Techno

Nem UFO-k zaklatták az amerikai hadihajókat, hanem ellenséges drónrajok – de ez csak még rosszabb hír

A drónrajok a Pentagon és a vezető katonai agytrösztök szerint is döntőek lehetnek egy potenciális konfliktus során – azonban, mint kiderült, ezek az eszközök már 2019 óta szereznek be érzékeny információkat az amerikai haditengerészetről.
Techno

Egy újabb tömeggyilkossággal kapcsolatban merült fel a közösségi média felelőssége

A buffaloi lövöldözés elkövetője online radikalizálódott, majd élőben közvetítette tettét. A New York-i államügyész nyomozást indított.
Bolygó

Először fordult elő, hogy az USA-ban több elektromos áram jött a szélenergiából, mint atomból és szénből

A világon az Egyesült Államokban van a legtöbb működő atomreaktor: szám szerint 96, ám márciusban mégis volt olyan nap, amikor a szélenergia több elektromos áramot termelt.
Techno

Másfél év után alakul az adatvédelmi megállapodás az USA és az EU között

A Facebook azzal fenyegetőzött, hogy kivonulnak Európából, ha nem tudnak megegyezni a felek.
Tudás

Európa felett szúrták ki az USA atombiztos „Végítélet” repülőjét

Azt is tudni, hogy miért utazott ilyen messzire a repülő éppen most.
Űr

Hold körül járőröző megfigyelő műholdat állítana pályára az amerikai hadsereg

Az eddigi információk alapján a műhold elsődleges feladata a Föld és Hold között növekvő űrforgalom monitorozása lesz, beleértve az Artemisz-program űrhajóit is.
Tudás

Miért tiltották be a karácsonyt a 17. században?

Volt idő, mikor vigyázni kellett, kinek kíván az ember boldog ünnepeket. Egy koccintás, egy kis éneklés, a húsos pite kiszűrődő illata és máris kemény büntetetést hoztak az angyalkák ajándékba. De miért is volt illegális az egyik legszebb ünnep, több mint két évtizeden át?
Techno

Donald Trump közösségi média platformot és video-on-demand szolgáltatást indít nemsokára

A Trump Media & Technology Group bejelentése szerint a TRUTH Social mindenki számára nyitott közösségi oldalát 2022 első felében teszik elérhetővé az Egyesült Államokban, miután novemberben szűk körben tesztelik a működését.
Ember

Az amerikaiak többsége már elfogadja az evolúció elméletét

1985 óta teszik fel a kérdést a lakosoknak a Michigan Egyetem kutatói egy felmérésben: egyetértenek vagy nem értenek egyet azzal, hogy az emberi lények állatok korábbi fajaiból fejlődtek ki?
Techno

Az Egyesült Államok biztosítja, hogy a kínai gyártók ne kémkedhessenek - szétkalapálják a Huawei és ZTE eszközöket

A 'rip and replacement' program feltételeit néhány héttel ezelőtt véglegesítette az FCC, a kínai gyártóktól származó eszközöket begyűjtik és gondoskodnak róla, hogy senki ne használhassa kémtevékenységekre.
Techno

Biden amerikai elnök 72 pontos utasítás-, és ajánláscsomaggal ment neki a bigtech vállalatoknak

Joe Biden elhatározta hogy visszavezeti a szabad versenyt az USA technológiai piacának kapitalizmusába, melyet a Szilícium-völgyi technológiai nagyvállalatok a megítélése szerint egyre közelebb tolnak a monopolpiaci helyzethez, és mára minimum egyfajta oligopóliumot teremtettek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.