Tudás

Valószínűleg sosem találná ki, melyik a legnagyobb sivatag a Földön

A szóban forgó sivatag nagyobb, mint a Góbi-sivatag, az Arab-sivatag és a Szahara együttesen.
Tudás

Magyar kutatók jöttek rá, hogyan lehet csökkenteni az esélyét, hogy a poloskák bejussanak a lakásba

Az ázsiai márványospoloskák őszi inváziója ellen nyújthatnak segítséget egy friss kutatás eredményei.
Űr

Meghalnak-e a fekete lyukak?

Egy fekete lyuknak is az a sorsa végső soron, mint mindennek ebben az Univerzumban: idővel elpusztul. Ez a tény azonban a fizika egyik legnagyobb paradoxonával jár. Elmondjuk azt is, hogy mi köze mindennek a multiverzumhoz.
Tudás

Két budapesti kerületben és Szegeden sem adhat vért, akit megcsípett egy tigrisszúnyog

Hogyan ismerhetjük fel az elővigyázatosságot kiváltó tigrisszúnyogot, honnan tudhatjuk, ha egy ilyen vérszívó csípett meg minket, és melyek az általa terjesztett nyugat-nílusi láz tünetei?
Tudás

Íme a történelem legokosabb emberei IQ szerint rangsorolva

Az IQ bajnokságon a történelem legokosabb fői vesznek részt – na de ilyen erős mezőnyben kié lehet az aranyérem?
Tudás

A háború előtti acél olyan értékes, hogy csak emiatt lopják szét a régi hajóroncsokat

A háború előtti acél rendkívül értékes, mivel egy sor felhasználás esetén kizárólag ez az anyag jön szóba. A miértre kitérünk a cikkben, de annyit elöljáróban, hogy az értékes fém miatt sokan illegálisan szednek szét katonai emlékhelynek nyilvánított vízalatti roncsokat.
Techno

Lara Croft öntudatra ébredt az MI segítségével, és az eredeti Tomb Raidert magától viszi végig

Egy projekt keretében több mesterséges intelligencia program segítségével lényegében robottá alakították az 1996-os Tomb Raider játék főhősét, Lara Croftot. Lara személyiségét például a ChatGPT szolgáltatja, de emellett az eredeti hangján kommentálja az eseményeket, és tudatában van annak, hogy egy videójáték főszereplője.
Tudás

Lánglovagok, akik tűzoltóautó helyett ejtőernyővel érkeznek az erdőtüzek megfékezésére

A speciálisan kiképzett, tapasztalt tűzoltók 900 méteres magasságból, ejtőernyővel ugranak a távoli, nehezen megközelíthető helyeken pusztító tűz közelébe, hogy megfékezzék azt.
Tudás

Vért könnyezett Vlad Tepes havasalföldi fejedelem, azaz Karóbahúzó Vlad

Sok évszázad távlatából új részletek derültek ki a kegyetlenségéről ismert uralkodóról, akinek kedvenc kivégzési módszere a karóbahúzás volt.
Tudás

Meg tud-e romlani az ásványvíz, és mit jelent pontosan a palackra nyomtatott lejárati dátum?

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal szerint a bontatlan palackozott ásványvíz soha nem jár le, Magyarországon azonban ennél szigorúbb a szabályozás.
Tudás

Kétméteres, "arcnyúzó" szörnyeteg tart rettegésben egy perui falut, könyörögnek a hadsereg beavatkozásért

Az elkövető vagy elkövetők már megtámadtak egy 15 éves lányt – a helyi bennszülött, Ikitu törzs elmondása szerint magas, sárga szemű, páncélozott figurákról van szó, és a vadászfegyvereik nem fogtak rajta. A rendőrség már nyomoz az ügyben, de a helyiek a hadsereg állandó jelenlétének örülnének a leginkább.
Tudás

Kannibalizmus, polgárháború, gyilkosság – a csimpánzok világának sötét oldala

Az összetett közösségi élet, a felegyenesedve járás, vagy az eszközhasználat mellett legközelebbi rokonainknak van néhány kevésbé ismert, megdöbbentő tulajdonsága is.
Tudás

Gladys Ingle, a nő, aki menet közben, a levegőben cserélt kereket egy repülőn

A hajmeresztő felvételt ismét felfedezte magának a világháló, na de ki volt Gladys Ingle, és miért vállalkozott arra, amit ma már talán senki sem csinálna utána.
Tudás

Amikor egy titkos bevetés során egy atomtengeralattjárón bekattant az egyik tengerész, és elkezdte szétverni a nukleáris reaktor irányítóját

Az USA nukleáris tengeralattjárói rengeteg típusú bevetésben vesznek részt, de egy ilyen hajón a zord körülmények miatt embert próbáló feladat a helytállás. Mi van akkor, ha valaki nem bírja, és elszakad nála a cérna? Most néhány ilyen esetről számolunk be.
Tudás

A történelem leggyötrelmesebb éve – ilyen volt i.sz. 536, a leghosszabb éjszaka kora

Nehéz meghatározni, hogy az írott történelemben melyik lehetett az emberiség legrosszabb éve, hiszen annyi jelölt jön szóba. Mindezek közül azonban kiemelkedik egy év, amelynek kapcsán a legtöbb történész egyetért, hogy ez lehetett a leggyötrelmesebb. Ilyen volt i.sz. 536, a leghosszabb éjszaka korának kezdete.
Tudás

A rejtélyes Alaszka-háromszög, ahol eddig húszezer ember tűnt el

A Bermuda-háromszög, amelyet a Sátán Háromszögének is neveznek, egy olyan terület Észak-Atlanti-óceánban, amely világszinten ismert a rejtélyes eltűnésekről. Akad azonban egy másik háromszög is, amelyen belül rengeteg embernek veszett nyoma: ez az előbbinél jóval északabbra található, és Alaszka-háromszögnek nevezik.
Tudás

Sok volt a szúnyog, ezért erőművet építettek a bulinegyedben - ilyen ma a Kelenföldi Erőmű közel 100 éves kapcsolóháza

A több mint száz éves Kelenföldi Erőmű art déco stílusban épült kapcsolóházában jártunk, amely egykor az egész főváros áramellátását biztosította.
Tudás

A napozás előnyei, hátrányai, múltja és a Nagy Napteszt eredményei

Egyre többet napozunk, de vajon tudjuk mit takar pontosan a naptejek faktorszáma és mi a különbség az UVA-, és UVB-sugárzás kockázatai között?
Űr

Oppenheimer nem csak az atombomba atyja volt, de a fekete lyukaké is bizonyos értelemben

Mielőtt "az atombomba atyjává" vált volna, J. Robert Oppenheimer jelentős mértékben hozzájárult a fekete lyukak tudományához.
Tudás

Az ötszázéves kincses hajó, ami arannyal tele egy afrikai sivatagból került elő

A Bom Jesus egy portugál hajó volt, ami közel ötszáz éve tűnt el arannyal és egyéb kincsekkel megrakottan. A jármű végül meglepően jó állapotban került elő a Namib-sivatagban.
Tudás

Futnak az ember után és néha repülnek - nyugtalanító tények a kullancsokról

Felfedezték, hogy a kullancsok repülni is tudnak egy fizikai jelenségnek köszönhetően és egyes fajtáik szaladnak a zsákmányuk felé.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.