Techno

Gyakorlatilag betiltották a Huawei eszközeit Amerikában

Az Egyesült Államok kormánya már az elmúlt években is számos szankciót vetett ki a Huaweire, amelynek készülékeit ezután az FCC sem engedélyezi, így azok nem is kerülhetnek forgalomba a tengerentúlon.
Garázs

Európában egyedülálló intermodális vasúti terminál épült Fényeslitkén

A szlovák és az ukrán határ mellett felépített East-West Gate a kontinens legnagyobb szárazföldi intermodális vasúti terminálja, amely évente akár egymillió konténert is képes kezelni.
Techno

A Telekom a Google-lal együttműködésben kifejlesztette saját márkás okostelefonját, a T Phone-t

Az 5G kapcsolatos T Phone 5G és a T Phone Pro 5G októberben érkezik a boltokba.
Techno

Fontos mérföldkövet értek el az 5G-s telefonok

A legfrissebb adatok szerint idén januárban már több 5G-s okostelefont adtak el, mint 4G-set, az olló pedig várhatóan innentől folyamatosan csak nyílni fog.
Techno

A Huawei magyarországi ellátó központjában már önműködő targoncák pakolják a készleteket

A Huawei pátyi logisztikai és gyártóközpontjában szinte minden megtalálható egy helyen, amiről a technológiai innováció az elmúlt években szólt: önvezető járművek, 5G, mesterséges intelligencia és kiterjesztett valóság is segíti a hatékonyabb munkavégzést.
Techno

Kinyírhatja a légi forgalmat az 5G, figyelmeztetnek az amerikai légitársaságok

Az USA légi forgalmának a jelentős részét a földre kényszeríthetné egy új 5G-s frekvenciasáv élesítése az ország légitársaságai szerint, akik emiatt nyílt levélben kérik az illetékeseket, hogy halasszák el a technológia bevezetését.
Techno

Fényeslitkén épül Európa legmodernebb vasúti terminálja

A síneket már lefektették és az épületek is elkezdtek kinőni a földből Fényeslitke mellett, így minden adott ahhoz, hogy jövőre megkezdje a működését Európa első 5G-vel működő vasúti terminálja, amely az építői szerint egyedülálló lesz a maga nemében.
Techno

Senkinek sem lenne szabad kínai telefont használnia a litván védelmi minisztérium szerint

A litván védelmi minisztérium képviselője egy friss kiberbiztonsági jelentés kapcsán jutott erre a következtetésre, amelyben a Kínából származó 5G-s telefonokat vizsgálták.
Techno

Közeleg a következő generációs mobilhálózat - rekord született a 6G-s adatátvitelben

Egyelőre nem kell attól tartani, hogy a frissen vásárolt 5G telefonokat máris újra kell cserélni, a 6G-t valószínűleg csak a 2030-as években vezetik majd be, jelenleg a 100 méterre elérő adatátvitel tartja a rekordot.
Techno

Már bírósági pereken folyik a vita arról, hogy az 5G veszélyes-e az egészségre

Brit lakosok egy csoportja az állítja, hogy saját bőrükön tapasztalták az 5G állomások egészségre káros hatását, ezért bíróságon próbálták elejét venni a hálózat fejlesztésének, de elkéstek vele.
Garázs

Vezető nélküli, de mégsem önvezető taxiszolgáltatás indul Las Vegasban

A Halo nevű cég vezető nélküli taxijai nem mesterséges intelligenciával közlekednek, hanem távirányítással irányítják őket 5G-hálózaton keresztül.
Techno

Mesterséges intelligencia gyorsítja az 5G hálózatok terjedését, de Európa lemaradt

Az 5G hálózatok kiépülése egyenlőtlen ütemben zajlik, és Európa lemaradásban van. Kína, az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és az Öböl-menti államok egyre nagyobb előnybe kerülnek, és ebben a mesterséges intelligencia is segíti őket.
Ember

Az 5G megváltoztatja mobilozási szokásainkat, az emberiség egyhetedének válaszai alapján

Akinek van már 5G-s hozzáférése, átlagban többet játszik a felhőben, több 4K-s streaming filmet vagy videókat néz, és használja a virtuális és kiterjesztett valóság alkalmazásokat is - állítja egy friss felmérés.
Tudás

Fél éves tesztidőszak után elindult az ország első 5G-s "wireless" gyára

A Foxconn komáromi gyárában 6 hónap tesztelés után már 5G privát hálózaton keresztül működik a PC tesztelés. Az 5G infrastruktúra kiépítését az Ericsson és a Vodafone Magyarország segítségével valósították meg.
Tudás

Innovációs nap zajlott a BME-n, izgalmas előadókkal és témákkal

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Innovációs napján számos fontos, a tudományt érintő bejelentés mellett a jövőben tervezett nagy programokról is lerántották a leplet, izgalmas technológiai demonstrációkkal. Részletek a beszámolónkban.
Techno

Megváltoztatja az emberek szokásait az 5G-s mobilozás

Többet 4K-streamelnek, kevesebbet wifiznek, akik 5G-n mobiloznak.
Techno

Kiderült, hogy mennyibe fog kerülni a legolcsóbb, Magyarországon is kapható 5G-s mobil

A Xiaomi a nemzetközi bemutató után Magyarországra is elhozta a Redmi Note 10 5G-t, aminek az ára ugyan némileg emelkedett, de még így is messze a legolcsóbb, itthon is kapható 5G-s telefon.
Garázs

Vajon mennyi adatot generál egy önvezető autó egyetlen óra alatt?

A jövő intelligens közlekedésszervezésének hálózatba kapcsolt járművei jelentős adatforgalmat generálnak majd, nem véletlenül szerepel a "big" szó a big-data kifejezésben, és most arra is megszületett az első becslés, hogy pontosan mennyi adatot generál majd egy önvezető autó egyetlen óra alatt.
Techno

Több száz millió eurót profitálhat Magyarország a precíziós mezőgazdaságból

Az 5. generációs mobilhálózatok nem csak sokkal gyorsabb és megbízhatóbb személyes kommunikációt jelentenek, de a dolgok internetére és ezen keresztül az ipari és mezőgazdasági robotizációra is nagy hatással lesznek. Ez többek között a drónok alkalmazásának sebes elterjedését is magával hozhatja.
Techno

Terahertzes hálózatok és egy terabit/s-os adatátvitel - a chip már készül hozzá

6G hálózatokhoz fejlesztettek chipet, amely lehetővé teszi a terahertzes kommunikációt és a villámgyors letöltést. Úgy tűnik, előreszaladtak az időben a japán kutatók, de a hatodik generációs kommunikáció már közeledik.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.