Garázs

A marsjárókhoz fejlesztett technológia forradalmasíthatja a biciklik kerekét

Ismét egy találmány, amit a NASA-nak köszönhetünk: a titánötvözetből készült, defektmentes kerék.
Techno

A robotok korszaka négy lábon érkezik és Spotnak hívják

A Boston Dynamics négylábú robotját az Alza.hu hozta el Magyarországra, mi pedig kihasználtuk a lehetőséget, hogy közelebbről is megnézzük, mit tud egy robot, ami annyiba kerül, mint egy Tesla Model S.
Űr

Látványos képeket tett közzé a NASA a Hold körül keringő űrállomásról

Ha minden a tervek szerint halad, a sci-fibe illő képek már néhány éven belül valósággá válhatnak.
Techno

Igencsak ígéretesnek tűnik a Facebook neurális jelekkel működő csuklópántja

A közösségi oldal fejlesztői most bővebben is kifejtetik, hogyan működne a high-tech karkötő, valamint egy videót is közzétettek az eszközről.
Techno

Fél perc alatt 60000%-ot emelkedett egy kriptovaluta árfolyama

Az elmúlt időszakban már megszokhattuk, hogy ha kriptopénzről van szó, akkor bármi megtörténhet, de az Alice nevű virtuális token szárnyalása még ebben a környezetben is kirívónak számít.
Techno

Ez lehet idén a legnépszerűbb okostelefon az iPhone-ok után

A Samsung szerdán két új telefont mutatott be: az A52 és az A72 modellek 130 és 175 ezer forint közötti áron kerülnek boltokba, az előbbinek pedig igen jó esélye van rá, hogy a legnépszerűbb androidos telefon legyen az idén.
Űr

Hatalmas mennyiségű megkötött víz lehet a Mars felszíne alatt

Egy friss kutatás eredményei szerint akár az Atlanti-óceán vízmennyiségének a fele is ott pihenhet a marsi kőzetekben.
Techno

Alvás közben is figyel minket a Google új személyi asszisztense

A Google két és fél év után frissítette a kijelzővel is ellátott Nest Hub asszisztensét, ami már a légzésünket is képes figyelni alvás közben.
Techno

Öt módszer, amivel pillanatok alatt hatástalaníthatsz egy Spot robotkutyát

Bár nem látunk rá sok okot, hogy miért kéne hatástalanítani a Boston Dynamics robotját, mindenesetre egy felhasználó összeszedte Twitteren a leghatékonyabb módszereket, amivel gyorsan kilőhetjük a Spotot.
Garázs

A Tesla váratlanul közzétett egy videót az elektromos kamionjáról

A Tesla Semiről jó ideje nem lehetett semmit hallani azon kívül, hogy folyamatosan csúszik az értékesítés kezdete, de a Tesla most megtörte a hallgatást.
Garázs

A Tesla is elismeri, hogy a "teljes önvezetés" nevű funkció valójában csak kettes szintű önvezetést takar

A "Teljes Önvezetés" nem annyira teljes, mint ahogy a neve sugallja.
Techno

A Photoshop legújabb funkciójával bármilyen fotót a többszörösére nagyíthatunk, minőségvesztés nélkül

A Super Resolution funkció a mesterséges intelligencia segítségével növeli meg a pixelek számát.
Techno

A videojátékok sokkal izgalmasabbak lennének, ha tényleg belehalhatnánk - mondja a modern VR-szemüvegek atyja

Elég nehéz máshogy érteni Palmer Luckey szavait.
Techno

Végre mosolyoghatunk is a virtuális valóságban

A virtuális valóság nagy fejlődésen ment keresztül azóta, hogy az Oculus csaknem egy évtizeddel ezelőtt bemutatta a Rift sisak első fejlesztői verzióját, ám aki mostanában használt ilyen eszközt, az tudja, hogy még mindig nagyon messze áll attól az ideális állapottól, amikor majd különbséget sem tudunk tenni a virtuális és a valódi világ között. A HTC által most bemutatott Facial Tracker egy apró, ám annál fontosabb lépés ebbe az irányba.
Techno

Egyedi módszerrel oldaná meg a Facebook a kiterjesztett valóság egyik legnagyobb problémáját

A Facebook Reality Labs olyan karkötőn dolgozik, amivel ujjmozdulatokkal irányíthatnánk az okosszemüvegeket.
Techno

Már előrendelhető a zsebre vágható gamer PC

Készítői nem kevesebbet ígérnek, mint egy teljes értékű, windowsos számítógépet, ami a zsebünkben is elfér.
Űr

Nyilvánosságra kerültek a SpaceX "csillagbázisának" részletes tervei

Elon Musk űrvállalata jelentősen kibővíti a Boca Chica-i központ kapacitását.
Bolygó

Többet ártana, mint használna, ha napelemekkel pakolnánk tele a Szaharát

A sivatagba napelemeket rakni jó ötletnek tűnhet, de ha túlzásba visszük, akár az Amazonas-medence is kiszáradhat miatta.
Tudás

Megint lefotóztak egy tenger felett lebegő tartályhajót

Bár a jelenségnek semmi köze nincs a természetfelettihez, a látvány annyira ritka, hogy valóban minden ilyen fotó eseményszámba megy.
Techno

A Microsoft szerint a testünk helyett a hologramjaink fognak visszatérni az irodába

A cég az idén online megrendezett Ignite konferenciáján mutatta be a Mesht, egy olyan kevert valóság platformot, amely lehetővé teszi, hogy hologramként bárhol jelen lehessünk és együtt dolgozhassunk másokkal.
Tudás

Minden eddiginél pontosabb módszert találtak az életkor mérésére

Bár a kutatóknak egy ideje már más lehetőségük is van az élőlények korának a megállapítására, minthogy megszámolják, hogy hány kört tett meg a bolygónk a Nap körül, amióta megszülettek, de a biológiai életkor mérése mindeddig csak közelítő értékkel volt meghatározható.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.