A semmi valódi közepe, ahol Cthulhu lakik és ahová az űrhajók meghalni járnak

2026 / 03 / 16 / Bobák Zsófia
A semmi valódi közepe, ahol Cthulhu lakik és ahová az űrhajók meghalni járnak
Van egy hely a Csendes-óceánban, ami okkal érdemelte ki a világ legelhagyatottabb helye elnevezést. Az ISS is ebbe a 'temetőbe' érkezik majd néhány év múlva.

A Csendes-óceán egy pontja olyan távol esik a szárazföldektől, hogy a véletlenül erre járók legközelebbi emberi szomszédait a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai jelentik. A Nemo-pontot nevezik az óceán közepének, a világ legmagányosabb helyének és a világ legtávolabbi pontjának is - utóbbi persze erősen relatív definíció, és a szárazföldektől való távolságot értik alatta. A helyhez észak felől a Pitcairn-szigetekhez tartozó Ducie-szigetek esnek legközelebb, északkeletről a Motu Nui, ami a Húsvét-szigetek része és egyúttal Chile legnyugatibb tája, délről pedig a Maher-sziget, ami az Antarktisz Marie Byrd Land elnevezésű régiójához tartozik - ez utóbbi terület érdekessége, hogy ez az egyetlen hely a világon, amit még senki sem igényelt, vagyis valójában egyetlen országhoz sem tartozik. Illetve ez csak részben igaz, mivel Stomaria éppen idén szeptemberben nyilvánította ki igényét a területre, a 2019-ben megalakult Stomariai Birodalom azonban csak egy apró, önmagát kikiáltó mikronemzet, amelynek nincs nagy befolyása a nemzetközi ügyekre.

A rendkívül elhagyatott Nemo-pont közelében nincsenek tehát lakott helyek, és hajózási útvonalak sem igen vezetnek erre, de a régió mégsem mentes az emberi tevékenységektől, sőt, az évek során rengeteg ember által alkotott eszköz talált itt végső nyugovóra. Ez ugyanis a Föld fő űrhajótemetője, amely fölé a feladatuk végére érő űreszközöket irányítják, hogy a légkörben esetleg el nem égő darabjaik véletlenül se lakott területre essenek. A Nemo-pont emellett a képzeletbeli Cthulhu lakóhelye is Lovecraft fantáziája szerint, az ősi szörnyetegé, ami R'lyeh elveszett városában alussza mély álmát.

A 'semmi közepéről' a galériában szedtünk össze öt fontos tudnivalót.


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.