Egy hacker száznyolcvanmilliárd forintnyi összeget lopott kriptovalutában, majd elkezdte inkább visszafizetni

2021 / 08 / 11 / Felkai Ádám
Egy hacker száznyolcvanmilliárd forintnyi összeget lopott kriptovalutában, majd elkezdte inkább visszafizetni
Egy hacker a Poly Network sebezhetőségét kihasználva több mint 600 millió dollár értékű kriptovalutát lopott. Azonban egy nap sem telt el, és elkezdett mindent szépen visszafizetni.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

600 millió még gombócból is sok, nemhogy kemény amerikai dollárból, de még szédítőbb az összeg forintra átszámolva: 180 milliárd – ebből aztán még a Velencei-tavat is újra lehetne tölteni párszor, ráadásul fagyira is maradna. Nem is véletlen tehát, ha az esetre több lap is úgy hivatkozik, mint az eddigi legnagyobb volumenű kriptovaluta rablás a CNBC-től kezdve egészen a Bloombergig. A forgatókönyvírók pedig már talán el is kezdték hegyezni a pennát, amikor az akció dicstelen véget ért: a rabló kevesebb mint egyetlen napot követően elkezdte visszautalni az összeget.

A hacker vagy hackerek a Poly Network sebeszhetőségét használták ki, és így jutottak hozzá a nagy értékű tokenekhez. A Poly Network egy decentralizált pénzügyi platform (DeFi), amely többféle blockchaint köt össze egymással, és olyan pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, amelyek segítségével ki lehet kerülni a brókereket és a pénzváltókat, tehát a középső figurát (a decentralizált elnevezés is innen származik), ami miatt elvileg ezek a tranzakciók jóval olcsóbbak, mint a hagyományos utakat követve. A hacker csoport erről a platformról lopott el Ethereum, valalmint Binance Smart Chain alapú tokeneket, de még USDC-t is. Ez utóbbi, a digitális dollár egy úgynevezett stablecoin (stabil kripotvaluta), tehát egy USDC értéke garantáltan egy dollárnak feleltethető meg.

Ám órákkal a támadást követően egy biztonsági cég, a Slowmist beazonosította a támadók IP címét, az eszközeik után maradt „ujjlenyomatokat, sőt még az email-jüket is, és további lépéseket tettek a hackerek azonosítására. Közben a Poly Network is üzent a támadóknak a Twitteren, ahol leírták, hogy ez az eddigi legnagyobb kriptorablás, és jó lenne, ha visszautalnák az ellopott összeget.

A hackerek egy Ethereum alapú tranzakcióban megüzenték, hogy erre hajlandóak, és ezt követően a Poly Network megadta három pénztárca címét, ahová a támadók elkezdték több lépésben visszautalni a kriptopénzeket.

A CNBC-nek nyilatkozó szakértő szerint mindez remekül mutatja, hogy hiába lop el valaki kriptovalutát, illetve egyéb, blockchain alapú digitális vagyont, mivel ennek a tisztára mosása és „készpénzesítése” rendkívül nehéz feladat, éppen a blockchain technológia átláthatósága miatt. A szakértő szerint a mostani esetben a támadók azért döntöttek az összeg visszautalása mellett, mert rájöttek, hogy ez számukra a „legbiztonságosabb opció”.

A Poly Network mindenesetre jogi lépéseket is belengetett, nem tudni, hogy ezt az összeg esetleges visszautalása mennyiben fogja befolyásolni.

(Kép: Flickr/KDE España)

További cikkek a témában:

A social engineering technika a hackerek legújabb aduásza Egy pszichológiai manipulációról beszélünk, melynek célja, hogy az emberek megtévesztve önkéntelenül érzékeny információkat áruljanak el. A módszer során a támadók egy megbízható személynek (kollégáknak, üzleti partnereknek) adják ki magukat annak érdekében, hogy becsapják az áldozatokat, és olyan tevékenységekre vegyék rá őket, amelyek bajba sodorhatják őket vagy munkáltatójukat.

A zsebtolvajok elárulták, hogyan jutnak be a telefonokba és a netbankokba Brazíliában már nem azért lopják el a mobilokat, hogy eladják azokat.

Történelmi zsarolóvírus-támadás zajlik, az ezernyi áldozat közt vasút, gyógyszertárak, közértek Zsarolóvírusokkal korábban csak egy-egy vállalatot támadtak meg. Ennek a hadjáratnak több mint ezer cég esett áldozatául.  

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.