Bolygó

A klímaváltozás miatt jelenhetett meg egy Kossuth tér méretű sziget Oroszországban

Az orosz hadsereg is megerősítette, így immáron hivatalosnak tekinthetjük: öt új sarki szigetet találtak Észak-Oroszországban. Létezésüket Marina Migunova, a szentpétervári Tengerészeti Akadémia hallgatója jegyzi, aki 2016 végén a haditengerészet hajóján utazott a sarkvidéken. Ekkor figyelt fel a szigetekre.
Tudás

Mi köze a közönséges bohócvirágnak Alan Turing matematikai elméletéhez?

A kertészek kedvelt bohócvirága a biológusok számára jóval több egy mutatós dísznövénynél: valóságos tudományos kincsesláda, segítségével pedig beigazolódott Alan Turing matematikus, a mesterséges intelligencia atyjának 1952-es elmélete.
Tudás

Miért írt Theodore Roosevelt a rejtélyes Nagylábúról?

Bár a legtöbb Nagyláb-észlelés az ezerkilencszázas évekre tehető, feljegyzések szerint Theodore Roosevelt, egykori amerikai elnök korábban láthatta a misztikus emberszabású élőlényt.
Garázs

Tényleg jó ötlet önvezető autókra erőltetni a villamosdillemát?

Pszichológusokból és informatikusokból álló kutatócsoport a közlekedési helyzetek sokféleségén keresztül megpróbálta felmérni a gépi moralitáshoz köthető emberi elvárásokat, illetve választ kapni a kérdése: kit védjenek az önvezető autók?
Űr

Ha rossz idő miatt a Földön csődöt mond, nyerjünk az űrből napenergiát

A jövő naperőműveinek terve szó szerint új magaslatokra tör, számos tudós ugyanis egy Föld körül keringő naperőmű segítségével nyerne végtelen energiát.
Techno

Viszlát banyatank, majd Gita, a robot hazacipeli amit a piacon vásároltunk

Greg Lynn, a Piaggio Fast Forward vállalat vezérigazgatója (akárcsak a többi tesztalany) igazán szerencsés ember, hiszen ő végzi a vásárlást, Gita pedig derék robot módjára cipekedik helyette.
Tudás

6 alkalmazás, ami segít rendet vágni e-mail fiókunkban

Az idő manapság nemcsak pénz, de hatalmas kincs, az e-mailek olvasása, szortírozása és megválaszolása azonban rengeteget elvesz belőle. Kivéve, ha ismerünk pár szuper eszközt.
Űr

Az Ikea a Marson is piacvezető babérokra törne

Az Ikea tervezői beszabadultak egy kísérleti Mars kutatóbázisra, és ha már ott jártak, természetesen pazarul berendezték.
Tudás

Az elmúlt évtized 6 nagyszabású tudományos felfedezése

Embert próbáló feladat volt kiválasztani a mögöttünk álló évtized hat legérdekesebb felfedezést, ám még ha listánk közel sem teljes, a végeredményt elnézve egy valamit bizton állíthatunk: nélkülük sokkal szegényebb hely lenne világunk.
Tudás

Mesterséges intelligencia buktatta le Shakespeare-t

Az algoritmus több mint négyszáz éves rejtélyről rántotta le a leplet, és egészen új megvilágításba helyezi a valaha élt legnagyobb drámaíró karrierjét.
Bolygó

Egy szeméttelepre elegendő hulladékot rejtett az ámbráscet gyomra

A fiatal hím a homokfövenyen lelte halálát, gyomrában pedig száz kilogrammnyi, hatalmas labdává összeállt szemét felhalmozódott. Figyelem: a nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek.
Techno

3 keresőmotor, amivel 'láthatalanok' maradhatunk a világhálón

Bár a Google birtokolja az internetes keresőpiac több mint hetven százalékát, a 'kisebb halakra' is érdemes odafigyelni. Már amennyiben fontos számunkra a biztonságos böngészés.
Techno

A CGI 'feltámasztja' a holtakat, már csak az a kérdés: kinek jó ez valójában?

A hírek szerint James Dean csupán a kezdet, hamarosan más halott hírességek is 'feltámadhatnak' a CGI-nak köszönhetően. De milyen problémákat vet fel az eljárás elvi és szakmai szempontból?
Tudás

Ahonnan senki sem került ki élve: Tiltott emberkísérletek a XX. században

Josef Mengeléhez hasonló mészárosok nemcsak a náci Németországban léteztek; szinte nem volt olyan szeglete a világnak, ahol az orvosi etika és az emberi jogok ne sérültek volna a huszadik században.
Bolygó

Évente több millió tonna ananászt kidobunk, pedig akár szigetelőanyag is lehetne

Az ananász egyike a legkedveltebb, és a világon a második legnagyobb mennyiségben termelt trópusi gyümölcsének, szüretelése után viszont csupán fele ehető, a másik része a szemétben landol.
Techno

A mesterséges intelligencia megmentheti a sérült műalkotásokat

A Delfti Műszaki Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert, ami meglévő nyomok alapján rekonstruálja, miként nézhetett ki eredetileg egy műalkotás.
Tudás

Kicsi a légy, de a robotika még nagy hasznát veheti

Miként képesek a legyek a plafonon landolni? Nos úgy tűnik szuperképességük jóval több annál, minthogy szélsebesen kitérnek a hirtelen kézmozdulatok elől.
Bolygó

"A klímaváltozás nem pártfüggő, hanem mindannyiunk közös ügye"

Az Ökopolisz Alapítvány "Szavak helyett valódi lépések" című nemzetközi klímakonferenciáján többek között arra keresték a választ, hogy Kelet-Közép-Európában mit tehetnének másképp a régiók zöld pártjai, hogy a társadalom ráeszméljen: a klímaválság kezelése mindannyiunk közös ügye.
Tudás

Az űrorvosok módszere idővel mentőkötelet jelenthet a rákos betegeknek

Kutatók jelentős hasonlóságokra bukkantak azzal kapcsolatban, milyen hatást gyakorol az űrutazás az asztronauták, illetve a kemoterápia a rákos betegek szervezetére. Ezért a jövőben a NASA űrhajósokra vonatkozó egészségügyi irányelveit is felhasználnák a gyógyításhoz.
Bolygó

Egy japán település 2020-ra valóra válthatja a zero waste álmot

A jelenlegi trendek szerint az emberiség által termelt szemét 2025-re évi 2,2 milliárd tonnára növekedhet, a japán Kamikatsu település azonban inkább kimaradna ebből, és 2020-ra teljesen hulladékmentessé válna.
Garázs

A jövő elektromos autója serkenti a növények növekedését

Az Electric Factory és a Toyota Urugay közös 'szerelemgyereke' a HY projekt, egy eszköz, amivel az autó által kibocsátott hang elősegíti a növények fejlődését.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.