Ember

Az "új világ" kérdései: bízhatunk-e az alkalmazottakban?

A HUB Design House júniusi rendezvényén a résztvevők arról beszélgettek, hogy munkáltatói szempontból milyen tanulságai voltak a járványnak, és mik azok a pozitívumok, amiket a pandémia lecsengése után is érdemes megtartani.
Űr

Most újra megnézheted, ahogy a világ leggazdagabb embere feljutott a világűrbe

Jeff Bezos és három utastársa kedden sikeres űrugrást hajtott végre a Blue Origin New Shepard rakétájával, ami az első alkalom volt, hogy a kifejezetten szuborbitális repülésre tervezett űreszközt emberekkel tesztelték.
Űr

Jeff Bezos feljutott a világűrbe

A világ leggazdagabb embere saját cégének, a Blue Originnek a rakétájával emelkedett több mint száz kilométeres magasságba.
Űr

A világ leggazdagabb embere ma felmegy a világűrbe a saját rakétájával

Jeff Bezos a tervek szerint délután 3-kor indul el a New Shepard rakétával, a kilövést a Blue Origin honlapján lehet élőben követni.
Techno

A Xiaomi megelőzte az Apple-t, már ők a világ második legnagyobb mobilgyártója

A Canalys piackutató friss adatai szerint 2021 második negyedévében a Xiaomi több telefont adott el, mint az Apple.
Techno

Ismét megdőlt az internetes adatátviteli sebességrekord, nem is kevéssel

Japán kutatóknak másodpercenként 319 terabit adatot sikerült továbbítaniuk háromezer kilométeres távolságra.
Techno

Megérkezett Magyarországra a világ negyedik legnagyobb mobilmárkája

Bár az Oppo évek óta meghatározó szereplő a mobilpiacon, a kínai márkának egészen eddig nem volt hivatalos képviselete Magyarországon.
Garázs

710 kilométert tett meg egy töltéssel a Lightyear napelemes autója

A holland autógyártó szerint ez a leghosszabb táv, amit egy 60kWh-s akkumulátorral felszerelt villanyautóból valaha kihoztak.
Techno

Kamu volt a helikopterhátizsákos videó, valójában egy kötéllel emelték a magasba a viselőjét

Néhány hete mi is megírtuk, hogy ausztrál feltalálók egy olyan, a rakétahátizsákhoz hasonló eszközt építettek, amely két légcsavarral emeli a viselőjét a magasba. A sikeres tesztről egy felvételt is közzétettek, azonban nemrég kiderült, hogy a videóról utómunkával távolították el a kötelet.
Űr

Ha lemaradtál róla, most megnézheted a Virgin Galactic történelmi útját, amelynek során először szállítottak űrturistákat a világűrbe

A teljes közvetítés több mint két óráig tartott, de kiválogattuk a legfontosabb részeket.
Űr

Richard Branson megcsinálta, feljutott a világűrbe a VSS Unity feldélzetén

A Virgin Group alapítója a Virgin Galactic űrrepülőgépével érte el a 86 kilométeres magasságot. A sikeres teszt után Bransont hamarosan fizetős űrturisták tucatjai követhetik, ami új korszakot nyit az űrutazásban.
Űr

Richard Bransont ma kilövik az űrbe

A Virgin Galactic alapítója ezzel beelőzi Jeff Bezost, és nagy lépést tehet afelé, hogy egy új korszakot nyisson az űrutazás történetében.
Techno

Kihagyott ziccer, de bombagól is lehet még a Huawei Watch 3 Pro

A Huawei Watch 3 Pro a kínai gyártó korábbi okosóráihoz hasonlóan kitűnő választás bármilyen sporthoz, emellett több helyzetben a telefonunkat is kiválthatja. Az ára miatt viszont mindenképpen érdemes átgondolni, mielőtt a vásárlás mellett döntenénk.
Űr

A marshelikopter már nem csak repül, de a marsi élet kutatásába is aktívan besegít

Az Ingenuity jócskán túlteljesítette az előzetes elvárásokat, ezzel pedig a kutatóknak is rendkívüli módon megkönnyíti a dolgát.
Garázs

Kínában olyan függővasút épült, aminek üvegből van a padlója

Csengtu új tömegközlekedési eszközének nem ez az egyetlen érdekessége, ugyanis a készítői szerint ez a világ első olyan függővasútja, ami teljes egészében megújuló energiával működik.
Garázs

Minden eddiginél többen bicikliztek idén júniusban Budapesten

A Budapesti Közlekedési Központ forgalomszámláló eszközei több mint 418 ezer elhaladást mértek idén júniusban, ami 23%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Űr

Megkapta az engedélyt a Virgin Galactic, Richard Branson mehet az űrbe

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) pénteken adta ki az űrturizmussal foglalkozó cégnek azt az engedélyt, ami alapján megkezdhetik a kereskedelmi szolgáltatást.
Techno

Videón, ahogy az amerikai haditengerészet kis híján felrobbantja a saját repülőgép-hordozóját, szándékosan

Azt tesztelték, hogy a hajó és annak fedélzeti rendszerei mennyire képesek ellenállni a harcok közben fellépő fizikai megpróbáltatásoknak.
Űr

Jól vizsgázott a robot, ami az első űrhotel prototípusát fogja megépíteni

Az Orbital Assembly Corporation idén januárban jelentette be, hogy az évtized végéig egy olyan űrállomást terveznek felépíteni, amely mesterséges gravitációval van ellátva, és egyszerre akár háromszáz űrturistát is vendégül tud látni a száz fős személyzet mellett.
Techno

Meghalt John McAfee, aki egy vírusirtó szoftverrel írta be magát a számítástechnika történetébe

Ügyvédje szerint a 75 éves férfi önkezével vetett véget életének egy spanyolországi börtönben.
Techno

Mi az a lézer TV és van-e esélye az OLED-del szemben?

A fejlesztésekben élen járó HiSense Magyarországon is bemutatta a 4K-s lézer TV-sorozatának legújabb modelljét, ami sok tekintetben teljesen egyenrangú vetélytársa az OLED-nek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.