Bolygó

Ma este nézz fel az égre!

A hármas konfiguráció szabad szemmel is látványos lesz.
Űr

Hármas együttállást figyelhetünk meg a nyugati égbolton április 19-én

20 óra 45 percre az égbolt már kellően besötétedik ahhoz, hogy a Fiastyúk halványabb csillagai is feltűnjenek a sarló alatt. A jelenség ekkor 17 fokos magasságban látszik majd a horizont felett.
Űr

Hatalmas kozmikus földrengés következik majd, miután leszámol egymással két szupermasszív fekete lyuk

A páros elképesztő tempót diktál: mindössze 121 nap alatt kerülik meg egymást, a köztük lévő távolság pedig kozmikus értelemben nevetségesen kicsi.
Űr

Megfejtették a Hold 60 éves rejtélyét: kiderült, mi korbácsol különös mágneses lökéshullámokat az égitest felett

Hat évtized után végre pontot tettek a kutatók az egyik legizgalmasabb űrkutatási rejtély végére. Kiderült, mi okozza azokat a különös mágneses lökéshullámoka a Hold felett. Az új felfedezés nemcsak a múlt kérdéseire válaszol, de alapjaiban változtathatja meg azt is, amit az égitest és a napszél kölcsönhatásáról eddig gondoltunk.
Űr

Sosem sikerült még ilyesmit megfigyelni: egy üstökös az ellenkező irányba kezdett pörögni

Először figyelték meg a különleges viselkedést.
Űr

Az Artemis–2 legénységét a Nap gyilkos sugárzása védheti meg a galaktikus kozmikus sugárzástól

A misszió ugyanis egybeesik a 11 éves napciklus legaktívabb időszakával, a szoláris maximummal. Ez elsőre rossz hírnek tűnhet, az intenzív napszél azonban valójában kisöpri a Naprendszer belső térségéből a galaktikus kozmikus sugárzást, amely sokkal nagyobb veszélyt jelent a legénységre.
Űr

Elnyeli a sötétség a Naprendszer legrejtélyesebb viharát

Hatszögletű, különös vihar tombol évtizedek óta a Szaturnuszon, de hamarosan eltűnik a szemünk elől.
Tudás

Bizonyos részecskék kvantumállapotai kiterjedhetnek egy extra, ötödik dimenzióba

Ez pedig hozzájárulhat a sötét anyag természetének magyarázatához.
Űr

Pazar égi jelenségeket láthatunk 2026-ban: ezeket mind nézheted, távcső sem kell

A csillagászat kedvelői számára a 2026-os esztendő rendkívüli izgalmakat tartogat, hiszen az év folyamán több olyan ritka esemény is bekövetkezik, amely hazánk területéről is kiválóan megfigyelhető lesz. Az éjszakai és a nappali égbolt egyaránt tartogat meglepetéseket.
Űr

Megtalálták a Naprendszer múltjának tükörképét - vagy valami nagyon hasonlót

Ritkán akadnak ilyen rendszerre a csillagászok.
Űr

Ahol az idő megáll, és ahonnan semmi sem szabadul – a rejtelmes eseményhorizont

Öt kutató magyarázza el a kozmosz egyik legkülönösebb jelenségének rejtélyeit.
Űr

Ritka égi együttállás köszönti a csillagászati tavasz kezdetét

A jelenség megtekintéséhez a csillagászok nyílt, kitakarásmentes, szabad horizontú helyet javasolnak, mivel az égitestek viszonylag alacsonyan járnak majd a horizonthoz közel.
Tudás

Egy érdekes univerzummodell szerint az emberiség számára az egész világegyetem belátható, és akár be is utazható

A modell emellett olyan további, az univerzum szerkezetével és tágulásával összefüggő jelenségeket is képes megmagyarázni, mint a kozmikus háttérsugárzás, az úgynevezett barionakusztikus oszcillációk és az Ia típusú szupernóvák megfigyelései, miközben feloldja a Hubble-feszültséget.
Űr

Kozmikus megalézer lőtt ki a Föld felé, és az univerzum felén keresztülvágott

Egy “szerencsés” véletlennek köszönhetően lehetett csak észrevenni a lézert, ami valójában mézer.
Űr

Szürreális látvány: olyan, mintha bolygó lenne, de valójában semmi köze hozzá

Fosszília az űrben.
Űr

1848-ban felfedeztek egy űrbeli objektumot, ami úgy mozog, mintha élne

Miközben Magyarországon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc zajlott, csillagászok egy csoportja szivacsszerű objektumot talált, ami azóta is tartogat érdekességeket a kutatók számára.
Űr

Először sikerült megfigyelni egy valóságos “Halálcsillag” születését

A csillag mágneses mezője több száz milliószor erősebb, mint bármely ember által alkotott mágnes.
Űr

Titokzatos “asztroszférát” találtak egy speciális csillag körül

Megtalálták a Nap fiatalabb kiadását, és egy egyedülálló jelenséget körülötte.
Űr

Feltártak egy extrém zónát az űrben, ahol káosz uralkodik, és (majdnem) minden gyors halált hal

Az emberi szem számára láthatatlan lenne, de most láthatóvá tették a galaxisunk extrém régióját.
Űr

Áthágja az univerzum eddig biztosnak hitt szabályait egy űrbeli objektum

A fekete lyuk sokkal gyorsabban növekedett, mint kellene.
Űr

Rejtély, hogy miből áll ez a galaxis - 99%-át nem normál anyag alkotja

Találtak egy galaxist, amiben alig van látható anyag.
ROADSTER ELŐFIZETÉSMEGLEPETÉSEKKEL
További ajánlatok
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.