Rákaptak a hajók elsüllyesztésére a kardszárnyú delfinek Európában

2023 / 05 / 21 / Felkai Ádám
Rákaptak a hajók elsüllyesztésére a kardszárnyú delfinek Európában
Nem csak elsüllyesztettek eddig három hajót, de ráadásul az állatok elkezdték egymást megtanítani arra, hogy ezt csinálják. De mi lehet az ok?

Az elmúlt években Spanyolország Ibériai-tengeri partjai közelében a kardszárnyú delfinek (más néven orkák, de ismertek még gyilkos bálnaként is) és a kisebb vizi járművek között több összecsapásra is sor került – számol be róla a Live Science. Ilyen incidenseket egyébként 2020 májusában jegyeztek fel először, és 2022-ig egy tanulmány szerint folyamatosan emelkedett az ilyen támadások száma. A legutóbbi eset május 4-én történt, amikor is három orka megtámadott egy jachtot a Gibraltári-szorosban, megrongálva a kormányt, ami végül a hajó elsüllyedésével járt. Werner Schaufelberger kapitány elmondta, hogy a kisebb orkák a nagyobb állat technikáját utánozták, és teljes erőből döngölték a hajót. Ezt a viselkedést egy korábbi, két nappal korábbi incidens során is megfigyelték, ami szándékos cselekvési mintára utal.

Az ilyen jellegű támadások száma tehát az utóbbi időben csak növekszik, és a kardszárnyúak elsősorban vitorláshajókat céloznak meg. Egy 2022 júniusában publikált tanulmány szerint az orkák far felől közelítik meg a hajókat, nekiütköznek a kormánynak, és csak akkor vesztik el az érdeklődésüket, amikor a jármű mozgásképtelenné vált. Míg a legtöbb incidens nem jár kárral, előfordult tehát az is, hogy hajók elsüllyedtek. Eddig egyébként több mint 500 ilyen esetről létezik feljegyzés, de a hajó elsüllyesztésére “csak” három alkalommal került sor.

Az okok kapcsán a kutatók azt feltételezik, hogy egy White Gladis nevű nőstény kardszárnyú delfinnel kapcsolatos traumatikus esemény válthatta ki ezt a viselkedésbeli változást. Azt gyanítják, hogy White Gladis összeütközhetett egy hajóval vagy talán beszorult az illegális halászat során, ami viselkedésbeli változáshoz vezetett. Az orkák rendkívül szociális lények, amelyek képesek megtanulni és utánozni egymás viselkedését, ami megmagyarázhatja ennek a mintának a populációban történő terjedését. A tanulmány arra jutott, hogy a kardszárnyú delfinek számára ez a viselkedés annak ellenére is fontos, hogy mindez rájuk nézvést is értelemszerűen kockázattal jár.

A támadások mögött meghúzódó motiváció így továbbra is tisztázatlan, de gyanítható, hogy az említett taruma valamiért mindezt védekező magatartásként váltotta ki. Míg egyes szakértők úgy vélik, hogy mindez végső soron csak játékos "hóbort”, mások aggodalmukat fejezik ki a tengerészek és a kritikusan veszélyeztetett ibériai kardszárnyú delfinek alpopulációja miatt egyaránt. A legutóbbi, 2011-es számlálás során mindössze 39 ibériai orkát jegyeztek fel, és ha ezek az incidensek továbbra is folytatódnak vagy akár eszkalálódnak, az veszélyt jelenthet mind az emberek biztonságára, mind a veszélyeztetett állatokra.

(Kép: Pixabay/Efraimstochter)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.