Tudás

Az AI-forradalom három lehetséges, de egyaránt komor végkifejlete az emberiségre nézve

Az AI elveszi a munkánkat, de hogyan tovább? Az AI-forradalom korában már láthatjuk, hogy a mesterséges intelligencia másféle jövőt hoz, mint a Terminátorban, de radikálisan megváltoztatja a társadalmat, a történelmet, sőt végső soron magát az emberi létezést. A végkifejletet pedig 3 forgatókönyv szerint képzelhetjük el az AGI érkeztét követően.
Techno

Megint kijjebb tolódott a határ az ember és AI kapcsolatában: mesterséges intelligenciával generált hologrammal házasodik a barcelonai művésznő

Alicia Framis hamarosan történelmet írhat azzal, hogy házasságot köt egy mesterséges intelligencia által létrehozott hologrammal. A különleges ceremónia, amelyre a tervek szerint nyáron kerül sor a Rotterdami Depot Boijmans Van Beuningen múzeumban, jelentős lépés az emberek és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolatdinamika értelmezésében.
Techno

Aranyosan néz ki, de az első tesztek szerint szinte használhatatlan a Rabbit R1, az új MI-kütyü

Ahogyan a Humane AI Pinjének, úgy az apró narancssárga dobozkának is több a hátránya, mint az előnye.
Techno

Atombombát robbantott a Meta a chatbotok háborújában

A Facebook anyavállalata tavaly szeptemberben mutatta be a Meta AI-t, ami a legutóbbi frissítéssel már teljes értékű kihívójává vált a ChatGPT-nek, a Gemininek és a Claude-3-nak.
Techno

A META AI-ja azt állítja, gyereke lett

Aki ráadásul egyszerre nagyon tehetséges és fogyatékkal élő is.
Techno

Hárommillióan nézték meg a következő James Bond trailerét, ami nem is létezik

A KH Studio sokak vágyát testesítette meg a Henry Cavill főszereplésével készült kamutrailerrel, amit teljes egészében mesterséges intelligenciával hoztak létre.
Techno

Suno: A következő generációs AI zenei generátor, amely forradalmasítja a zenekészítést

A Suno megjelenése új korszakot indított az AI által generált zenében, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy egyszerű utasításokból (promptolás) egyedi dalokat hozzanak létre. Ez az innovatív platform felhasználóbarát funkcióival és lenyűgöző technikai képességeivel demokratizálja a zenei alkotást.
Ember

A mesterséges intelligencia segítségével forradalmasítja a daganatos betegségek kezelését egy magyar startup

A Dr. Peták István által alapított Genomate Health a betegek molekuláris profilja alapján rangsorolja a terápiák hatékonyságát, ezzel sokkal hatékonyabbá téve a már meglévő kezeléseket.
Techno

A “pucér kamerában” mindenki meztelennek fog látszani – ha akarja valaki, ha nem

A kamera jó gyorsan – körülbelül 10 másodperc alatt “levetkőztet” bárkit. Természetesen mesterséges intelligencia hajtja.
Techno

Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát

A ChatGPT, a Gemini és a Claude a programjavaslatok és a bevásárlólista mellett még Petőfi Szeptember végénjét is kiegészítette nekünk.
Tudás

Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint

Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Techno

Néhány perc alatt képbe kerülhetsz a mesterséges intelligenciával

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem frissen kiadott videóján Csabai István, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája tanszékének oktatója vezet be az MI alapjaiba nyolc percben, olyan kérdésekre adva választ, mint hogy hogyan határozhatjuk meg a mesterséges intelligenciát és mi lesz a technológia jövője.
Techno

Kevesek által ismert MI taszította le a trónjáról a GPT-4-et

A Claude 3 Opus átvette a vezetést a Chatbot Arenában, de az OpenAI már készül a válasszal.
Techno

Figyelmeztet az IMF: az AI forradalom gazdaságpolitikai válaszúthoz érkezett

Akár 5-20 éven belül a nyakunkon lehet az általános mesterséges intelligencia, a Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint ezért fel kell készülniük a döntéshozóknak erre a radikálisan megváltozott világra.
Techno

Így készíthetsz animált videókat egyszerűen

A mesterséges intelligencia segítségével ma már bárki pillanatok alatt tud animációs videót készíteni bármiről. Mutatjuk, hogy kell.
Techno

Nehéz szavakat találni az OpenAI videógenerátorára

Bár a Sora egyelőre még nem elérhető a nyilvánosság számára, az egyre nagyobb számban napvilágot látó videók alapján az OpenAI-nak leginkább azt kell valahogy megoldania, hogyan tudják majd kiszolgálni a szolgáltatásra rászabaduló hatalmas tömeget.
Techno

A Google-től szerezhet "agyat" az Apple az idei iPhone-okba

A hírek szerint az Apple-nél hajlanak arra, hogy a Google mesterséges intelligenciáját, a Geminit használják az iPhone 16-szériában.
Techno

Negyven kórházban tesztelik az MI-alapon működő, virtuális nővéreket

Az Nvidia és a Hippocratic állítása szerint valódi betegápolók ezrei, orvosok százai vettek részt a próbaüzemekben.
Techno

Tizenegymillió forintba kerül egy darab a most bejelentett forradalmi MI-chipből, a Blackwell B200-ból

A gyártó Nvidia még így is huszonötszörös energia- és költségmegtakarítást ígér.
Techno

WSE-3: a világ leggigászibb chipe nyolcszor gyorsabb AI szuperszámítógépet hajt a jelenlegieknél

Ha valaki kedveli a szédítő számokat, annak mindenképp ajánljuk ezt a cikket! A WSE-3 egy olyan szuperszámítógépet hajt majd egyébként, amely konkrétan új korszakot hoz a mesterséges intelligencia történetében.
Techno

Megszavazták a mesterséges intelligenciát Európa-szerte szabályozó törvényt

A Parlament után már csak a Tanács jóváhagyása van hátra.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.