Techno

Magyarországon is elindul a Facebook tényellenőrző programja

A közösségi oldal az AFP-vel együttműködésben Magyarországon is elindítja a tényellenőrző programját, amelynek célja, hogy független tényellenőrző szervezetek bevonásával felülvizsgálják a tartalmak pontosságát, ezzel pedig kiszűrjék a félrevezető vagy hamis híreket.
Techno

Elmész otthonról? A szélerőművet ne felejtsd el bepakolni a hátizsákba!

A Wind Catcher névre keresztelt szélturbina mindössze tíz kilogrammot nyom, 15 perc beüzemelni, és akár laptopot vagy kávéfőzőt is kényelmesen üzemeltethetünk vele.
Techno

Több mint kétszázezren gyűltek össze a világ legnagyobb Zoom-meetingjén

A járványügyi korlátozások miatt a tahiföldi Wat Phra Dhammakaya templom vezetése egy 280 méter hosszú kijelzőt állított fel az épület oldalán, így a hívek videohíváson keresztül vehettek részt a buddhizmus egyik legnagyobb ünnepén.
Techno

Már idén saját autót mutathat be a Huawei a Reuters értesülései szerint

A cég szóvivője cáfolta az erről szóló pletykákat, de a Reuters több névtelen forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy az Apple mellett a Huawei is beszállna a villanyautó-bizniszbe.
Techno

Nevada kormányzója lehetővé tenné a technológiai cégeknek, hogy miniállamokat hozzanak létre

Saját adótörvények, saját rendfenntartó erő is szerepel a javaslatban, amit pénteken nyújtottak be.
Techno

Már külföldre is eljutott a magyar fejlesztésű, napelemes okospad híre

A Kuube okospadjai wifi-hotspotként, mobiltöltőként és légminőségmérő-állomásként is funkcionálnak.
Techno

Az Európai Unió arra készül, hogy megalkossa a Föld digitális mását

Igaz, jelenleg még nem áll rendelkezésre olyan szuperszámítógép, ami egy ilyen szimulációt képes lenne futtatni.
Garázs

Oroszországban megalkották a legfurcsább repülőgépet, ami valaha levegőbe emelkedett

A nyolc szárnyával vadul csapkodó Serenity olyan benyomást kelt, mintha egy alternatív idősíkból került volna ide.
Techno

Most bárki kipróbálhatja, hogy mi maradna az internetből Facebook, Google, Amazon és Microsoft nélkül

Nagyjából semmi.
Garázs

Szinte a semmiből robbant be az egyik legígéretesebbnek tűnő légitaxi

A Joby Aviation első ízben közölt videót arról, ahogyan az elektromos légi járművük a levegőbe emelkedik, ez alapján pedig simán hihetőnek tűnik, hogy 2024-re már légitaxi-szolgáltatást fognak üzemeltetni.
Garázs

Napelemes tetőt kapott a Hyundai új elektromos autója

A Hyundai kedden mutatta be az új elektromos crossoverét, az Ioniq 5-öt, ami nemcsak szupergyorsan tölthető, de akár más elektromos autókat is feltölthetünk vele.
Techno

Az amerikai hadsereg olyan lézerfegyvert épít, ami egymilliószor erősebb, mint az eddigiek

A Tactial Ultrashort Pulse Laser működését tekintve olyan, mint egy gépfegyver, és valósággal elpárologtatja a célpontot.
Techno

Az Oppo kigördíthető kijelzős telefonja is tölthető lesz a távolból

Egyre futurisztikusabbnak tűnik az Oppo futurisztikus telefonja.
Techno

Kiszivárgott videók árulkodnak róla, hogyan képzeli a Samsung az okosszemüvegek jövőjét

A The Verge számolt be róla, hogy a WalkingCat nevű felhasználó két videót is megosztott Twitteren, amelyeken állítólag a Samsung által tervezett okosszemüvegek láthatóak működés közben.
Űr

Íme az első valódi videó, amit egy másik bolygón készítettek

A Perseverance megörökítette a saját landolását, a NASA pedig most közzétette a felvételeket.
Techno

Eldőlt, hogy milyenek lesznek a jövő hajlítható okostelefonjai

A Huawei és a Samsung az elmúlt években egészen más dizájnfilozófiával közelítette meg a "milyen a praktikus hajlítható telefon?" kérdéskört, de a Mate X2 hétfői bemutatója azt jelzi, hogy ez a kérdés eldőlt.
Techno

A bitcoint még Elon Musk sem tudja megállítani

A Tesla két héttel ezelőtt 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt be a kriptovalutából, aminek az értéke a cég vezetője szerint már túl magasnak tűnik.
Tudás

Ezért félt még Adolf Hitler is az atombombától

Fel lehet-e perzselni egy atombombával a Föld légkörét? - ez a kérdés foglalkoztatta a Manhattan Project tudósait az első kísérleti robbantás előtt.
Garázs

Kínában már van valódi Transformer lakóbusz, bár nem pont olyan, mint a filmekben

A SAIC Maxus Life Home V90 Villa Edition annál sokkal hasznosabb, hiszen egy egész emelet tud belőle kiemelkedni, ha arra van szükség.
Űr

A NASA megörökítette a pillanatot, ahogy a Perseverance landolt a Mars felszínén

Csütörtökön még csak a sebtében elkészített, gyengébb minőségű fotókat láthattuk, péntekre azonban befutottak az első nagy felbontású fényképek is az amerikai űrügynökség Mars 2020 küldetéséről, köztük egy egészen különleges is.
Techno

Butch Cassidy ma egy észak-koreai hekker lenne, aki bankok helyett bitcoin-tárcákat fosztogatna

A kriptovaluta-lopás egyre nagyobb üzlet, ami ellen egyelőre a hatóságok sem tudnak hatékonyan fellépni. Észak-Koreának már komplett hekkercsapata van, akik millió dolláros nagyságrendben lopják a bitcoint, ezzel pedig az országra kivetett szankciók hatékonysága is megkérdőjeleződik.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.