Tudás

Erre az öt, nyugtalanító fizikai paradoxonra máig nincs magyarázat

Öt meglepő gondolatkísérlet, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a világ működését.
Űr

Három mód a fénysebesség közeli tempójú utazásra

A részecskék felgyorsítására több megoldás is rendelkezésre áll.
Tudás

Öt érv amellett, hogy a valóság puszta illúzió

Ezek a jelenségek megkérdőjelezik, hogy az általunk érzékelt valóság tényleg annyira objektív, mint azt hisszük.
Tudás

Híres feltalálók meglepő foglalkozásai

Ahogy manapság sem kezdi minden tudós és feltaláló mikrobiológusként vagy mechatronikai mérnökként a karrierjét, úgy a történelem legnagyobb lángelméi között is szép számmal találunk olyanokat, akik egészen hétköznapi munkát végeztek, mielőtt a világ megismerte volna őket.
Tudás

A semmi valódi közepe, ahol Cthulhu lakik és ahová az űrhajók meghalni járnak

Van egy hely a Csendes-óceánban, ami okkal érdemelte ki a világ legelhagyatottabb helye elnevezést. Az ISS is ebbe a 'temetőbe' érkezik majd néhány év múlva.
Tudás

Ez az az öt mítosz fizikából, amit te is elhiszel

Tegyük helyre a dolgokat!
Űr

A két leghihetetlenebb dolog a Marson, amit ősi civilizációknak tulajdonítottak

Cydonia rejtélyeire találtak magyarázatot, de a találgatások nem szűnnek.
Techno

Az akkumulátorfejlesztés 12 legbizarrabb újítása a feje tetejére állít mindent

Az akkumulátortechnológia áttörése nem várt helyekről érkezik.
Tudás

Szakállas Hitler és egy nagyon furcsa lefejezés bizonyítja, a képmanipuláció nem az AI-jal kezdődött

Hihettünk egyáltalán valaha is a szemünknek?
Techno

Néhány részleten múlik, hogy figyelemreméltóvá vált a Xiaomi új okostelefonja

A középkategóriás telefonok egyik sztárja lehet ez az okostelefon.
Techno

Nem csak a “Stranger Things”-fegyver – ezek az USA vadiúj haditechnikai eszközei

Hangágyú, drónraj, okossisak és rakétát égető lézer: az amerikai hadviselés új eszköztára már a spájzban van.
Techno

A világ leggazdagabb embere bizarr dolgokat jósol a jövővel kapcsolatban

Milyen lenne a világ munka és börtönök nélkül? Elon Musk szerint ilyen lesz a jövő.
Tudás

Ezek a technológiák segíthetnék a Mikulás ma esti, lehetetlen küldetését

Techno

Futurisztikus telefon született - ami tényleg tud újat mutatni

Kivételesen nem az AI tesz érdekessé egy új modellt.
Űr

Kiderült: NASA valójában rengeteg felvételt készített a 3I/ATLAS-ról, csak nem mutatták be

Itt az összes kép a csillagközi utazóról.
Űr

A legizgalmasabb üstökösök - a 3I/ATLAS anticsóvájától a darabokra hulló másik ATLAS-ig

Hol jár most az 3I/ATLAS? És mi történik a többi üstökössel? Íme a legújabb felvételek és adatok.
Tudás

Nyugtalanító jelenségek a fizika rejtett területeiről

Ilyen, amikor a fizika megmutatja furcsa oldalát.
Techno

Mit csinálj – és mit ne csinálj –, ha az egyik legnehezebb fotóstémát mobiltelefonnal fényképezed?

Díjnyertes fotós mutat néhány tippet.

Űr

Ilyen távolságra közelíti meg a Földet a 3I/ATLAS hamarosan

A 3I/ATLAS előbb-utóbb elhagyja a Naprendszert, de jelenleg még a Nap és a Föld közelében időzik.
Techno

Mit tud a Tomahawk rakéta, hogy ennyire kellene Ukrajnának?

Ukrajna nem véletlenül áhítozik a Tomahawkra: a több ezer kilométeres, radar alatti csapásmérő-képesség az orosz hátország biztonságérzetét is átírhatná.
Űr

Mi rejtőzik a fekete lyukak belsejében a tudomány jelen állása szerint?

Fotongyűrűk és gravitációs „csiripelés” árulhatják el, mi lapul a fekete lyukak belsejében – és hogy tényleg kell-e új fizika.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.