Techno

Saját magát tanította meg futni az MIT robotja

A négylábú robot számítógépes szimulációk segítségével összesen három óra alatt szerzett több hónapnyi tapasztalatot.
Garázs

Egy teljesen újfajta munkakört is létrehozott az autonóm szállítmányozás

Az önvezető teherautókat gyártó és működtető Einride sikeresen kiképezte az első olyan „távsofőrt”, aki már nem a volán mögött ül, hanem akár több száz kilométerrel messzebbről felügyeli a fuvart.
Techno

Út a megbízhatóbb mesterséges intelligenciához: hibrid ember-gép rendszerek

A hibrid keretrendszerben keverednek az emberi és az algoritmikus előrejelzések a pontosság növelésének az érdekében – az eredmény jobb, mintha két személy vagy két mesterséges intelligencia dolgozna együtt.
Techno

A Huawei magyarországi ellátó központjában már önműködő targoncák pakolják a készleteket

A Huawei pátyi logisztikai és gyártóközpontjában szinte minden megtalálható egy helyen, amiről a technológiai innováció az elmúlt években szólt: önvezető járművek, 5G, mesterséges intelligencia és kiterjesztett valóság is segíti a hatékonyabb munkavégzést.
Ember

Íme az elektromos meghajtású, robotizált járóbot, ami megtanulja a használója mozgását

A rendhagyó koncepció első ránézésre leginkább egy segway és egy kettlebell szerelemgyerekének tűnik, azonban, ha minden igaz, még esésgátló funkciót is terveztek bele.
Techno

A hangunkkal építhetünk világokat a Meta virtuális valóságában

Mark Zuckerberg bemutatta a cég legújabb fejlesztési irányát, aminek célja a még jobban kommunikáló mesterséges rendszerek intelligencia építése.
Techno

A DeepMind MI-je képes szabályozni az iszonyatosan forró plazmát a fúziós reaktorokban

Habár nem mostanság lesz erre szükség, de ez is bizonyítja, hogy a mesterséges intelligencia komoly, gyakorlati problémákat is képes megoldani. Az eredmények ráadásul a fúziós reaktorok fejlesztését is felgyorsíthatják.
Techno

A kapott feladattól függően képes átépíteni magát a neuromorf mini-áramkör

Az új találmány segítségével sokkal hatékonyabb hardvereket lehetne építeni mesterséges intelligenciákhoz.
Techno

Magzatok fejlődnek a mesterséges anyaméhekben és létrehozták a rendszert is, ami vigyáz rájuk

A mesterséges méhek megmenthetnék a koraszülöttek életét, de egyelőre még csak egereken és bárányokon tesztelik a módszert. A jövőben megjelenhetnek az emberi magzatok számára kialakított rendszerek, a biztonságos használatukhoz pedig a mesterséges intelligencia felügyeletére is szükség lehet.
Techno

Hiperhálózat tervez az embernél is hatékonyabban mesterséges intelligencia rendszereket

Mesterséges intelligencia algoritmust csak egy valami tud az embernél hatékonyabban építeni: egy mesterséges intelligencia hálózat.
Techno

A világon elsőként végzett emberi segítség nélkül laparoszkópos műtétet egy robot

A tesztek során a robot teljesen önállóan képes volt összevarrni beleket, ami az egyik legnehezebb feladat egy sebésznek. Igaz, emberek helyett egyelőre még csak sertésszöveteken engedték dolgozni a robotot.
Techno

Az önvezető autók technológiája segíti a vakok tájékozódását

A Biped nevű svájci vállalat a múlt héten megendezett CES szórakoztatóelektronikai kiállításon mutatta be azt az eszközt, ami térbeli hangokkal segít a látássérülteknek az önálló közlekedésben.
Űr

Holdutazó űrhajós válhat az Amazon Alexájából

Igaz, hogy nemrég még a konnektort ajánlotta játékra egy kisgyermeknek, de az optimista kutatók máris egy NASA-űrhajóra fogják delegálni virtuális asszisztensnek.
Techno

Idővel akár saját személyiségük is kialakulhat a Tesla Botoknak

Ugyan a Tesla humanoid robotját elsősorban a monotonnak és unalmasnak számító munkakörök ellátására tervezték, de Elon Musk szerint a tanulásra is képes robot idővel remek társsá is válhat.
Techno

Egy szélfarmokat felügyelő mesterséges intelligencia a töredékére csökkentheti a madarakat sújtó baleseteket

A tesztek során a kontrollterülethez képest az MI által monitorozott szélfarmon 82%-al csökkentek a madarak életét követelő ütközések.
Techno

Mestereséges intelligencia emel vádat a gyanúsítottak ellen Kínában

A fejlesztői szerint az új technológia tehermentesítheti az ügyészséget azzal, hogy az egyszerűbb eseteket átveszi, de vannak, akik szerint nem jó ötlet az MI kezébe adni a döntést.
Techno

Egyetlen, ijesztő állításra nincs ellenérve a jövővel kapcsolatban a mesterséges intelligenciának

Egy mesterséges intelligencia az Oxford Egyetemen vitázott több témában akár ellentétes oldalakon is érveket felsorolva. Akadt azonban egy olyan állítás a jövővel kapcsolatban, amire nem volt ellenérve.
Techno

Gyorsabban tanult meg videójátékozni egy maroknyi tenyésztett agysejt, mint az MI-k többsége

A Cortical Labs kutatói már évek óta azon dolgoznak, hogy élő idegsejteket integráljanak szilikonalapú hardverekkel. A mostani kísérletükkel áttörést értek el.
Techno

A DeepMind nanoméretű anyagot szimulál a mesterséges intelligencia segítségével

A mesterséges intelligencia a sűrűség-funkcionális elméletet képes immár pontosabban felhasználni, amely lehetővé teszi a nanoméretű anyagok szimulálását.
Techno

Hazai kutatók tesztelik az MI-t, hogy új antibiotikumokat találjanak

A mesterséges intelligencia az új antibiotikumok felfedezésének az egyik leggyorsabb és legolcsóbb módja – így nem mindegy, mennyire hatékony az algoritmus. Hazai kutatók pedig épp ez utóbbi kérdést vizsgálták.
Tudás

Valósággal megelevenedik az MI-nek hála az 1945 ostroma utáni Budapest

Egy réges-régi tél, amikor a hidakat a Dunába robbantották, és sosem látott szenvedés várt a magyar fővárosra.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.