Tudás

Valószínűleg hibásan tanították nekünk az iskolában a fajok leszármazását

Egy új tanulmány alapján ugyanis a legtöbb evolúciós fa hibás lehet, ráadásul a konvergens evolúció is jóval gyakoribb, mint eddig feltételezték.
Tudás

Száztizenhét éve, hogy a japánok csúnyán elverték az erőfölényben lévő oroszokat – a csuzimai ütközet története

A Moszkva elsüllyesztése előtt ez volt az utolsó olyan ütközet, amelyben víz alá került egy orosz zászlóshajó. A Csuzimai-szorosban vívott csata azonban nem csak ebből a szempontból emlékeztet Ukrajnára.
Űr

Most meg valami növényt fotóztak a Marson?

A májusi Mars-kapu után itt a következő rejtély: avagy mi sarjadt elő a Mars halott homokjából?
Tudás

Valószínűleg illegálisnak kellene lennie, olyan könnyen megőrjíthetünk bárkit ezzel az apró eszközzel

Egyetlen eszköz, végtelen káosz – hirdetik a készítők, és nem túloznak.
Tudás

Kiszámolták, hány ellenséges idegen civilizáció akadhat a galaxisunkban

Az is kiderül, mekkora eséllyel rohannának le minket. De hogy jön mindehhez Amerika rengeteg háborúja a közelmúltból?
Ember

Senki sem tudja miért, de nem mindenki érzékeli az újonnan felfedezett optikai csalódást

Az optikai csalódás azonban nem csak emiatt érdekes, hanem mert meglepő, új dolgok bizonyosodtak be az emberi látásról és a képzelet erejéről.
Űr

Észrevennénk-e időben egy halálhozó aszteroidát? – bolygóvédelmi gyakorlatot tartott a NASA

A nemzetközi gyakorlat 18 ország, több mint 100 résztvevőjével, köztük a NASA NEOWISE űrteleszkóp bevonásával zajlott. A cél az Apophis aszteroida jelentette pusztítás elhárítása volt, de egyben kiderül az is, hogy miként épül fel a bolygóvédelmi riadólánc.
Techno

Teljes, szabályozható láthatatlanság is elérhető egy új eljárással

A Rostocki Egyetem tudóscsoportjának sikerült egy olyan teljesen új módszert kidolgoznia, amely segítségével lehetővé válik torzítás nélkül fényjelek áteresztése.
Techno

Csak egy TAJ-szám kell, és a Semmelweis MI-je kiértékel bármilyen bőrgyógyászati elváltozást online

A Semmelweis Egyetem mesterséges intelligenciája fénykép alapján diagnosztizál bőrelváltozásokat online. A TAJ-kártya birtokában ingyenes szolgáltatás nem puszta diagnózis, orvosi felülvizsgálat és terápiás ajánlás is jár mellé – kipróbáltuk, hogyan működik.
Tudás

Magányosan vándorló bolygók segítségével az egész galaxist kolonizálhatjuk

Az ötlet nem csak nekünk segíthetne szétterjedni a galaxisban, de egyben megváltoztathatja azt a módot, ahogy idegen civilizációk után kutatunk.
Techno

Ilyen erős radioaktív sugárzást még soha egyetlen ember sem szenvedett el – Oucsi Hiszasi rettenetes sorsa

Oucsi Hiszasi a legerősebb sugárzást szenvedte el, ami embert eddig érte a történelemben. A fehérvérsejtei eltűntek, leállt az immunrendszere, a bőre lemállott és vért könnyezett. A családja kérésére még 83 napig tartották életben kísérleti kezeléssel.
Űr

Hetvenéves csillagászati felvételeken találtak valami megmagyarázhatatlant

Az előző századi fényképészeti lemezsorozat egy részén kilenc olyan csillag látható az éjszakai égen, amelynek sem korábban, sem később nincs nyoma. Mindez azért is érdekes, mert a képek még az első műhold felbocsájtása előtt készültek.
Techno

Tartogat még a jövő hadviselése Top Gun-féle légi csatákat?

A légi csaták rendkívül látványosak a mozivásznon, de úgy tűnik, hogy nem ez a hadviselés jövője, és – ami azt illeti – egy ideje már a jelene sem. Változtatna-e azonban valamit ezen, ha a NATO/Amerika komolyabb légierővel kerülne szembe?
Techno

Különleges kamera tárta fel a hélium-3 univerzumot

A hélium-3 a Földön az egyik legritkább anyag, de hihetetlenül értékes lehet az energiatermelés szempontjából is. Egy speciális kamera most feltárhatja a titkait.
Techno

Tele van amerikai chipekkel az ukránok által lefoglalt orosz hadifelszerelés

Ez az információ nem fest kedvező képet az orosz hadiipar jelenlegi helyzetéről, de egyben rámutat arra is, hogy mennyire nehéz a félvezetők piacán betartatni a szankciókat.
Tudás

Miért látható egy ismeretlen, hatalmas bolygó a Nap felett ezen a felvételen?

Az amatőr felvételen látható a Hold, a Nap, valamint egy ismeretlen, fényes égitest ez utóbbi felett – végleg megtébolyodott az ismert valóság, vagy akad normális magyarázat is?
Tudás

A híres HŰHA!-jel akár egy lakható bolygóról is eredhet

Legalábbis a jel eredési helyeként számon tartott Nyilas csillagképben azonosítottak egy, a mi Napunkhoz nagyon hasonló csillagot. De miért a miénkhez hasonló civilizációt keresünk?
Tudás

Kína már terveket sző, miként iktathatja ki a SpaceX Starlink rendszerét

Erre akkor kerülhetne sor, ha a SpaceX műholdas internetrendszere veszélyeztetné az ázsiai ország nemzetbiztonságát. Ukrajnában egyébként nagyon sokat segít ez a rendszer az oroszokkal szemben.
Techno

Ez az aprócska robotrák lehet a jövő sebészorvosa

A bolhánál is kisebb, rákalakú szerkezet a világ legkisebb távirányítású robotja, amely a többi bogárra és féregre emlékeztető társával egy nap akár az emberi szervezeten belül végezhet műtéteket minimális beavatkozással.
Űr

Utazás 2019-ből egészen az idők végéig

Mit tartogat a jövő? Kiderül ebből a lenyűgöző timelapse videóból, amelyben 2019-ben indulunk, majd egészen az univerzum végéig utazunk – addig amikor a Föld még csak régi emlék sem lesz.
Garázs

Valószínűleg ez a hajó fog az elsüllyedt Moszkva cirkáló helyébe lépni

A Fekete-tengeri Flotta új zászlóshajója a 2017-ben átadott Makarov Tengernagy lesz, amiről korábban szintén az a hír járta, hogy az ukránok megsemmisítették.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.