Borzasztóan furán mutatták be a Huawei legújabb csúcstelefonját

2023 / 09 / 07 / Bobák Áron
Borzasztóan furán mutatták be a Huawei legújabb csúcstelefonját
A Huawei a hagyományos bemutatót kihagyva egyszerűen csak elkezdte értékesíteni a Mate 60 Prót Kínában. A telefonról ráadásul azt sem árulták el, hogy milyen processzor van benne, noha az első beszámolók alapján hangosan kéne ünnepelniük magukat.

A Mate-sorozat hagyományosan a Huawei elsőszámú zászlóshajójának számít, amelynek megjelenését évről-évre egy nagyszabású bemutató keretében jelenti be a gyártó. Az idei modellel kapcsolatban arról szóltak a hírek, hogy a Mate 60 Pro valamikor szeptember első felében fog befutni, ennek fényében nem csoda, hogy mindenkit meglepett, amikor a Huawei augusztus 29-én egyszerűen elkezdte értékesíteni a készüléket. Hogy ez mennyire váratlan húzás volt a kínai gyártótól, azt jól jelzi, hogy állítólag még a hivatalos viszonteladók sem tudtak róla előre.

Az, hogy a telefon első körben csak Kínában lesz elérhető, egy kínai gyártó esetében ma már nem számít szokatlannak, a Huawei esetében viszont valamennyire meglepő, hogy nemzetközi forgalmazásról egyelőre nem érkezett hír a Mate 60 kapcsán. Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium által 2019-ben kivetett embargó okozta kaotikus évek után a gyártó az utóbbi időben érezhetően igyekezett visszatérni a megszokott kerékvágásba, így például a P60 Pro márciusi bemutatásakor már azonnal lehetett tudni azt is, hogy a telefon Európába májusban fog megérkezni. Az új készülékkel kapcsolatban viszont közel sem ez a legnagyobb furcsaság.

A kereskedelmi embargó számtalan különböző okból érintette rosszul a Huaweit, akik először csak annak a lehetőségétől estek el, hogy amerikai cégekkel kereskedjenek, majd az amerikai technológiát használó cégeknél is tiltólistára kerültek. Ennek a két leglátványosabb eredménye az volt, hogy a Huawei telefonjaiból eltűntek a Google alkalmazásai valamint az a GMS (Google Mobile Services) névre keresztelt keretrendszer is, amire számos más alkalmazás is támaszkodik, emellett pedig a kínai gyártó telefonjait az 5G-s adatkapcsolat lehetőségétől is megfosztotta az embargó. A Huaweinek a tiltás miatt 2020-ban a saját tervezésű (de más cégek által gyártott) HiSilicon chipjéről is le kellett mondania, és bár külön engedéllyel azóta is vásárolhattak processzorokat a Qualcommtól, ennek a feltétele az volt, hogy az amerikai gyártó 5G-képes chipeket nem adhatott a Huaweinek. Ez az elmúlt években értelemszerűen egyre komolyabb problémát okozott a Huaweinek, hiszen az 5G-adatkapcsolat lehetősége ma már nem csak a csúcskategóriás, de még a középkategóriás telefonoknál is teljesen általánosnak számít.

Ahogy arról a P60 Pro tesztjében már írtunk, az első problémát a Huaweinek mostanra úgy ahogy sikerült megoldania, hiszen a más márkájú telefonokat emuláló GBox alkalmazással a Google szolgáltatások is visszavarázsolhatók a Huawei-telefonokra, a szolgáltatás pedig kisebb - feltehetően csak kezdeti - hibáktól eltekintve valóban kifejezetten használhatónak tűnik. Bár ettől a Huawei telefonjai természetesen nem lesznek jobbak, mint a konkurencia, de a jelentős árkülönbséget figyelembe véve már nem elképzelhetetlen, hogy a felhasználók egy része át- vagy visszapártoljon a cég telefonjaihoz.

A Mate 60 Pro boltokba kerülése kapcsán viszont olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Huaweinek a másik sarkalatos problémán is sikerült felülkerekednie, azaz az új telefonban 5G-s adatkapcsolat is található, ám a tisztánlátást némileg megnehezíti, hogy a cég egyelőre semmit nem kommunikált ezzel kapcsolatban. Sőt, ahelyett, hogy büszkén hirdették volna, a Huawei inkább ennek az ellenkezőjét választotta, és

a készülék hivatalos adatlapján egyáltalán nem tüntették fel, hogy abban milyen processzor található, az adatkapcsolati lehetőségek közül pedig egyszerűen kihagyták a mobilhálózatokra vonatkozó részt, mintha ilyesmi nem is lenne a telefonban.

Ez már önmagában is elég meglepő egy olyan készülék esetében, ami azonnal boltokba is került, hiszen így maguk a vásárlók sem tudhatták előre, hogy mit kapnak a pénzükért, de még meglepőbb annak tükrében, ami azóta kiderült. A kínai felhasználók természetesen azonnal nekiugrottak szétszerelni a Mate 60 Prót, így annyi ma már biztos, hogy a benne található chip egy HiSilicon 9000S, amit a kínai Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC) gyártott le a Huaweinek. Ez a GizmoChina szerint 7 nanométeres gyártási technológiával készült, a teljesítménye pedig nagyjából a tavalyelőtti androidos csúcskészülékek Snapdragon 888 processzorával vetekszik, ami ugyan elsőre nem hangzik lenyűgözőnek, de mégis hatalmas fegyvertény az egész kínai mobiliparnak. Bár a mai csúcskészülékek jellemzően 4 nanométeres gyártási technológiával készült chipeket használnak, a szakértőket állítólag így is alaposan meglepte, hogy a kínai ipar mostanra önerőből képes volt elérni a 7nm-es szintet, ami rendkívül gyors fejlődési ütemről árulkodik.

Ennél is meglepőbb ugyanakkor, hogy a GizmoChina már tényként állítja, hogy a telefonban 5G-s adatkapcsolatra képes modem is van, amit a Kínából érkezett beszámolók alapján a The Verge, egy névtelen forrásra hivatkozva pedig a The Washington Post is megerősített. Hogy ezt hogyan sikerült elérnie a Huaweinek, azt ugyanakkor egyelőre senki sem tudja, mivel a cég nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Adatkommunikációs szempontból a Mate 60 Pro más tekintetben is úttörőnek számít, hiszen

ez az első telefon a világon, amely már nem csak szöveges üzenetek küldését teszi lehetővé műholdas kapcsolaton keresztül, de hívásokat is indíthatunk és fogadhatunk vele ilyen módon.

Kínai források szerint a telefon ehhez a Tiantong-1 műholdas mobilkommunikációs rendszert használja, amit jelenleg három, geoszinkron pályán keringő műhold alkot.

A specifikáció alapján a készülék ezen túlmenően meglehetősen hasonlít a tavasszal bemutatott P60 Próra, a két telefon között csupán apróbb eltéréseket találunk. A Mate 60 Próban egy 6,82 colos, 2720x1260 pixeles felbontású LTPO AMOLED kijelző van, ami 1 és 120Hz között tudja állítani a képfrissítés gyakoriságát a képernyőn megjelenő tartalom függvényében, és a Huawei saját fejlesztésű biztonsági üvegének a legújabb verziója, a Kunlun Glass 2 védi a sérülésektől. A telefon 12 GB RAM-mal és 256, 512 GB valamint 1 TB tárhellyel érhető el, emellett van benne IP68-as por- és vízvédelem, 3D-s arcazonosítás és a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó is.

A hátlapi kamerarendszer szívét egy 50 megapixeles főkamera adja, amit lézeres autofókusszal és optikai képstabilizátorral is elláttak, emellet a P60 Próhoz hasonlóan a rekeszértéke fizikailag is állítható f/1.4 és f/4.0 értékek között. A telefonban emellett találunk egy 12 megapixeles nagy látószögű kamerát valamint egy 48 megapixeles, periszkópos telefotó lencsét, ami 3,5x-ös optikai valamint 100x-os digitális zoomra képes, és szintén rendelkezik optikai képstabilizátorral. A Mate 60 Pro akkumulátora kereken 5000 milliamperórás, amit vezetékkel 88 wattal, vezeték nélkül pedig 50 wattos teljesítménnyel tudunk tölteni, emellett támogatja a 20 wattos fordított töltést is, vagyis a telefon hátlapjára téve tölthetünk bármilyen eszközt, ami támogatja a QI-szabványú vezeték nélküli töltést.

A készülék ára Kínában 7000 jüantól indul, ami átszámolva nagyjából 350 ezer forint, a kedvező ár és az 5G-s adatkapcsolat pedig a hírek szerint meglehetősen jó fogadtatásra talált a vásárlók részéről: a GizmoChina kedden már arról írt, hogy az előrendelés első öt napjában mintegy egymillió készülékre érkezett megrendelés, ami miatt a Huaweinél arra számítanak, hogy 2023 második felében nagyjából 5,5-6 millió készüléket fognak értékesíteni. Ez Ming Chi-Kuo piacelemző szerint akár azt is jelentheti, hogy a telefonból egy év alatt több mint 12 milliót értékesítenek, ami hatalmas ugrás lenne a Mate 50 Próhoz képest, ebből ugyanis az első 12 hónapban mindössze 2,5 milliót tudott eladni a Huawei.

(Fotó: Costfoto/NurPhoto via Getty Images, Liu Xingzhe/VCG via Getty Images)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.