Fontos mérföldkövet értek el az 5G-s telefonok

2022 / 03 / 20 / Bobák Áron
Fontos mérföldkövet értek el az 5G-s telefonok
A legfrissebb adatok szerint idén januárban már több 5G-s okostelefont adtak el, mint 4G-set, az olló pedig várhatóan innentől folyamatosan csak nyílni fog.

A Counterpoint Research piacelemző statisztikái szerint januárban a világszerte értékesített okostelefonok 51%-a rendelkezett 5G adatkapcsolattal, így az új adatátviteli technológia megjelenése óta most először történt meg, hogy egy hónapban több 5G-s telefont adtak el, mint olyat, ami csak 4G-s adatkapcsolatra képes.

Ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen ahogy nemrég beszámoltunk róla, a 2021-ben a legnagyobb darabszámban eladott készülékek listájának első öt helyét iPhone-ok foglalták el, amelyek közül az iPhone 11 az egyetlen, amelyben nem található meg az 5G-s modem. Éppen emiatt ezekből a statisztikákból viszonylag nehéz megállapítani, hogy a felhasználóknak mennyire fontos, hogy a telefonjuk rendelkezzen a korábbinál gyorsabb adatátviteli funkcióval: az Apple a 2020-ban bemutatott iPhone 12 óta kizárólag 5G-képes telefonokat mutatott be, a Samsung pedig az idén februárban bemutatott Galaxy S22-szériánal döntött úgy, hogy már nem készít belőle olyan változatot, ami csak 4G-s adatkapcsolattal rendelkezik. Ez a trend ma már a középkategóriás telefonoknál is megfigyelhető, a néhány napja bemutatott, 100 és 200 ezer forint közötti árkategóriában mozgó Galaxy A53-nak és A33-nak például a korábbi évektől eltérően már szintén nincs 4G-s változata.


Az 5G- és 4G- képes okostelefonok eladásainak alakulása 2019 januárja óta (Fotó: Counterpoint Research)

Ahogy a Counterpoint Research elemzése megemlíti, az 5G elterjedésében a hálózatok egyre szélesebb körű kiépülése mellett fontos szerepe volt annak is, hogy a MediaTek és a Qualcomm egyre olcsóbban adja az 5G modemmel ellátott processzorait, így várható, hogy a közeljövőben az 5G egyre inkább elterjed a 200 dollár alatti, belépő szintű telefonokban is. Ez újabb lökést adhat az ilyen telefonok terjedésének, hiszen amíg az 5G-s telefonoknak eddig főleg Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Kínában volt jelentős a piaci részesedése, az olcsóbb 5G-s telefonok megjelenésével a technológia más térségekben is elterjedhet.

Ezzel együtt még sok időbe fog telni, mire az 5G-képes telefonokból összességében is több lesz, mint 4G-sekből. A Statista adatai szerint tavaly júniusban mindössze a felhasználók 22%-a rendelkezett 5G-s készülékkel, ami a nem reprezentatív felmérésünk szerint nagyjából egybevág az ilyen telefonok hazai elterjedtségével. Amikor tavaly ősszel megkérdeztük az olvasóinkat, a több mint háromezer válaszadónak mintegy ötöde (21%) mondta, hogy már van 5G-s telefonja, és további 11% gondolta úgy, hogy a következő egy évben 5G-s készülékre fog váltani.

(Borítókép: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Az 5G megváltoztatja mobilozási szokásainkat, az emberiség egyhetedének válaszai alapján Akinek van már 5G-s hozzáférése, átlagban többet játszik a felhőben, több 4K-s streaming filmet vagy videókat néz, és használja a virtuális és kiterjesztett valóság alkalmazásokat is - állítja egy friss felmérés.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.