Tudás

Nem földrengéstől, de valamitől rázkódni kezdett pár napja egy dán sziget

Nem csak rengett és morajlott a föld, de a helyiek a rengésekkor légnyomásváltozást is éreztek a fülükben – a szakértők kizárták a földrengést, a szóba jöhető ok pedig elég rejtélyes.
Ember

Radioaktív sugármérgezés elleni gyógyszert tesztelnek az USA-ban

Baleset vagy akár nukleáris támadás esetén is jól jöhet.
Tudás

Nyolc turista lábát csócsálták meg a piranhák egy brazil üdülőben

Ömlő vér és lerágott lábak zárták rövidre a nyaralást. A szakértők szerint azonban az állatok tévedésből támadtak.
Garázs

Így babrál ki a gyorshajtókkal az okos közlekedési lámpa

FRED kísérleti jelleggel került bevezetésre egy iskola és egy óvoda környékén, és a célja, hogy lenevelje az autósokat a veszélyes gyorshajtásról.
Tudás

Ez a felfedezés megmagyarázhatja az evolúció egyik legnagyobb rejtélyét

Az evolúció egyik legnagyobb rejtélye, hogy az egysejtűek és a többsejtűek közötti ugrás hogyan és miért ment végbe – ezt tisztázhatja egy új kísérlet, amely eredménye akár “mikroszkóp nélkül is látható”.
Tudás

Senki sem érti, mi ez a különös hang, amit a Föld sztratoszférájában rögzítettek

A sztratoszféra vizsgálata ballonokkal elég hatékony és olcsó megoldás – azonban most valami olyasmit figyeltek meg, amire nincs semmi magyarázat: egy különös, ismétlődő hangot.
Techno

Korai volt az öröm az amerikai fúziós áttörés kapcsán? – Azóta kudarc kudarcot követ

A fúziós energia kapcsán időnként egy előrelépést két lépés követ hátra – a helyzet nagyjából most is ez, csak most inkább öt hátralépésről beszélhetünk.
Garázs

Vissza fog térni ismét a nehézpáncélzatú csatahajók korszaka?

Az Iowa osztályú nehéz csatahajók egyszer már visszatértek a nyolcvanas és a kilencvenes évek között. Egyes vélemények szerint elérkezett az ideje egy újabb “feltámadásnak” – a miértre pedig a válasz lényegében a máig pusztítóan brutális tűzerő.
Űr

Nagyon különös gyors rádiókitörést fogtak – megfordítható mágneses mezővel rendelkezik

Ez az első ilyen FRB – viszont ez a különös tulajdonság sokat elárulhat a forrásról.
Tudás

A kémiai analízis szerint nem hamisítvány a kőbe szorult "valódi Excalibur" kard

Az olaszországi Sienában található Montesiepi-kápolnában akad egy különös műtárgy, amely ismerős lehet az Artúr-legenda rajongóinak – mint kiderült, jó eséllyel nem egy modern hamisítványról van szó.
Űr

Titkos szimmetriák védik a Földet a világűr káoszától

Igazán nagy rejtély, hogy egyáltalán miért létezik még a Föld, hiszen mostanra a Naprendszer belső bolygóinak (Merkúr, Vénusz, Föld és Mars) már rég össze kellett volna ütközniük egymással. Hacsak nem jön a képbe valami eddig ismeretlen tényező.
Techno

A laboratóriumi “fekete lyuk”, amely segíthet nekünk működő hiperhajtóművet építeni

Egy amerikai agytröszt megalkotott egy szimulált fekete lyukat – a végső cél egy valódi, működő hiperhajtómű elkészítése.
Űr

Elég valószínű, hogy a titokzatos kínai űrhajó hozzádokkolt valamihez az űrben

A kínai “kísérleti űrrepülőről” sokat nem tudni azon kívül, hogy 276 napot töltött odafenn az űrben. Az adatok szerint azonban ezen idő alatt vagy hozzádokkolt valamilyen tárgyhoz, vagy elfogott egy ismeretlen objektumot.
Tudás

Brutális baleset: egy kislánnyal is végeztek a gyilkos méhek a buszkarambol után

Hatan haltak meg a közúti balesetet követően a méhtámadásban – köztük egy nyolcéves kislány és az édesanyja. Elmondjuk, miért ilyen probléma az afrikanizált méh, és hogyan jelent meg egyáltalán.
Tudás

Találtak egy hétezer éves utat a Földközi-tenger mélyén a szomszédunkban

Horvátországban találták meg műholdképek alapján gondosan egymásra helyezett kőlapokból készült utat mélyen a tenger fenekén.
Tudás

A kimenős brit kommandós, aki egyedül rohant le egy dzsihádistákkal teli afrikai hotelt

Chris Craighead nem az izgulós típus – a férfi nem csak önként és dalolva sietett a helyi erők segítségére, és hatolt be egy dzsihádistáktól nyüzsgő hotelbe, hogy megmentse az ismerőseit, de a különleges egységek szokásaitól eltérően idővel névvel és arccal is vállalta az akciót.
Tudás

Valószínűleg rosszul tudtuk, miként alakultak ki a kontinensek

Bolygónk kontinensei nemcsak egyedi jelenségek a Naprendszerben, de ez tette lehetővé a bolygón a szárazföldi életet – ennek ellenére nagyon keveset tudunk a kialakulásukról. Most ráadásul úgy tűnik, hogy az eddigi vezető hipotézis is téves volt a kialakulásukkal kapcsolatban.
Garázs

Európa nukleáris meghajtású űrhajója, amit már a mélyűrbe szánnak

A kémiai üzemanyagakon alapuló, az elektromos meghajtású és napenergiával táplált hajtóműveknek mind akad korlátja, a következő evolúciós lépés a nukleáris meghajtású űrhajó lenne. Az ESA most ennek lehetőségét vizsgálja.
Űr

Ismét fura és ismeretlen eredetű, gigászi “rádiógyűrűt” azonosítottak az űrben

A kört és kettős rádiórelikviát egy galaxishalmaz egyesülése során észlelték, a hatalmas rádiókörök (ORC) eredete máig ismeretlen.
Techno

Képes lehet-e egyáltalán egy amerikai Patriot leszedni egy orosz hiperszonikus Kindzsal lövedéket?

Ukrajna állítólag megcselekedte a lehetetlent, és kilőtt egy “kilőhetetlen” orosz hiperszonikus Kindzsal rakétát méghozzá egy amerikai Patriottal. A kérdés adott: képes lehet-e erre egyáltalán az amerikai légvédelmi eszköz?
Űr

Kiderült, mit rejt a Hold titokzatos belseje

Rájöttek például, hogy elképesztően erős mágneses mezője volt egykor a Holdnak – százszor erősebb, mint a Földé. Kérdés, hogy mi történt ezzel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.