Mostantól a parkolás és a tömegközlekedési jegy is fizethető a Google Maps-ben

2021 / 02 / 23 / Perei Dóra
Mostantól a parkolás és a tömegközlekedési jegy is fizethető a Google Maps-ben
Egyetlen alkalmazásba tömörítve igyekszik az utcai parkolással és a tömegközlekedési díjfizetési tranzakciókat egyszerűsíteni a Google: egyes régiókban ezek a tranzakciók már közvetlenül a Google Maps felületén is lebonyolíthatók.

A Google eddig sem panaszkodhatott változatosságát illetően, most pedig tovább bővíti repertoárját a Google Maps-en belül. A keresőóriás ezúttal egyszerre kedvez az autóval, illetve tömegközlekedéssel utazó felhasználóknak, és bizonyos régiókban új funkcióval egészíti ki a portfóliót: ez a parkolási díj- és viteldíj fizetési lehetőség, melyet a Google Pay fizetési szolgáltatáson keresztül bonyolít a vállalat. A Google közleményében hangsúlyozza, hogy a fejlesztések mozgatórugója a pandémia volt, hiszen az alkalmazáson keresztüli tranzakciókkal a sofőröknek nem kell többé megérinteniük sem a parkolóórát, sem a tömegközlekedési jegyeket és bérleteket értékesítő automatákat. A másik lényeges, felhasználóbarát szempont, hogy az utazás megtervezéséhez és gyakorlatilag minden ahhoz kapcsolódó tevékenység mostantól egyetlen applikáción elérhető.

A parkolási díj fizetésének folyamatát a Google közvetlenül a térképes navigációba integrálja, ami annyit tesz, hogy a célállomás elérésekor az app automatikusan felajánlja a fizetési lehetőséget - a fizetés a parkolóóra (zóna) számának és a parkolási idő előzetes megadása után indítható, később pedig, a megadott időtartam a parkolás során növelhető. A parkolási díjfizetési funkció egyelőre csak az Egyesült Államok mintegy négyszáz városában elérhető, és csak Android platformon, a Google az iOS eszközök támogatását későbbi időpontra ígéri. A tömegközlekedési díjfizetési megoldás hasonlóan működik,

csak ez esetben a tömegközlekedési navigáció lehetőséget kell elindítania a felhasználónak.

A rendszer ezt követően megváltja az érintett vonalszakaszokra a jegyeket, a fizetés pedig a Google Pay szolgáltatásba integrált bankkártyával bonyolítható le. A The Verge információi szerint a térképalkalmazáson keresztüli viteldíjfizetési lehetőségre a Google globálisan nyolcvan közlekedési társasággal szerződött le, a funkció egyelőre csak androidos készülékeken lesz elérhető a következő hetekben.

További cikkek a témában:

Milyen lenne az élet Google nélkül? Nem tudjuk! Milyen esélyei vannak egy telefonnak 2020-ban, amin nincs se Google Play, se Gmail, se Google Maps? Adtunk neki egy esélyt, hogy kiderítsük.

A Google Térkép új funkciója biztonságosabbá teszi a gyalogos közlekedést Az alkalmazás androidos mobilapplikációjában hamarosan megjelenik egy plusz kiegészítés, ami jelzi az utcák kivilágítását. Vagyis ezentúl remélhetőleg nem kell sötét sikátorokban bolyonganunk.

Részletesebbé, színesebbé válik a Google Térkép, új városképek is jönnek 15 évvel ezelőtti indulása óta a Google Maps többször is újradefiniálta, hogy mit értünk ma a térkép szó alatt, miközben erőteljes navigációs eszközből robusztus menedzsment eszközzé vált. Most hatalmas frissítés érkezik, mely után többek között az akadálymentesség is kereshető paraméterré válik. Igaz, a Rakétán már bemutattunk erre egy nagyszerű magyar fejlesztést is.

(Fotó: Unsplash/Henry_Perks, Neow)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.