Egy indiai-amerikai tanulmány során kutatók arra keresték a választ, hogy a manóban képesek a legyek „fejen állva” leszállni a plafonon? Eredményeiket a Science Advances folyóiratban publikálták, és azt kell mondjuk: egészen rendkívüli élőlények.
Az állatok pilótákat megszégyenítő műrepülő gyakorlatokat hajtanak végre, melyek közül kiemelkedik a gravitáció hatását ellensúlyozva landolás, ami nem sikerülhetne érzékszervi jelek és mozgásuk mesterien összehangolt koordinációja nélkül. A kísérletvezetők robotjárművek mozgását tennék változatosabbá a manőver-sorozat lépéseinek feltárásával, ezáltal a robotok feladatkörét is bővíthetnék.
A kutatócsoport laborban tenyésztett legyeket vizsgált több irányban elhelyezett kamerákkal: a rovarokról manőverezés közben nagy sebességű videókat készítettek, majd elemezték a sikeres és sikertelen landolások felvételeit. Meglepetésükre a legyek többféle módszert használtak leszálláskor, azonban mindegyik meghatározott mozdulatsorból állt. Előbb repülés közben elfordultak, aztán kinyújtották legelső lábaikat, majd a felület érintésénél testük állását úgy igazították, hogy minden lábuk elérje a plafont. Hasonló mozdulatsor játszódik le felreppenés közben, csak fordított sorrendben.
A feladat végrehajtásához az érzékszerveiből érkező információkat szélsebesen feldolgozzák, mégis a legérdekesebb dolog, amire fény derült a sikertelen landolások vizsgálata közben, hogy mindössze öt századmásodpercnyi idejük van felmérni lehetőségeit plafonra szállás előtt, ám ha nem sikerül, elvétik a landolást.
A kutatók hozzátették, a legyek tanulmányozása csupán a kezdet, számos más rovar manővereit is górcső alá veszik a jövőben, felfedezéseiket pedig a robotika területén hasznosítják.
(Fotó: Pixabay)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR