Űr

Történet az űrállomáson rekedt számítógépről

A Nemzetközi Űrállomáson a hazaszállítására várakozó számítógép része annak a jövőnek, melyben az űrkutatásba kereskedelmi cégek is bekapcsolódhatnak.
Ember

A DNS-ből kiderül az egyes fajok átlagos élettartama, az emberé is

Az ötlet nem teljesen új, de ilyen kiterjedt genetikai vizsgálatot még nem folytattak. Az is kiderült, hogy pusztán a biológiai óránk szerint hány év jutott volna nekünk.
Techno

A 404-es hibaüzenet története

Az internet idegesítő zsákutcája nélkül nem lenne internet sem.
Techno

Ez a mézeskalácsház tízszer kisebb egy hajszálnál

Ráadásul egy olyan miniatűr hóember fején csücsül, amelyik éppen kacsint.
Techno

Így vihetjük vissza az elektronikai termékeket karácsony után

Néhány számmal kisebb zokni, ordenáré nyakkendő, émelyítő színkombinációjú pulcsi – ajándékba kapott apróságok, amiket az ember elsuvaszt a szekrény mélyére, idővel pedig kiszelektál. De mit tegyünk egy értékesebb elektronikai eszközzel, amire éppenséggel semmi szükségünk? Megnéztük, hogy a nagyobb elektronikai áruházak milyen feltételek mellett engedik a nem kívánt termékeket visszacserélni online és bolti vásárlás esetén.
Techno

Sok a gyerek YouTube-sztár, de jövőre ez megváltozhat

A Forbes idén is összeállította a legjobban kereső youtuberek listáját: sok a gyerek és sok a videójáték, de azért hellyel-közzel akad más is. Viszont lehet, hogy ez a lista utoljára néz ki így.
Űr

Sikeresen landolt a Boeing Starliner

A Boeing Starliner CST-100 sikeresen visszatért Föld körüli pályájáról, és a terveknek megfelelően landolt Új-Mexikóban.
Űr

Egy filctollnak köszönhető, hogy a holdra szállás nem torkollt katasztrófába

1969. július 20-án Neil Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin kiléptek a Holdra, de majdnem nem tudtak visszatérni onnan. Ez a történet tehát a két űrhajósról szól. És egy filctollról.
Techno

Törökország elsőként fejleszt tűzfegyverrel felszerelt drónt

Törökország arzenálja még idén kibővülhet a világ első, tűzfegyverrel felszerelt drónjával.
Techno

Világvége, Donald Trump, valamint a Facebook és a Twitter küzdelme az MI-vel

Őrült és zilált történet egy őrült és zilált világból – avagy miért támogatja egy ősi kínai kultusz a jelenlegi amerikai elnököt, és miként csaptak le a hozzájuk kötődő tengernyi álprofilra a közösségi média óriásai. És hogy jön mindehhez a mesterséges intelligencia?
Űr

Európa Cheops nevű teleszkópja távoli planétákat fog megfigyelni

Az Európai Űrügynökség új teleszkópja nem új bolygókat keres, hanem az eddig felfedezetteket figyeli meg. Hazai tudományos intézetek és még egy magyar magánvállalat is akadt a fejlesztők között.
Ember

Egészségesebb-e az e-cigi a hagyományosnál?

Bár a dohányzás kapcsán az egészség szó használatát úgy általában el lehet felejteni, egy új, kiterjedt tanulmány alapján az e-cigi kevésbé ártalmas hagyományos társánál. Legalábbis bizonyos időhossz alatt, bizonyos körülmények és bizonyos betegségek esetén.
Tudás

Az HMS Terror feltárása

Őfelsége hajói, a Terror és az Erebus 1845-ben, a Franklin-expedíció keretében kutattak az északnyugati átjáró után. A járművek elakadtak a jégben, a legénység pedig kénytelen volt elhagyni azokat. Az eset később sokak fantáziáját beindította: Dan Simmons tollából regény született belőle, amit tavaly az AMC adaptált tévésorozatként. Kanadai régészeknek hála most megnézhetjük, miként fest a Terror ma a víz alatt.
Techno

A Forint App segít megmondani, hogy hamis-e a bankónk

Nem csak azt mondja meg, hogy hamis-e a nálunk lévő forint, de még ráadásul kiterjesztett valóság játék is akad mellé, amelyben életre kel a pénz!
Tudás

A New York-i Szabadság-szobor titkai

A szobor eredetileg más színű volt, mint most. Ráadásul nem is feltétlen az volt az etnikuma, aminek gondolnánk.
Techno

Az orvosi okos kontaktlencse akár betegségeket is kiszűrhet

Egy korai állapotban lévő kutatás keretében olyan kontaktlencsén dolgoznak, amely képes a szem változásai által több megbetegedést is idejekorán felismerni.
Garázs

Először szelte keresztül az Egyesült Államokat áruval megrakott, önvezető kamion

Az önvezető jármű Kaliforniából szállított vajat Pennsylvaniába, de azért nem teljesen egyedül.
Techno

Járókeret helyett exoszkeleton – ezt használják a nyugdíjasok japánban

Bár elsőre irtó menőn hangzik, hogy az idősebbek külső robotvázzal nyerik vissza az erejük, de a trend mögött valójában szomorú folyamatok állnak.
Űr

Oumuamua – Különös látogató a csillagrendszeren kívülről

Az Oumuamuát 2017 októberében vették észre egy csillagvizsgálóban Mauin. Ez az első, ember által is érzékelt objektum, amely egy másik csillagrendszerből érkezett. Az Oumuamua azonban nem csak ezért érdekes, hanem mert több kérdés maradt utána, mint válasz.
Tudás

A The Pirate Bay streaming funkcióval bővülhet

A Netflix, az Amazon és a Disney után újabb játékos vágott bele a streamingbe: a digitális kalózok.
Techno

Hamarosan érkezik a Jézus szimulátor

A Jézus szimulátor a vallásalapító mindennapjaiba enged egyfajta komisz humorral átitatott betekintést. Már persze ha bármi is igaz belőle. Amennyiben viszont tényleg készül, akkor csak a jéghegy csúcsa lesz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.