Űr

A Holdat és Marsot majom külsejű gépek, ugráló robotok, műrovarok és drónok népesíthetik be az emberek előtt

Mire valódi űrhajósok is érkeznek a Holdra vagy a vörös bolygóra, a robotok már várják őket, és a későbbiekben is együtt dolgoznak majd velük. Köztük lehetséges, hogy ott lesznek a négy lábon járó és magasra ugró 'vándorantilopok', vagy kiegyenesedő gépcsimpánzok is.
Űr

A hetvenes évek Viking-2 küldetése után most a kínai marsjáró is megmutatta, hogyan néz ki az Utopia Planitia

A Mars 3300 kilométeres Utopia síkságán járt már korábban egy Földről érkezett eszköz, a kínai marsjáró azonban sokkal alaposabban feltérképezheti a kietlen környéket.
Techno

Hét óra alatt termőfölddé változtatja a sivatagi homokot egy dubaji fejlesztésű technológia

Az eljárás során bevonják a homokszemcséket, hogy az olyan hálószerű felületi kötést hozzon létre, ami megakadályozza, hogy a víz és a tápanyagok lejjebb szivárogjanak a növények gyökereitől. A fejlesztők szerint a homok túlélésünk zálogát jelentheti a Földön, sőt akár a Marson is.
Űr

Először láthatjuk egyben a szupernehéz rakétát, amely embert visz majd a Holdra

A NASA által fejlesztett, rendkívül erős Space Launch System (SLS) a tervek szerint még ebben az évtizedben embert juttatna a Hold felszínére.
Űr

A Perseverance elkezdi tudományos tevékenységét a Marson – mutatjuk a terveket

A Jezero-kráter déli részén fog ősi mikrobák nyomai után kutatni.
Űr

A NASA marsi helikoptere az eddigi legnagyobb technikai malőrön van túl

Váratlanul kihívásosra sikeredett az Ingenuity hatodik repülése, de az apró helikopter leküzdötte a nehézségeket.
Űr

A kínai marsjáró is elküldte az első fotókat a Mars felszínéről

A Csuzsung szombaton hajtott végre sikeres leszállást a Marson, most pedig a kínai űrügynökség közzétette az első fotókat, amiket a marsjáró a bolygó felszínén készített.
Techno

A Tienven-1 misszió alkalmából Mars tematikájú telefont dobott piacra az Oppo

Bár érdekes módon a gyártó nem a vörös bolygóra jellemző szín mellett döntött, a Find X3 Pro Mars Exploration Edition ehelyett a mélyűrt szimbolizáló szürke árnyalatban jelenik meg, a Mars 2021 és az Utopia Planitia feliratokkal a hátlapon.
Űr

A kínai marsjáró is sikeresen landolt a Marson, ezzel pedig azonnal történelmet írt

Az USA és a Szovjetunió után Kína lett a harmadik olyan ország, amelynek sikerült leszállnia a vörös bolygó felszínére.
Űr

Új perspektívában a Starship legutóbbi landolása

A világ legnagyobb rakétájánál, a Saturn V-nél tíz méterrel is hosszabb lesz a Starship végső változata, amelynek prototípusa legutóbbi tesztjén tíz kilométer magasságba jutott. A Cosmic Perspective látványos videót szerkesztett az űrhajó próbaútjáról.
Űr

Történelmi rotorzümmögés: meghallgatható a NASA Ingenuity Mars-helikopterének hangja

A 21. század végre kezdi megmutatni, hogy képes mindarra, amit a legendás scifi írók gondoltak róla, a padlógázzal kettesbe visszakapcsoló űrkorszak aláfestő zenéjének pedig az Ingenuity negyedik repülésének rotorhangját ajánljuk, ahogy felfedező útra indul a Marson.
Űr

Egy friss tanulmány szerint lehet, hogy már meg is találtuk a marsi életet

A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Kutatóközpont és a George Mason Egyetem kutatói a korábbi marsjárók fotóit elemzve jutottak arra a következtetésre, hogy a bolygón gombaszerű élőlények nőhetnek.
Techno

Minden eddiginél messzebbre repül az Ingenuity a vörös bolygón a harmadik útján

Ma indul harmadik tesztrepülésére az Ingenuity. Ami különlegességnek számít a mai próbán, hogy a helikopter immár száz métert fog megtenni, az eddigi maximum négy helyett. Az adatok várhatóan délután (magyar idő szerint) négy óra után fognak beérkezni a NASA központjába.
Tudás

A CIA, a médium és az egymillió éves marsi civilizáció utáni nyomozás

A hidegháborús CIA egy egymillió évvel ezelőtti marsi civilizáció után indított nyomozást, egy médium bevonásával.
Űr

A Perseverance valóban lábnyomokat fényképezett a Marson?

A Mars halott bolygó, ahol tudomásunk szerint senki sem lépked, az odaküldött marsjárók is gurulnak. Akkor honnan származnak ezek a nyomok?
Űr

Újabb rekord: a Perseverance oxigént állított elő a Mars felszínén

Ez nem csak a Marsra küldött emberek miatt fontos, de üzemanyag is előállítható lesz így a vörös bolygóról visszatérő rakétáknak.
Űr

Elkészült az első videó is a marsi helikopterezésről

Az Ingenuity felröppenése és leszállása a NASA-tól, 57 másodpercben.
Űr

Sikeres volt az Ingenuity tesztrepülése a Marson

Először hajtott végre az emberiség motoros repülést egy idegen égitesten.
Tudás

Egy mesterséges intelligencia nulláról létrehozza a fizikát, és bizonyíthatja, hogy szimulációban élünk

Zavarba ejtő algoritmussal állt elő Hong Qin fizikus. Az általa betanított gépi intelligencia paradigmaváltó felfedezésekhez vezethet az energiaiparban, sőt, puszta létezése bizonyíthatja, hogy az általunk érzékelt valóság valójában egy szimuláció.
Tudás

A NASA rájött, mi okozza a titokzatos állatövi fényt, amit Mohamed próféta is látott

Nem az a magyarázat, amit eddig hittek, tehát hogy az interplanetáris anyag részét képező, apró porszemcsékről visszaverődik a fény. Hanem a por egy konkrét helyről származik.
Techno

Jönnek a bolti robotok, amik csokival üldözik a vásárlókat

Az önvezető technológia már a kereskedelembe is beszivárgott.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.