Megkapta az engedélyt a Virgin Galactic, Richard Branson mehet az űrbe

2021 / 06 / 28 / Bobák Áron
Megkapta az engedélyt a Virgin Galactic, Richard Branson mehet az űrbe
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) pénteken adta ki az űrturizmussal foglalkozó cégnek azt az engedélyt, ami alapján megkezdhetik a kereskedelmi szolgáltatást.

Bár a Virgin Galactic erről szóló közleménye nem említi, de ez egyben azt is jelenti, hogy teljesülhet a cég tulajdonosának, Richard Bransonnak a kívánsága, aki korábbi hírek szerint úgy tervezi, hogy a július 4-i hétvégére ütemezett következő teszten ő is ott fog ülni a VSS Unityn, amikor az lekapcsolódik a VMS Eve hordozórepülőről, és elindul a világűr pereme felé. Ahogy korábban írtunk róla, Branson eredetileg csak egy későbbi teszt során látogatta volna meg a világűrt, de miután Jeff Bezos bejelentette, hogy a Blue Origin New Shepard rakétájának következő tesztjén, július 22-én ő és a testvére is felmegy a világűrbe, Branson is változtatott az eredeti tervein.

Akárki is éri el a milliárdosok közül előbb a világűrt, az FAA engedélye mindenképpen hatalmas lépés a Virgin Galacticnak, hiszen az lényegében azt jelenti, hogy amennyiben a következő két teszten is minden problémamentesen zajlik, már biztosan beindíthatják az űrturistáknak szánt vállalkozásukat. A Virgin Galacticnak természetesen eddig is volt engedélye az FAA-től, amit még 2016-ban szereztek meg, de annak értelmében a SpaceShipTwo-val csak űrhajósok és kiképzett tesztpilóták repülhettek, vagyis Branson például nem utazhatott volna a saját űrrepülőjén. A Gizmodo ennek kapcsán meg is kereste a rivális Blue Origint, de a diplomatikusan megfogalmazott válaszukból az derült ki, hogy ők valószínűleg még nem rendelkeznek ilyen engedéllyel.

A hírnek persze nem csak Branson örülhet, de az a több mint hatszáz ember is, akik már előzetesen megváltották a 250 ezer dollárba (kábé 73 millió forintba) kerülő jegyüket a Virgin Galactic járatára, bízva abban, hogy a cég valóban képes lesz beindítani a kereskedelmi szolgáltatást. Ők a kétórás út során az új-mexikói Spaceport Americából indulva ötödmagukkal (plusz a pilótákkal) jutnak majd el a világűr peremére, vagyis nagyjából 84 kilométeres magasságba, ahol néhány percig a súlytalanság érzését is átélhetik.

A Virgin Galactic számára ez nyilvánvalóan egy hatalmas győzelem, figyelembe véve, hogy a SpaceShipTwo űrrepülőgép fejlesztése során egyáltalán nem ment minden zökkenőmentesen. Még tavaly decemberben is volt olyan teszt, amelynek során az VSS Unitynek rögtön a hordozógépről való leválás után vissza kellett térnie a Földre, a VSS Enterprise 2014-es, halálos áldozatot is követelő tragédiája után pedig egy darabig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán folytatódhat-e a projekt. Nem csoda, hogy a cég részvényárfolyama a bejelentés hatására valósággal kilőtt, az addigi 40 dollár körüli árfolyam egy nap alatt 68%-ot emelkedett, és a pénteki tőzsdezárás után már több mint 58 dolláron állt.

(Fotó: Virgin Galactic)

További cikkek a témában:

Az űrversenyek kora 1. rész – Milliárdosok Míg az előző évszázadban az űrverseny nemzetek, sőt ideológiai blokkok között zajlott, addig ma már komplexebb a felállás. Két cikkben vesszük sorra, kik állnak a rajtvonalhoz és mik a tétek a jelen és a közeljövő űrversenyeiben.

Már űrrepülőflottája is van a Virgin Galacticnak A szerdán bemutatott VSS Imagine-nel ugyanis kettőre nőtt a bevethető űrrepülőik száma, amelyekkel igencsak komoly tervei vannak Richard Branson űrvállalatának.

Mindössze két tesztrepülésre vagyunk az űrturizmus kezdetétől A Virgin Galactic újabb sikeres tesztet hajtott végre a VSS Unityvel, a terveik szerint pedig 2022-ben el is indulhatnak a kereskedelmi repülések a világűr peremére.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.