A német Volocopterről már korábban megírtuk, hogy 2023/24-re tervezik az első városi légitaxi-szolgáltatásuk beindítását, amire minden esélyük megvan, hiszen az elektromos, vertikálisan fel- és leszálló (eVTOL) járművek fejlesztésében élen járó cég már 2016 óta teszteli utasokkal is a gépeit. A Volocopter most a wisconsini Oshkos Légibemutatón tartott nyilvános repüléseket a Volocopter 2X-szel, ami egyben az első alkalom volt, amikor egy eVTOL-lal emberekkel végrehajtott, nyilvános tesztet végeztek az USA-ban.
Az Uber légitaxi-projektjét tavaly felvásároló Joby Aviation egyelőre nem tart az emberes teszteknél, viszont a kaliforniai cégnek így is van mire büszkének lennie, ugyanis kedden bejelentették, hogy egy életnagyságú prototípussal 249 kilométert repültek leszállás nélkül. A Joby Aviation ez a leghosszabb távolság, amit eVTOL-lal valaha megtettek. távirányítással vezérelt légitaxi 1 óra 17 percig körözött a kaliforniai cég Big Sur-i bázisa felett, amiből kiszámolható, hogy a multikopter csaknem 200 km/h-s átlagsebességet ért el a teszten. Ez amúgy még mindig elmarad a Joby Aviation ígéreteitől, akik szerint a végleges jármű sebessége a 320 km/h-t is el fogja érni, négy utassal a fedélzeten.
JoeBen Bevirt, a cég vezérigazgatója a teszt kapcsán elmondta, hogy olyasmit sikerült végrehajtaniuk, amit sokan lehetetlennek gondoltak, hiszen a Joby Aviation a gépeiben hagyományos lítium-ion akkumulátorokat használ, amelyek a mérnökök számításai szerint nagyjából tízezer repülést bírnak ki.
(Borítókép: Volocopter)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR