Techno

A Google robotja olyan ügyesen pingpongozik, mint egy ember

A mesterséges intelligencia már sok mindenben jobb, mint az ember, a sakkról a Rubik-kocka kirakásáig, és a jelek szerint már nem sok idő kell, hogy asztaliteniszben se legyen esélyünk ellene.
Techno

Ezek a videók mutatják meg igazán, milyen fejlett kognitív képességekkel rendelkezik a Google új AI-asszisztense

A Project Astra megmosolyogtatóan ügyetlen rajzokról is gond nélkül megmondja, hogy mit ábrázolnak, ha pedig egymásután több képet mutatnak neki, akkor utólag is képes mindegyiket helyesen megnevezni.
Techno

Kis híján aranyérmes lenne a Matematikai Diákolimpián a DeepMind mesterséges intelligenciája

Egy korábbi hús-vér aranyérmes vezette a geometriai feladatmegoldó készséget próbára tevő kutatást.
Techno

A ChatGPT-t is lenyomja - állítja a Google az új mesterséges intelligenciájáról

A Google szerdán mutatta be a Gemini névre keresztelt nagy nyelvi modelljét, amit azonnal integráltak is a Bard chatbotba.
Techno

A Google bejelentette a ChatGPT riválisát

A Bardot az a mesterséges intelligencia fogja működtetni, amelyről egyik fejlesztője néhány hónapja azt nyilatkozta, hogy az öntudatra ébredt.
Techno

A ChatGPT majdnem átcsúszott egy orvosi vizsgán, a Google mesterséges intelligenciája pont ezt akarja elkerülni

A keresőóriás DeepMindja egy "etikusabb" chatbot létrehozását ígéri.
Techno

Egyetlen képkockából készít videót a DeepMind új programja

A Transframer kitalálja, hogy folytatódhat a videó, akkor is, ha csak egyetlen kiindulási kép áll rendelkezésére.
Tudás

Egy év alatt szinte az összes ismert fehérje szerkezetét lemodellezte a DeepMind mesterséges intelligenciája

A fehérjemolekulák szerkezetét eddig csak drága és körülményes eljárásokkal lehetett meghatározni, azonban az Alphabet leányvállalatának a mesterséges intelligenciája mindössze egy év alatt megoldotta, ami az embereknek több mint fél évszázad alatt sem sikerült.
Techno

A mesterséges intelligencia már a közpénzek elosztásában is jobb, mint az emberek

A DeepMind mesterséges intelligenciája korábban legyőzte a világ legjobb GO-játékosát, most pedig kiderült, hogy összetett gazdasági kérdésekben is jobb döntéseket hoz, mint az emberek - legalábbis az emberek szerint.
Techno

Többszáz különböző feladatot képes elvégezni egy új mesterséges intelligencia

Ugyanaz a neurális hálózat Atari játékokkal játszik, képaláírásokat készít, csetel, vagy kockákat pakol egy robotkezet irányítva, de akad szakértő, aki szerint még így is messze vagyunk az általános MI-ktől.
Techno

A DeepMind MI-je képes szabályozni az iszonyatosan forró plazmát a fúziós reaktorokban

Habár nem mostanság lesz erre szükség, de ez is bizonyítja, hogy a mesterséges intelligencia komoly, gyakorlati problémákat is képes megoldani. Az eredmények ráadásul a fúziós reaktorok fejlesztését is felgyorsíthatják.
Techno

A DeepMind nanoméretű anyagot szimulál a mesterséges intelligencia segítségével

A mesterséges intelligencia a sűrűség-funkcionális elméletet képes immár pontosabban felhasználni, amely lehetővé teszi a nanoméretű anyagok szimulálását.
Techno

Úgy gondolkodik, akár egy ember, a DeepMind legújabb mesterséges intelligenciája

A MuZero nevű mesterséges intelligencia abban előrelépés, hogy nem kell ismernie a szabályokat ahhoz, hogy nyerjen egy játékban. Ennek jelentősége óriási: ez az első lépés egy minden szituációban helytálló algoritmus felé.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.