Tudás

Mint a mesében: több milliárd dollár értékű kincset találtak az elsüllyedt hajón

A San Josét a britek süllyesztették el, és a galleon rengeteg kinccsel merült a hullámsírba – évszázadokkal később pedig megtalálták a roncsot, és a kolumbiai hadsereg most eddig sosem látott felvételeket is közzétett a kincsről.
Tudás

Hatalmas folt növekszik a Napon, és egyenesen a Földre néz – pánikra azonban nincs semmi ok

A napfolt ugyanis nem jelent feltétlen kitörést is, az viszont biztos, hogy egy erősebb kitörésre a szakértők szerint az emberiség még mindig nem áll készen.
Tudás

Hogyan mentsünk ki valakit a tóból vagy egy medencéből? – A vízből mentés alapelvei

Ha nyár, akkor strand – ha strand, akkor növekszik a vízzel kapcsolatos balesetek száma – két orvosprofesszor segítségével vesszük át, hogy mire kell figyelni, és milyen alapelveket kell követni, ha valaki fuldoklik akár a strandon, akár medencében. Lesz szó önmentésről, társmentésről eszközzel és eszköz nélkül, és megtudjuk azt is, hogy a medencéből történő kiemelésnél mire kell figyelnünk.
Tudás

Hajlítható és ráadásul fillérekbe kerülő műanyagprocesszort fejlesztettek

Ipari mértékben filléreknél is olcsóbb műanyagprocesszort előállítani? – Na, ez nem volt lehetséges, legalábbis eddig. A FlexiCore ugyanis az első olyan fejlesztés a világon, amely során nem szilíciumból állítottak elő chipet, és ezek nagy része működött is.
Tudás

Hírességek, akik ellen a legtöbb merényletkísérletet követték el

Melyik híres embert (sztárt, politikust) próbálták eddig a legtöbbször eltenni láb alól? – Kiderül ebből a pár perces összehasonlító videóból.
Tudás

A Rheinmetall új automata gránátvető fegyvere mintha egyenesen a Terminátorból érkezett volna

A cég közleménye szerint ez az a világ első automata, tárral működő, vállból tüzelhető gránátvetője – amely bármely kisebb gyalogos csapatnak óriási tűzerőt biztosít.
Tudás

Mindegy hány évesek vagyunk, a májunk nagy része örökre fiatalabb marad háromévesnél

A húszévesek és a nyolcvanévesek mája nagyjából egyforma, az abban található sejtek zöme fiatalabb háromévesnél – de hogy lehet mérni egy sejt korát, és mi köze ennek a nukleáris tesztekhez?
Tudás

Talán mégsem végtelen az emberi mohóság: a többség nem is szeretne dollármilliárdos lenni

A modern közgazdaságtan és a világunk felépítésének alapja, hogy az emberi igényeket végtelennek tételezzük fel. Egy új tanulmány szerint azonban mégsem ez a helyzet – bár akad pár jól beazonosítható, rendkívül mohó csoport, de valójában ők a kisebbség.
Tudás

Most akkor mi a helyzet, Kína tényleg idegen civilizáció jeleit fogta, és miért törölték az erről szóló cikket?

A héten kínai tudósok óvatosan ugyan, de bejelentették, hogy olyan jeleket észleltek, amelyek egy Földön kívüli civilizációtól származhatnak – az erről szóló cikket azóta ismeretlen okból törölték. De mi a helyzet, mekkora az esélye, hogy a kínai FAST rádiótávcső egy másik civilizációra bukkant, és miért tüntethették el a cikket?
Tudás

Relatíve sok férfinak van egy extra nemi kromoszómája, csak ez sosem derül ki

Az extra kromoszóma miatt azonban egy csomó közönséges emésztőrendszeri, érrendszeri és légzőszervi betegség jóval nagyobb eséllyel alakulhat ki ezeknél a férfiaknál. Azt viszont a tudósok sem értik, hogy ez a hajlam miért független attól, hogy az X vagy Y kromoszómából van-e több.
Tudás

Az elátkozott kalózvárost hatszázötven év után találhatták meg a tenger fenekén

Ravenser Odd szerepelt Shakespeare drámáiban, de eredete még a vikingekig nyúlik vissza – a hírhedt kikötővárost kalózok és fosztogatók lakták, majd egy nap a temetőből előmosta a csontokat a tenger, és nemsokára az egész város elsüllyedt – most pedig megtalálhatták ezt az elátkozott várost pár méterrel csak a víz felszíne alatt.
Tudás

Sem normális használati útmutató, sem technikai segélyvonal nem jár az USA-ból Ukrajnába küldött Javelinek mellé

5000 Javelin érkezett az USA-ból Ukrajnába, és volt, hogy ezeket egy videojáték kontrollerből kiszerelt alkatrésszel sikerült csak futtában megjavítani. Más esetben működött az eszköz, de a Google-lal fordított használati útmutató hibája miatt az ukránok azt hitték, elromlott – áll a bál a Javelinek technikai támogatásának az elmaradása miatt, ami akár a katonák életébe is kerülhet.
Tudás

A moduláris, „LEGO-chipnek” köszönhetően soha többé nem kell lecserélni az elektronikai eszközöket

A jövőben talán nem kell folyton új eszközöket vásárolnunk, és ezzel állandóan növelnünk az e-hulladékot, hanem a legújabb szenzorokat és processzorokat egyszerűen berakhatjuk a már meglévő elektronikai eszközeinkbe – mintha csak legóznánk. A megoldással ráadásul sosem látott funkciók érkezhetnek a mindennapjainkba.
Tudás

Kínai kutatók úgy vélik, hogy egy idegen civilizáció rádiójeleire bukkanhattak

Ugyanakkor arra is nagy az esély, hogy sima rádióinterferenciáról van szó – most ez utóbbi magyarázatot próbálják kizárni épp.
Techno

Kidolgozták a telekinézist, a tárgyak gondolati úton manipulálását

A technológiával az úgynevezett „metaanyagok” valós időben, távolról és drót nélkül irányíthatóak az agyhullámok segítségével.
Tudás

Elkészült a világon az első, kizárólag hidrogénnel működő gázturbina

Az áttörést a norvég egyetemen idén májusban érték el: a gázturbina száz százalékban hidrogénnel működött, immár teljesen emissziómentesen. Ezzel bebizonyították, hogy a hidrogén használható a már meglévő gáz-infrastrukturában is.
Tudás

Mint egy akciófilmben – repkedett az ólom, amikor egy csapat kimenős Army Ranger és a legkeményebb drogbanda esett egymásnak

A Crips a nyolcvanas években az egyik legbrutálisabb drogbanda volt, egy nap azonban nagyon elszámították magukat, és belekötöttek az amerikai hadsereg legkeményebb katonáiba. A következmény? Tíz perc alatt sok száz leadott lövés.
Techno

Nem UFO-k zaklatták az amerikai hadihajókat, hanem ellenséges drónrajok – de ez csak még rosszabb hír

A drónrajok a Pentagon és a vezető katonai agytrösztök szerint is döntőek lehetnek egy potenciális konfliktus során – azonban, mint kiderült, ezek az eszközök már 2019 óta szereznek be érzékeny információkat az amerikai haditengerészetről.
Tudás

Hogy történt? – Végigszaladt a láng egy parkon, de nem égett el semmi

Az eset egy spanyol parkban történt 2020-ban, és a rendkívül látványos jelenségben szerencsére nem sérült meg senki – de hogy nem égett le minden?
Techno

Csak CO2, víz és acél kell hozzá: beindult a világ első széndioxid-energiatárolója

A világ első ilyen telepe Szardínia szigetén található, és szén-dioxidot használ ahhoz, hogy hosszabb távon tároljon energiát. Feleannyiba kerül, mint a hasonló méretű lítium-ion tárolók, és bárhová könnyen és gyorsan telepíthető, a CO2 pedig nem jut ki a zárt rendszerből.
Űr

Ezzel az űrhajóval keres Földön kívüli életet a NASA a Jupiter holdján

Nagyjából egyben van immár az Europa Clipper űrhajó, amely a Jupiter jeges holdján, az Europa végtelen óceánjában keresi az idegen élethez szükséges feltételek meglétét.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.