Ilyen erős radioaktív sugárzást még soha egyetlen ember sem szenvedett el – Oucsi Hiszasi rettenetes sorsa
Az előző évszázad az atom évszázada volt, és egy kisebb, de az érintettek számára így is iszonyatos nukleáris balesettel ért véget – az eset 1999. szeptember 30-án a Tokiótól körülbelül 120 kilométerre található Tokai Mura nukleáris központban történt. Mint még a baleset évében írta a Fizikai Szemle:
„A mintegy 34000 lakosú Tokai Mura Japán egyik legfontosabb nukleáris központja, amely 15 különböző nukleáris létesítménynek (reaktorok, reprocesszáló üzem stb.) ad helyet. E létesítmények egyike az a kísérleti uránfeldolgozó-átalakító üzem, amelyben a baleset történt. Ebben az üzemben kis mennyiségben, kísérleti célokra állítanak elő különböző dúsítású uránt tartalmazó urándioxidot.”
A balesethez több ok is hozzájárult a lap szerint. Ezek közül a legfontosabb, hogy mivel a konvertáló üzemben késében voltak a kívánt mennyiségű dúsított urán előállításával, ezért a sietség miatt több biztonsági intézkedést is megkerültek, tették mindezt rutintalan munkásokkal, hiszen a szolgálatban lévő 5 munkás közül 2 még sosem dolgozott ilyen nagy dúsítású uránnal. Mindezek miatt, mert túl nagy mennyiséget használtak, szeptember 30-án a kicsapató tartályban hasadási neutron-láncreakció indult el, amit egyébként csak 17 órával később sikerült leállítani. A baleset következtében a közelben tartózkodó három munkás különböző mértékben, de jelentős sugárdózist kapott. A Fizikai Szemle kitér arra is, hogy a balesetet szenvedett munkások kék felvillanásról számoltak be, amit minden valószínűség szerint a Cserenkov-sugárzás okozott – erről részletesebben egyébként a lenti cikkünkben írtunk.
Az akkor, a japán hatóságok által közölt adatok szerint a három érintett munkás 17 Sv, 10 Sv és 3 Sv sugárdózist kapott, és magát a balesetet mindhárman túlélték, a 3 Sv-nek kitett munkás pedig még relatíve jó állapotban is volt. Az erősebb dózisnak kitett munkásokon azonban több komoly beavatkozást – csontvelő-átültetést és vértranszfúziót kellett végrehajtani. Ezek azonban a kezdeti hírek voltak, és mint mindjárt meglátjuk, mindez iszonyatos, és a szükségességét tekintve komolyan megkérdőjelezhető emberi szenvedéshez vezetett. Ami a száraz adatokat illeti, arról a Fizakai Szemle ezt közölte:
„A hétfokozatú nemzetközi nukleáris eseményskála (International Nuclear Event Scale, INES) szerint ez a baleset 4-es besorolást kapott. A 4-es fokozat olyan balesetet jelöl, amely nem jár a telephelyen kívül számottevő kockázattal (az 5-ös fokozat külső többletdózisokat tételez fel, amelyek miatt már ellenintézkedésekre van szükség).”
Az áldozatokra visszatérve: a legerősebb sugárzás, 17 Sv az 1965-ben született, a baleset idején tehát 34 éves Oucsi Hiszasit érte – ez egyben a legerősebb sugárzás, amely olyan embert ért, aki életben maradt az eseményt követően. Csak hogy kontextusba helyezzük: a halálos sugárdózis 7 Sv-nél kezdődik. Oucsi állt egyébként közvetlenül a kicsapató tartály felett, és ezért érte őt a legerősebb sugárzás.
A három sérültet először az Országos Radiológiai Tudományok Intézetébe szállították, Csibába, és Oucsi már ekkor iszonyatos fájdalmakat élt át, és alig bírt lélegezni, és mire a kórházba ért, már hányt és elvesztette az eszméletét is. A radioaktív sugárzás miatt az egész testét égési sérülések borították, a szeméből pedig vér szivárgott. Azonban ami a legsúlyosabb szövődménynek számított, hogy lényegében eltűntek a férfi fehérvérsejtjei, és ezért hiányzott a szervezetének az immunválasza. Emiatt a férfit egy speciális osztályra helyezték át, hogy elkerüljék a megfertőződését, miközben megpróbálták ellátni a belső szerveit ért sérüléseit. Három nappal később pedig átszállították őt a Tokiói Egyetem Kórházába, ahol nem csontvelő átültetést hajtottak végre rajta, mint azt a Fizikai Szemle írta, hanem akkor még erősen kísérleti őssejtterápiával próbálkoztak.
Oucsi már az intenzíven töltött első héten rengeteg komoly beavatkozáson esett át – több bőrátültetést és vérátömlesztést is alkalmaztak rajta. Ekkor Hiraj Hisamura, a sejttranszplantáció szakértője javasolta a forradalmi módszert, amit még sosem próbáltak ki egyébként sugárbetegeken – ez volt az őssejtátültetés, ami jóval gyorsabb eredményt, tehát a vérképzés jóval gyorsabb beindítását ígérte, mint az a szokásos csontvelő átültetés, amiről tehát a Fizikai Szemle is írt. Az őssejtek Oucsi húgától származtak. A módszer egyébként úgy tűnt, hogy be is válik, mielőtt a borzasztóan járt férfi visszatért a halálközeli állapotba.
Oucsi kromoszómáit vizsgálva kiderült, hogy ezek lényegében a sugárzás hatására megtizedelődtek, és a sugárzás még a beültetett sejteket is kiirtotta – emiatt nem működött a bőrátültetés sem, mivel a férfi DNS-e képtelen volt regenerálódni. Oucsi könyörgött azért, hogy hagyják meghalni, nem akart kísérleti nyúl lenni, de a családja kérésére a kísérleti kezelést akkor is folytatták, amikor a bőr szabályosan kezdett leválni a testéről. Oucsi az 59. napon szívrohamot kapott, de a családja ahhoz is ragaszkodott, hogy újraélesszék, ami tehát meg is történt. Ezt további újraélesztések követték annak ellenére, hogy minden ilyen eseményből a férfi csak egyre komolyabb agykárosodással tért vissza, miközben a DNS-ét ért károsodás kizárta, hogy valaha is felépülhet. A megváltó halál 1999. december 21-én, a kezelés 83-án napján következett be egy szívrohamnak köszönhetően, amit többszervi leállás kísért.
Ami a többieket illeti: a 10 Sv-t kapott munkás 2000. április 27-én halt meg, miután az őssejtterápia az ő életét sem tudta megmenteni. Az áldozatok közül csak a két munkás főnöke maradt életben, akit 3 Sv ért, és őt három hónappal később ki is engedték a kórházból. 2000 októberében viszont bűnvádi eljárás indult ellene.
A Tokai Mura nukleáris erőmű ezt követően még egy évtizedig üzemelt egy másik vállalat égisze alatt, de a 2011-es tóhokui földrengés és cunami során automatikus leállást hajtott végre, és azóta sem indították újra.
(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Flickr/Nick S)
