Tudás

A Napnak el kellett volna pusztítania a modern civilizációt – fura, hogy eddig nem tette

56 ezer a Naphoz hasonló csillag vizsgálatakor kiderült, hogy a Napnak évszázadonként egyszer olyan erős kitörést kellene produkálnia, amihez képest az eddigi legnagyobb ismert ilyen esemény, a Carrington-esemény könnyed babazsúr. Hogy miért nem történt ilyesmi tehát, az az igazán zavarba ejtő kérdés.
Űr

Az elmúlt hét év legerősebb flerjét örökítette meg a NASA

Az X6.3 besorolású fler egyúttal a jelenlegi napciklus legerősebb ilyen jellegű eseménye is volt, amit közvetlenül előtte két szintén erős kitörés előzött meg. A NASA videójában a három esemény együtt látható.
Űr

Még ma eltalálhatja a Földet egy napfolt-csoportból érkező kitörés

A Nap felszínén lévő óriási napfoltok csoportjainak erősödött a tevékenysége, amely akár erőteljes koronatömeg kilökődést küldhet a Föld felé. Ez még ma este/holnap reggel el is érheti a bolygónkat.
Tudás

Tovább nőtt a Földre irányuló napfolt – már háromszor akkora, mint a bolygónk

A kutatók szerint az M-osztályú kitörés is elképzelhető.
Űr

Egy hatalmas gammasugár-kitörés tavaly márciusban majdnem eltalálta a Földet

A sugár neve GRB 200415A gamma-sugár-kitörés volt, és 2020 áprilisában haladt el a Mars mellett.  A Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről és több műholdról is észlelték, de a felfedezés dicsősége a NASA Fermi gamma-sugár-űrteleszkópjáé, mivel ez érzékelte először.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.