Techno

Megalapították a roma közösség kriptovalutáját, a Gypsycoint

Az elképzelés az, hogy a világon szétszóródott roma közösség összetartó ereje és pénze lesz ez a kriptovaluta.
Ember

A Moderna mRNS-alapú HIV-vakcinája az emberi tesztelési fázisba lépett

Ez az első mRNS-alapú vakcina erre a vírusra, ám ezen kívül egyéb mRNS-alapú vakcinák is készülnek – közülük több is olyan betegségre való, melyekre eddig nem létezett oltás.
Techno

A küszöbön toporoghat a forradalmi áttörés a fúziós technológiában

Talán nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy leutánozzuk a Nap energiatermelését, amely épp az ellentéte a jelenleg energiatermelésre használt atomhasításnak.
Tudás

Budapesten is be tudunk gurulni az életmentő árokba, ha a metrósínre estünk?

Az interneten terjedő, életmentőnek tűnő megoldás, hogy ha a sínre kerültünk, begurulunk a pályán az ilyen esetekre kialakított helyre. Utánajártunk, mennyire működik ez Budapesten, és egyáltalán, mit tegyünk a fővárosi vonalakon, ha a sínekre estünk.
Bolygó

Mióta figyelik, az idei július volt a világon átlagosan a legforróbb hónap – Magyarországon is rekord született

A klímaválság ránk rúgta az ajtót: majdnem 1 Celsius-fokkal volt melegebb bolygónk átlag felszíni hőmérséklete, mint a 20. században. Hazánkban is aggasztó rekord született.
Techno

Egy új szabadalom megoldaná a laptopok egy régi dizájn-problémáját

A laptopok rengeteget fejlődtek, és az igények széles spektrumát lefedik. Az ergonómiával kapcsolatban azonban akadnak még elmaradások.
Techno

A bioszénnel ki lehet vonni a CO2-t a légkörből, és százezer évekre meg lehet kötni a talajban

Egy új kutatás szerint a bioszén remekül beválhat, hogy csökkentsük a légköri CO2-mennyiségét. Klímavédelmi szempontból viszont akár kontraproduktívak is lehetnek a hasonló, a CO2 kivonását lehetővé tevő technológiák.
Techno

Ha a blokklánc a DNS megfelelője, akkor újra kell gondolni az élő szervezet definícióját

A technológiai fejlődésnek hála akár mesterséges rendszerek is élő szervezetnek minősülhetnek, sőt a közeli jövőben ezek több szempontból is meghaladhatják a biológiai alapú szervezeteket – például halhatatlanok lesznek.
Tudás

Ez történik az Univerzummal, amíg egyetlen egyet pislogunk

A látványos videó egyetlen emberi szempillantást helyez kozmikus kontextusba: amíg egyet pislogunk, bolygók és fekete lyukak születnek, égitestek pusztulnak el végleg.
Tudás

Hat óra alatt kopogósra fagyott egy nő a farkosordító hidegben, de kiolvadt, és túlélte

Jane Hilliard úgy megfagyott, hogy a kórházban nem tudták bekötni az infúziót, mert túl kemény volt a bőre, a hőmérő pedig nem érzékelte a hőmérsékletét, annyira alacsony volt. Mégis túlélte. Csoda történt?
Tudás

Egy új kutatás szerint a középkor elején nem feltétlen voltak a nemi szerepek kőbe vésve

A következtetést egy 50 éve Finnországban talált sír újratanulmányozására alapozzák, és eszerint a nem bináris beállítottságú emberek akkortájt a közösség megbecsült tagjai lehettek.
Bolygó

Rekordot döntött a szibériai erdőtűz: a füstje most először az Északi-sarkot is elérte

A NASA szerint történelmi eseményről van szó, amiben ugyanakkor nincs semmi csodálkozni való: a Szibériában jelenleg is dúló erdőtűz hatalmasabb, mint a világ összes többi jelenlegi tűzvésze együttesen.
Ember

Elkészült a titkosszolgálati jelentés vázlata, amit Biden kért a koronavírus eredetéről

A jelentés tartalmazhat izgalmas dolgokat, az USA pedig közben genetikai adatokat szerzett a vuhani laborból. Kína mind a jelentéstől, mind az utóbbi hírtől haragra gerjedt, és az állami médiában megjelentek olyan teóriák, melyek szerint a vírus amerikai laborból származik.
Techno

Egy hacker száznyolcvanmilliárd forintnyi összeget lopott kriptovalutában, majd elkezdte inkább visszafizetni

Egy hacker a Poly Network sebezhetőségét kihasználva több mint 600 millió dollár értékű kriptovalutát lopott. Azonban egy nap sem telt el, és elkezdett mindent szépen visszafizetni.
Űr

Nagyot erősíthet a szenátus az azonosítatlan repülő tárgyakat vizsgáló munkacsoport jogkörén

Ha a jelenlegi formájában kerül elfogadásra egy törvénytervezet, akkor az UAPTF hozzáférhet az „érzékeny adatokhoz” is, valamint 90 naponként jelentést kellene tennie.
Űr

Talán már a küszöbön toporog a következő Challenger- vagy Columbia-léptékű tragédia

A Nauka modul „fiaskója” egy szakértő szerint egy sokkal nagyobb probléma tünete: a NASA szigora a biztonság kapcsán elkezdett gyengülni.
Techno

Nem nagy meglepetés, hogy melyik volt a legnépszerűbb applikáció 2020-ban

A tavaly legtöbbször letöltött applikáció a Facebook Messengert lökte le a trónról, amire nem volt példa 2018 óta, amióta egyáltalán listát vezetnek erről.
Techno

Elektromossággá alakítja a hőt egy olcsó anyag

Képzeljük el, hogy a feleslegben termelt hőt árammá alakíthatjuk méghozzá extra kibocsájtás nélkül! A technológia, a termoelektromos generátor már létezik például a marsjárókban, de most akár szélesebb körben is elterjedhet, itt a Földön.
Tudás

Miként festene a világ, ha eltűnne a súrlódás?

A súrlódás nem feltétlen a barátunk minden esetben, de egy olyan erőről beszélünk, melynek eltűnése (akár csak egy pillanatra is) radikálisan átrajzolná a világunkat.
Techno

Az emberi idegsejtet utánzó mesterséges neuron sokkal hatékonyabb számítógépet tehet elérhetővé

Egy új kutatás szerint nem csak elektronokkal, hanem ionokkal is lehetséges a memrisztor hatás kiváltása, ez pedig már egészen az emberi idegsejtek működésére emlékeztet.
Űr

Olimpiát rendeztek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is

Miként festene egy olimpia az űrben, és melyik csapat nyert a fejünk felett rendezett tornában?
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.