Történelmet írt a SpaceX: tizenkilencszer repült egy Falcon 9

2023 / 12 / 23 / Felkai Ádám
Történelmet írt a SpaceX: tizenkilencszer repült egy Falcon 9
A SpaceX új rekordot állított fel azzal, hogy 23 Starlink műholdat lőtt fel egy Falcon 9 rakétán, amely korábban 18-szor repült. Az első alkalommal 2020 májusában használt, immár tehát veterán rakéta most a 19. alkalommal landolt sikeresen.

A SpaceX történelmet írt az űrkutatás és űrutazás területén azzal, hogy egy olyan Falcon 9 rakéta segítségével jutatta fel a Starlink rendszer műholdjait, amely korábban már 18-szor repült – számol be róla az Interesting Engineering. A Cape Canaveralról végrehajtott kilövés így új rekordot jelent az egyetlen booster által végrehajtott repülések számában, ami igencsak aláhúzza, hogy a SpaceX újrahasznosítással kapcsolatos elképzelése bevált.

A Falcon 9 első fokozatán, amely 2020 májusában debütált a Demo-2 Crew Dragon küldetés során, még mindig látható a NASA  “worm” logója, amely ama első kilövésből származik. Annak ellenére, hogy több mint 3 éves, a veterán rakéta most is hibátlanul teljesített, alacsony Föld körüli pályára juttatta a Starlink műholdakat, majd visszatért a Földre. A 19. landolásra a “Just Read the Instructions” drónhajón került sor az Atlanti-óceánon:

Az újrahasználható rakéták haszna kettős: amellett ugyanis, hogy ezek az eszközök csökkentik a költségeket, növelik a lehetséges kilövések gyakoriságát is. A kilövés amúgy egybeesett a SpaceX orbitális osztályú rakétája által végrehajtott első sikeres landolás nyolcadik évfordulójával is. Mint a SpaceX írja, azon mérföldkövet jelentő esemény óta eltelt időben a Falcon 9-ek több mint 250 sikeres landolást hajtottak végre – amely szám folyamatosan emelkedik:

Csak 2023-ban a Falcon 9 rakéták több mint 90 orbitális küldetést támogattak – elsősorban egyébként Starlink műholdakat juttattak fel.

A vállalat következő nagy dobása a Starship lehet. Mint a Space.com írja, éppen a napokban, december 20-án a SpaceX sikeresen végrehajtott egy “statikus tűzelési” (static fire) tesztet a Starship felső fokozatának a prototípusával, a Ship 28-cal.

A 28-as hajót már a Starship harmadik tesztrepülésére készítik elő, amelyet a következő hetekben terveznek elindítani. A teszt jól sikerült, így a SpaceX továbbra is erre az időszakra tervezi az indítást. A Starship egy újrafelhasználható első fokozatból, a Super Heavy-nek nevezett gyorsító rakétából és egy, a felső fokozatot jelentő űrhajóból áll. Mindkét fokozatot a SpaceX következő generációs Raptor motorja hajtja, a Super Heavy 33 Raptorral, a Starship pedig hattal rendelkezik.


A Starship felső fokozatának sikeres static fire tesztje december 20-án, forrás: SpaceX

Most tehát ez utóbbi hatot járatták sikerrel.

Első alkalommal sikerült elérnie a világűrt a SpaceX Mars-rakétájának A Starship magyar idő szerint szombat délután 2-kor emelkedett a magasba, az első teszttel ellentétben pedig ezúttal már a világűrt is sikerült elérnie, mielőtt elvesztették vele a kapcsolatot.

A Starship eddig két tesztrepülésen esett át, a második repüléssel pedig sikerült jelentős mérföldköveket elérni: például a fokozatok sikeresen elváltak egymástól, valamint a felső fokozat hajtóművei is sikeresen begyulladtak. Nem mellesleg pedig a jármű először érte el a világűrt.

(Kép: SpaceX)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.