A UC Berkeley kutatói egy magnetár születését figyelték meg a Las Cumbers Obszervatórium segítségével, aminek során egy rendkívüli erejű mágnesességgel rendelkező neutroncsillag jött létre egy csillag halálakor. A magnetárok a univerzum “Halálcsillagai”, mivel az őket körülvevő mágneses tér extrém ereje miatt már ezer kilométeres távolságban is pusztító hatással lennének minden élő szervezetre - de szerencsére a Föld közelében nem található ilyen objektum, az eddig felfedezett legközelebbi magnetár 8000 fényévre van tőlünk.

A csillagászok a magnetárra nem hétköznapi módon találtak rá: egy szuperfényes szupernóva segített a detektálásában, aminek fénye furcsa jeleket rejtett. Ezek a jelek egy magnetár születésének bizonyítékai, vagyis azt jelentik, hogy a szupernóva közepén egy magnetár alakult ki, és a hatása miatt vált rendkívül fényessé az SN 2024afav jelű szupernóva. A szuperfényes szupernóvák és a magnetárok kapcsolatát már régóta vizsgálják a kutatók, de eddig nem állt rendelkezésre egyértelmű bizonyíték, hogy a két extrém jelenség szorosan összefügghet.

“Amikor egy hatalmas csillag élete végén összeomlik, tömegének nagy részét bepréseli egy nagyon kompakt neutroncsillagba - ez a sors nem áll messze attól, hogy fekete lyukká omoljon össze.”

- magyarázza a UC Berkeley - “Ha a csillag eredetileg nagyon erős mágneses térrel rendelkezett, az a magnetár kialakulása során tovább erősödik, és egy olyan mezőt hoz létre, amely 100-1000-szer erősebb, mint a normál forgó neutroncsillagoké, az úgynevezett pulzároké. A pulzárok és erősen mágneses nagy testvéreik, a magnetárok mindössze körülbelül 16 km átmérőjűek, de fiatal korukban másodpercenként több mint 1000-szer is meg tudnak fordulni.”

“Éveken át a magnetár-elképzelés szinte egy elméleti bűvésztrükknek tűnt, mintha egy hatalmas energiájú motort rejtenének el a szupernóva-törmelék rétegei mögé.”

- tette hozzá Dan Kasen asztrofizikus - “Ez természetes magyarázatot adott ezeknek a robbanásoknak a rendkívüli fényességére, de közvetlenül nem tudtuk megfigyelni. A szupernóva jelében megjelenő ‘csiripelés’ olyan, mintha ez a motor félrehúzná a függönyt, és felfedné, hogy valóban ott van.”

(Fotó: Joseph Farah and Curtis McCully/Las Cumbres Observatory)