosul. Tudatosan ugyanis hibás döntést is hozhatunk arról, hogy egy arc valódi emberé-e vagy egy gép hozta létre, az agyi jelek alapján azonban az agyunk helyesen észleli a különbséget.
Techno

Már 2031-ben elveszíthetjük az ellenőrzést a mesterséges intelligencia felett – állítja a kutató

A szingularitás az a pont, ahol az emberiség elveszti az irányítást a mesterséges intelligencia felett – ez egy kutató szerint már nagyon-nagyon közel van: akár 3-8 év múlva is elérhetjük.
Bolygó

A megalodonok leszármazottai még ott élnek a tengerek mélyén

Nemvárt cápafajról derült ki, hogy fiziológiájában nagyon hasonlít a megalodonra – ami komoly aggodalmakra ad okot az éghajlatváltozás miatt.
Garázs

Először repült világ legfejlettebb bombázója, a B-21 Raider

A Raider a második lopakodó bombázó a világtörténelemben, valamint a jelenlegi legfejlettebb bombázó. A következő generációs B-21 először emelkedett a magas égbe.
Űr

Horror vagy valóság? – Amikor több száz csillag hunyt ki az égbolton

Az internet egyik legnépszerűbb űrhorrorja azzal a felütéssel kezdődik, hogy hirtelen kialszik több száz csillag az égbolton. Habár ez bevallottan egy fantázia szülte történet, nem alapok nélkül való – ugyanis valóban eltűnt az égboltról egy csomó csillag, és a kutatók ennek kapcsán egyelőre nem találják a magyarázatot.
Tudás

Utolsó áldozatának holtteste mellett találták meg a japán gyilkos medve tetemét

Nem csak Japánban, hanem világszerte megszaporodtak a szokatlanul heves medvetámadások.
Techno

Az USA-ban kudarcnak tűnik, Románia lehet a kicsi, moduláris atomreaktor jövője

A NuScale kisméretű, moduláris reaktor-projektjét lelőtték az USA-ban, mivel elszaladtak a költségek és több város is kihátrált mögüle. Ha a vállalat elképzelésének van valamilyen jövője, az Kelet-Európában valósulhat meg.
Ember

Zöld szeme és a sötétben világító ujja van a kínai génszerkesztett majomnak

Mindez azért jelentős, mert ilyen kísérletet eddig sosem végeztek főemlőssel, csak patkányokkal és egerekkel.
Garázs

Nagysebességű repülés elektromos hajtóművel? – A Duxion motorjával ez valóság lehet (videó)

A kanadai Duxion Motors vállalat komoly áttörést ért el az elektromos repülés valóságba ültetése kapcsán a vadiúj eJet Motorral, amely teljesítménye megegyezik a hagyományos fosszilis tüzelésű motorokéval. Az eJet ráadásul nem csak nullára redukálja károsanyag-kibocsátást a sugárhajtású repülőgépek számára, de csökkenti a zajszennyezést és emeli az utasok kényelmét is.
Techno

Az USA új nukleáris „gravitációs bombát” épít

Az új bomba egy régebbi bombát váltana le, így nem emelné a nukleáris arzenál számát. Az Amerikai Tudósok Szövetsége szerint ennek ellenére ez egy „furcsa” lépés, ami komoly aggályokat vet fel.
Űr

Váratlan fordulat: ha valaki titkos UFO-programon dolgozott, azt a Pentagon immár kész meghallgatni

Sőt, ha kell, az ilyen esetekkel foglalkozó, Pentagonon belüli iroda, az AARO tanúvédelmet is biztosít az illető számára – az AARO a történelmi eseményekre is kíváncsi egészen 1945-ig visszamenőleg. A fejlemények David Grusch kongresszusi meghallgatását követték, aki szerint az AARO-nál nem vették eddig elég komolyan ezen program létezését. Közben felmerült az is, hogy az AARO vezetőjét év végéig lecserélik.
Tudás

Hátborzongató videón vedlik egy pók egy nő fülében

A pók folyamatos, furcsa kattogó és susogó hangokat hallatott, amiktől a 64 éves nő aludni sem tudott. Az orvosok először azt hitték, két pók is beköltözött a szegény asszony fülébe, de mint kiderült, az egyik csak az állat levedlett páncélja volt.
Tudás

Bennünk csak egy végtagi elváltozást okoz ez a mutáció, a denevéreknek viszont ettől nőhetett szárnyuk

A denevér az emlősök közül egyedülálló módon képes a repülésre – a titkát azonban úgy tűnik, sikerült megfejteni: a háttérben egy olyan génmutáció áll, amely nálunk, embereknél is megjelenhet, csak amíg nekünk az ujjaink nőnek tőle össze, a denevér szárnyakat kap.
Űr

A Jupiter szörnyű „kísértet arcát” posztolta a NASA halloweenre

Szeptember 7-én a NASA Juno küldetése közeli felvételt készített a Jupiter északi régiójáról, a Jet N7-ről viharos felhőkkel és örvénylő viharzónákkal a bolygó éjszaka-nappal határán – némi fantáziával azonban igazi „kísértet arcot” vehetünk észre a képen.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.