Jövőre érkezhet az Apple VR-szemüvege

2021 / 01 / 22 / Bobák Áron
Jövőre érkezhet az Apple VR-szemüvege
Régóta megy a tippelgetés, hogy az Apple mikor állhat elő a saját okosszemüvegével, aminek fejlesztésére Tim Cook többször is határozottan utalt. Most úgy néz ki, hogy mielőtt ez megtörténne, az Apple egy hagyományos VR-szemüveget is piacra fog dobni, ami a Bloomberg értesülései szerint már jövőre megérkezhet.

A cég ügyeivel kapcsolatban igen jól értesült Mark Gruman névtelen forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a szóban forgó eszköz az októberben bemutatott Oculus Quest 2-re fog hasonlítani, vagyis teljesen önállóan használható lesz, ami azt jelenti, hogy se számítógéphez, se telefonhoz nem kell majd csatlakoztatni. Gruman szerint a fejlesztés N301 kódnéven folyik, és a prototípusok között olyan is van, amelynek a teljesítménye az Apple legújabb M1 chipjének a képességeit is felülmúlja. A készülék kijelzőjének a felbontása szintén is jobb lesz, mint a mai VR-szemüvegeké.

A nagy teljesítményű hardver miatt az Apple kénytelen volt egy ventilátort is szerelni a sisakba, ami így az első teszteken állítólag túl nagynak és nehéznek bizonyult, több tesztelő pedig nyakfájdalomra panaszkodott. Az Apple így kénytelen volt változtatni a dizájnon, hogy a készülék kisebb legyen, ez viszont azzal járt, hogy szemüvegben nem lehet majd használni, a szemüvegesek ehelyett közvetlenül a kijelzőre rögzíthetik a lencséjüket. A sisakról emellett még annyit lehet tudni, hogy külső kamerák is vannak rajta, amik többek között a felhasználó kézmozgását figyelik, és olyan alkalmazással is kísérleteznek, amellyel a sisak viselője a levegőben gépelhetne egy virtuális billentyűzeten.


Az Apple készülékein már 2017 óta elérhetők különböző kiterjesztettvalóság-alkalmazások, de a kifejezetten ezek kiaknázásra szolgáló AR-szemüvegre valószínűleg még éveket kell várni (Fotó: Apple)

Hogy az Apple-nek ezen kívül még milyen tervei vannak a VR-ral, arról egyelőre csak halvány sejtéseink lehetnek. Ami biztos, hogy Tim Cook cége tavaly felvásárolta a NextVR-t, akik többek között koncerteket és sporteseményeket rögzítenek virtuális valóságban, emellett terveznek egy kifejezetten a szemüvegre optimalizált alkalmazásboltot is. Könnyen elképzelhető, hogy ennél tovább még az Apple sem jutott az ötletelésben, hiszen Gruman szerint a VR-szemüveg egyfajta "irányzék" lenne, ami többek között arra hivatott, hogy beindítsa az AR-szemüvegükhöz is használható alkalmazások fejlesztését.

Egy magyar cég olyan virtuális valóságot alkot, amilyet eddig csak sci-fikben láttunk A Hybriről egyszerre juthat eszünkbe a Black Mirror, a Szárnyas fejvadász 2049 vagy A nő.

Ennek jele, hogy az Apple-nél állítólag nem tömegtermékben gondolkodnak: a mai, 300 és 900 dollár közötti VR-sisakoknál drágább készülékről az egyik névtelen forrás úgy nyilatkozott, hogy szerinte

boltonként átlagosan napi egyet fognak belőle eladni.

Ha a hivatalos viszonteladókat nem számoljuk, az Apple-nek összesen 511 boltja van világszerte, vagyis ez azt jelentené, hogy nagyságrendileg 190 ezer darabot adnának el évente a szemüvegből, ami tényleg elhanyagolható mennyiség ahhoz képest, hogy Mark Zuckerberg tavaly októberben tízmillió eladott Oculus Quest 2-t tűzött ki célként egy befektetőknek tartott értekezleten.

Az Apple megjelenése ezzel együtt is komoly vérfrissítést jelentene a VR-nak, amire a szektornak szüksége is van, hiszen bár az elmúlt években számtalan gyártó állt elő a saját VR-megoldásával, a piac nagyrészt még mindig az Oculusra, a Sonyra és a HTC-re korlátozódik. Gruman magáról az AR-szemüvegről is megosztott néhány hírt, az információi szerint ezt N421 kódnéven fejlesztik, és egyelőre korai fázisban van, vagyis a megjelenése a következő években nem várható.

(Borítókép: Kilito Chan/Getty Images)

További cikkek a témában:

Elmentünk egy VR-fesztiválra, és nem bántuk meg Nem kis fába vágták a fejszéjüket a Burning Man szervezői, amikor úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradt fesztivált a virtuális valóságban fogják megrendezni.

A Facebook hozhatja el a virtuális valóság következő generációját A közösségi oldal mérnökei által alkotott szemüveg LCD kijelzők helyett lézereket használ, és alig nagyobb, mint egy napszemüveg.

Házimozi az arcodon: íme a legkülöncebb VR-szemüveg, a Cinera Edge A Cinera Edge nem kevesebbet ígér, mint hogy egy komplett IMAX mozit költöztet egyenesen az arcunkra.


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.