Techno

Az új Erasmus+ Applikáció egyablakos ügyintézést kínál a hallgatók számára

A telefonos alkalmazás célja, hogy a jelentkezéstől a hazatérésig támogassa a diákokat abban, hogy részt vegyenek a leghíresebb európai mobilitási programban.
Bolygó

Elkelne már egy "ökokönyvelés" de senki sem tudja, milyen árcédulát aggassunk a természetre

Rég magunk mögött hagytuk azt a kort, amikor felelőtlenül fogyaszthattuk környezeti kincseiket, és bár a szakértők évek óta kérik az országokat, hogy határozzák meg a természet nyújtotta szolgáltatások értékét, mégis úgy tűnik, ez a feladat még sokáig a jövő egyik megoldandó problémája marad.
Techno

Az Instagram új funkciója lehetővé teszi a törölt tartalmak visszaállítását

Az applikáció elsősorban a nagy követőszámú fiókokat célzó kiberbűnözők pusztítását próbálja enyhíteni, ám ettől még a hétköznapi felhasználók is örülhetnek az újdonságnak.
Tudás

Megdrágította a Brexit a brit felsőoktatást a magyar diákoknak: utánajártunk, mi lehet a B-terv

Az Euroexam International "go2uni" programjának szervezésében zajlott webináriumon többek között megtudhattuk, hogy az alternatívát azok az országok jelenthetik, amelyek szintén magas színvonalú oktatást biztosítanak, azonban kedvezőbb anyagi feltételek mellett.
Tudás

Úton a csillagok felé, avagy mi vár ránk, ha átléptük az űrkutatás új aranykorának küszöbét?

A következő évtizedekben valószínűleg gyarmatosítjuk a Holdat, otthagyjuk lábnyomunkat a Marson, és messzebbre utazunk naprendszerünkben, mint amiről álmodni mertünk.
Tudás

Nagyképű vagyok, ha mindig megveszem a legújabb iPhone-t?

Miután az Apple tavaly bemutatta az iPhone 12-t, becslések szerint már az első huszonnégy órában kétmillió rendelés érkezett a készülékre: pszichológusok szerint négy ok miatt akkor sem tudunk ellenállni a csábításnak, ha még az előző telefonjuk is kifogástalanul működik.
Űr

A vörös törpék körülményei ideálisak lehetnek a fotoszintézishez

Kutatók laborkörülmények között imitálták a vörös törpe fényviszonyait, hogy kiderítsék, lehetséges-e ilyen környezetben a fotoszintézis, és úgy tűnik, igen: a földi fotoszintetizáló baktériumok képesek hasznosítani a kibocsátott fényt.
Techno

Az ízén még dolgozni kell, kinézetre viszont tökéletes pörköltalap a sejtalapú hús prototípusa

Alkotói a világ legélethűbb és legnagyobb műhúsának nevezik 3D-nyomtatott találmányukat, melyhez kidolgoztak egy egyedi, mikroszkopikus sajtolási eljárást a valódi hús szerkezetének reprodukálására.
Tudás

"A gazdag országok a bolygó népességének csupán tizenhat százalékát adják, mégis felvásárolták a vakcinák hatvan százalékát"

A Covax nevű kezdeményezés részben azért jött létre, hogy megakadályozza a gazdag országok vakcinafelhalmozását, ehhez képest egyre nagyobb szakadék tátong a fejlett és fejletlenebb országok között.
Bolygó

A Machu Picchu lehet a világ első karbonsemleges természeti csodája

A cél, hogy 2030-ra negyvenöt százalékkal csökkenjen a szén-dioxid-emisszió, 2050-re pedig száz százalékkal, a párizsi klímaegyezmény irányelveit követve.
Techno

Egy eszközzel hamarosan okostávcsővé alakíthatjuk a mobilunkat

A világ legkisebb, hordozható csillagvizsgálójának célközönsége az amatőr csillaglesők: a találmány ötvözi a kamera és a távcső funkciót, súlya elenyésző, ráadásul egy hátizsákba is kényelmesen belefér.
Tudás

Száz éve robotokkal élünk, de akkor miért félünk még mindig tőlük?

Karl Čapek, az egyik legnagyobb huszadik századi cseh író használta először a robot kifejezést 1921-es, R.U.R. című játékában, melynek kulturális lenyomatát napjainkig érezzük, hiszen a robotokkal - és a jövővel - kapcsolatos félelmeink azóta sem változtak. De száz év ide vagy oda, még mindig van mit tanulnuk a drámából.
Tudás

A megalodon már az anyaméhben is hidegvérű gyilkos volt

A valaha élt legnagyobb ragadozó ugyanis simán bekebelezte testvéreit saját túlélése érdekében, de nem ez az egyetlen érdekesség az óriásfogú cápáról.
Bolygó

Tengerparton elszórt szemétből épít hulladéktárolót egy brit cég

A dolgozók ezáltal új értelmet adtak a hulladéknak, amit összepréselnek, majd olyan lapokat alakítanak ki belőle, melyek szemétgyűjtő-állomásként működhetnek tovább.
Bolygó

Pusztulást hozhatnak a visszahúzódó gleccserek a ritka alpesi növényfajokra

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az alpesi növényfajok egyötöde valószínűleg kihal, amint a gleccserek eltűnnek a magas hegyekből: ezek ráadásul sehol máshol nem élnek meg a Földön.

Techno

Egyre többen használnak titkosított üzenetküldőket

Az egyre gyakoribb adatvédelmi botrányok mellett Donald Trump, sőt Elon Musk is hozzájárult ahhoz, hogy  a Telegram és a Signal nevű csevegőprogram népszerűsége minden várakozást felülmúlt az elmúlt hónapban.
Űr

Fura dolog történik a Mars déli sarkvidékén lévő mosolygó kráter arcával

Az Arizonai Egyetem munkatársai összehasonlították a kráter 2011-es és 2020-as fotóját, a különbség pedig egészen döbbenetes.
Tudás

Miért ilyen fárasztó az online meeting, és mit tehetünk a végkimerülés elkerülése érdekében?

A videomeetingek extra mentális erőfeszítést kívánnak az embertől, így nem csoda, ha kimerülünk: de miért ilyen fárasztó a virtuális értekezlet, és milyen óv, illetve megelőző intézkedéseket tehetünk, hogy elkerüljük a kiégést?
Techno

Ezek a tech-trendek határozzák meg az idei és az elkövetkező éveket

A digitális jövő gyorsabban megérkezett, mint ahogy azt bárki is megjósolhatta volna,így az eredetileg 2024 környékére várt technológiai trendekkel ezért akár már 2021-ben is találkozhatunk.
Tudás

Eltérően gondolkodunk a járványról, pedig a közösség lehet a túlélésünk záloga

Friss kutatások szerint a család, a baráti kör, vagyis lényegében a közvetlen környezet dönti el, hogy valaki betartja-e a járványügyi szabályokat, ami egyszerre áldás és átok a társadalmi összefogás szempontjából.
Techno

Egy férfi szétkapta, majd mechanikus sárkányszobrot épített a Xiaomi Mi 11-ből

Harminc napig dolgozott remekművén, és több mint ötszáz különböző elektronikai komponenst felhasznált, mire a sárkány elnyerte végleges formáját.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.