Űr

Több tucat fekete lyukat azonosítottak egy közeli objektumban

Az NGC 6397 jelzésű gömbhalmazban a jelek szerint több tucat, de akár több száz kisebb fekete lyuk is lehet.
Techno

Percek alatt elkapkodták az aranyból készült PS5 konzolt

Az átszámítva százötvenmillió forintot érő konzol az orosz Caviar fejlesztőinek munkáját dicséri: négy hónapot dolgoztak rajta, és csupán kilencet gyártottak belőle.
Űr

A Google is ünnepli a "Perseverance” landolását

Frappáns meglepetésben lesz részünk, ha rákeresünk a marsjáróra a keresőben.
Ember

"Engem erre képezett ki az élet" - Korpádi Péter, vegán aktivistával beszélgettünk

Magyarország egyik legtöbbet tevékenykedő vegán aktivistája főállásban küzd az állatok felszabadításáért, és egy vegán filozófia szerint élő társadalomban látja a fenntartható jövő alapját. Péterrel a vegán aktivizmus jelenéről és jövőjéről, a vágóhídi akciókról, valamint a húsevők és vegánok közti ellentétek feloldásáról beszélgettünk.
Techno

Az utolsó utáni döfést is megkapta az Adobe Flash

Új frissítés érkezett a héten a Windows 10-hez, ami végérvényesen kipucolja az Adobe Flash nyomait a rendszerből.
Bolygó

A vadállatpiacok felszámolása újabb lavinát indíthat az emberiség történetében

A koronavírus kapcsán az utóbbi évben előtérbe került élőállat-kereskedelmet sokan a fertőzések melegágyának tekintik, a piacok felszámolása azonban paradox módon éppen közegészségügyi szempontból jelentené az egyik legnagyobb problémát.
Tudás

A pszichopandémia kitörésére figyelmeztet a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke

Balázs Judit pszichiáter szerint máris többen kérnek segítséget kezdődő szorongásos, illetve hangulatzavarral, mint a korábbi évek hasonló időszakában.
Tudás

Vérfagyasztó kannibálsztorik Amerikából: szemrebbenés nélkül szedték áldozataikat a gyilkosok

A közbeszéd többnyire az őslakos, elszigetelt népekre asszociál, ha szóba kerül a kannibalizmus: pedig - noha napjainkig is óriási tabu - a civilizáció bölcsőjében is történtek gyomorforgató esetek.
Techno

Aki lemarad, kimarad: korszerű céges appok nélkül komplett időpocsékolás a munkaidő

Egy friss felmérés szerint a gyártás jövőjének záloga a mobilkommunikáció, ehhez képest, amíg az összes munkaerő nyolcvan százalékát a frontvonalban dolgozók teszik ki, az őket foglalkoztató cégek IT-költéseinek csupán egy százalékát fordítják digitális megoldásokra.
Tudás

Egy új matematikai modellel tennék hatékonyabbá a gépi lélegeztetést

Az eszköz segítségével a jelenlegi kilenc százalékos reintubáció mértéke egy százalékra csökkenthető, így az orvosok idővel minimalizálhatják a gépi lélegeztetés egészségügyi kockázatait.
Techno

Trójai programmá változott egy app a biztonsági frissítést követően

Az ingyenes és népszerű kódolvasónak világszerte mintegy tízmillió felhasználója van, szóval könnyen lehet, hogy korábban mi is feltelepítettük a mobilunkra: ezért a szakemberek a mihamarabbi eltávolítására figyelmeztetnek.
Tudás

A robotok valójában nem a munkánkra, hanem a legjobb barát címére pályáznak

Noha rengeteg ismerőssel büszkélkedhetünk a közösségi médiában, legtöbbünknek csak kevés közeli barátja van, és belőlük is egyre többet hagyunk hátra az idő múlásával. A gépekkel kötött szövetségünk azonban más lapra tartozik.
Tudás

Magyar kutatók hiteles előadása a koronavírus-vakcinákról

Nemzetközileg elismert fiatal kutatók beszéltek közérthetően a védőoltások jelentőségéről, a COVID-vakcinákkal kapcsolatos fejlesztésekről és tapasztalatokról, valamint az oltásellenesség pszichoszociális tényezőiről az MTA online eseményén.
Techno

Másképp viszonyulunk a pénzhez: eljött a mesterséges intelligencia ideje

Egy új kutatásból kiderül, hogy a járvány fokozta az emberek aggodalmát mind a személyes, mind a vállalati pénzügyek terén, miközben megnőtt a technológiába vetett bizalom: a fogyasztók többsége maga helyett inkább egy robotra bízná saját pénzügyeinek kezelését.
Tudás

Hamarosan sebészeti robotok végezhetik a prosztataműtétet

Sokan most bizonyára a szívükhöz kapnak, ám tervezői szerint a robotok segítségével biztonságosabbá válhatnak a prosztataműtétek: az operáció sikeressége mellett azok ugyanis csökkentik a műtét utáni leggyakoribb problémák, például a húgyhólyaggyengeség vagy az impotencia kockázatát.
Techno

A Microsoft szemet vetett a Pinterest-re

A képmegosztó oldal értéke meghaladja az ötvenmilliárd dollárt, ami sok szempontból megmagyarázza, miért került hirtelen a Microsoft látóterébe.
Tudás

Vakcina féláron, adócsalás, hamis webshopok: az öt leggyakoribb netes átverés, amire érdemes odafigyelnünk

2021 átverései a vakcinával kapcsolatosak, tömeges terjedésük miatt az Interpol és az Europol is riasztást adott ki.
Tudás

Elég para helyzet lenne, de nem feltétlenül halnánk bele, ha lezuhanna velünk a lift

Bár kicsi az esélye, hogy ilyesmi történik, mindenesetre érdekes témát választottunk mai ismeretterjesztő cikkünknek: mi történne, ha lezuhanna velünk a lift?
Tudás

A közép-kelet-európai szervezetek felismerték a digitális befektetések fontosságát

Az elavult infrastruktúra, az egymástól elkülönítve tárolt adatok, a nem megfelelő vagy manuális folyamatok gátolhatják az innovációt, ezért, a jövőre való felkészülés részeként a cégeknek meg kell küzdeniük ezekkel a kihívásokkal. De hogyan tehetik ezt meg?
Űr

Furcsa mozgású bolygórendszert találtak a csillagászok

A kutatók úgy vélik, a rendszer fontos információkkal szolgálhat a bolygók, köztük a Naprendszer égitestjeinek keletkezéséről és fejlődéséről is.
Tudás

Máig rengeteg a kérdőjel Jurij Alekszejevics Gagarin rejtélyes balesete körül

A világ első űrhajósát 1968-ban egy rutinrepülés során lelte halálát: összegyűjtöttük az asztronauta kalandos életével és titokzatos halálával kapcsolatos legfontosabb információkat.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.