Űr

Így fest a Balaton a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről

A lenyűgöző képeket a francia űrhajós, Thomas Pesquet készítette.
Techno

Visszatérnek a legklasszikusabb Casio karórák

Az F–100 gyűjtői ritkaság, melyet az 1979-es, A nyolcadik utas: a Halál című filmben viseltek.
Techno

Oroszország leleplezte az F–35 elleni, ötödik generációs vadászgépét

A „Sakkmatt” becenevű gép alig látszik a radaron, és egyszerre 6 célpontot is képes támadni – az oroszok az amerikai F–35 és F–22 riválisának szánják, és a jövőben akár „pilóta-nélküli” változat is elérhető lesz belőle.
Űr

Jeff Bezost megváltoztatta az űrutazás, meg akarja menteni a Földet

Bezos átélt egy speciális hatást, amit csak az űrhajósok éltek át korábban, és ez saját bevallása szerint megváltoztatta: többet akar tenni a bolygó megmentéséért.
Bolygó

Az Egyesült Királyságban először adtak ki sárga figyelmeztetést az extrém hőség miatt

Habár a legmagasabb fokozat alatti jelzés egy új figyelmeztető rendszer miatt lett bevezetve, magát a rendszert már eleve a klímaváltozás miatt állították fel.
Tudás

A Vortex-ház Montanában, ahol a feje tetejére áll a gravitáció

Egyesek szerint a hely újraírhatja az ismert fizika törvényeit – persze azért nem eszik olyan forrón a kását.
Techno

Skót hegymászók szerint egyenesen a halálba vezet a Google Maps

Skót hegymászószervezetek szerint a Google Maps életveszélyes lehet, mivel konkrétan szakadékba navigálja az embert.
Űr

A Mars egyes helyein valami eltüntethette az ősi életre utaló nyomokat

A Gale-kráter alján bizonyos helyeken egyszerűen hiányzik az az üledékréteg, amely az ősi életre utaló nyomokat őrizhette.
Techno

A Steam Deck esélyesen kinyírhatja hosszútávon a konzolokat

A Valve fejlesztése, a Steam Deck látszatra egy Nintendo Switch-klón, valójában a videojátékozás jövője is lehet.
Űr

Húsz éve nem láthattuk ilyen közelről a Jupitert és a jeges holdját

Vangelis zenéje szól a NASA látványos videója alatt, amit a Juno szonda felvételeiből vágtak össze, és amit mindenkinek, akit kicsit is érdekel a világűr, látnia kell.
Garázs

Elon Musk szerint van rá esély, hogy megbukik a Cybertruck

A milliárdos azonban ezt sem bánná, annyira imádja ezt a kocsit.
Űr

Hatalmas radarokkal figyelné Amerika a mélyűrben a potenciális „célpontokat”

Az USA-n kívül Ausztráliába, valamint az Egyesült Királyságba is telepítenének ilyen rendszereket.
Garázs

Mikor lesz alacsony kibocsátású zóna és dugódíj Budapesten?

A Greenpeace alacsony kibocsátású zónákat szeretne, közben meg a Levegő Munkacsoport a fővárosi útdíj bevezetése miatt indított aláírásgyűjtést. Vezethetnek-e valahová ezek a kezdeményezések?
Ember

Ez a WHO álláspontja a koronavírus delta variánsáról

A WHO feje röviden összefoglalja, miképp látja a jelenlegi járvány-helyzetet.
Techno

Elképzelhető, hogy a bitcoin atyja megszabadult a bitcoinja egy részétől, a dogecoin atyja pedig nekiment a kriptovalutáknak

9 éves bitcoin-tárcák aktiválódtak, az Elon Musk által felkapott dogecoin alapítója pedig keményen beleállt a kriptovalutákba.
Űr

Talán menthető a Hubble, már sejtik, mi a baja

31 éve szolgálja az űrkutatást ez a történelmi űreszköz, és kis szerencsével ismét működésre lehet bírni.
Techno

Itt az uniós klímavédelmi-terv – már 2035-ben véget érhetne Európában a belsőégésű autók korszaka

Az Európai Bizottság ma tette közzé a „Fit for 55” elnevezésű klímavédelmi csomagot, ami megvalósulása esetén bevallottan erősen és több területen is érinti majd az uniós polgárok életét.
Űr

A Hold pályasíkjának a mozgása gyakori áradásokat okozhat a Földön 2030-tól

Ha a klímaváltozás miatt nem emelkedne a vízszint, akkor a Hold sem jelentene veszélyt.
Űr

Az orosz űrprogram vezetője azt kívánja, bár az ország oligarchái is annyit fektetnének az űrkutatásba, mint az amerikai milliárdosok

Dmitrij Rogozin Sir Richard Branson előző hétvégi repülését „mérföldkőnek” nevezte, miközben hazája oligarcháit ostorozta, hogy azok inkább jachtokra költik a pénzük.
Tudás

Egy kávéskanna miatt született meg a webkamera

Manapság sötéten tekint ránk a laptopról, sőt a telefonról, és szinte fel sem tűnik a létezése – a webkamerát a Cambridge Egyetem egyik kávéskannájának köszönhetjük.
Tudás

„Egy sereg opció jön szóba azon kívül, hogy az UAP-ok Földről vagy a Földön kívülről származnak”

A fenti idézetet Luis Elizondo, az azonosítatlan repülő jelenségeket vizsgáló, a Pentagon által korábban működtetett program egykori vezetője mondta. Az interjúban azonban több döbbenetes állítás is elhangzik, és talán körvonalazódni kezd az is, hogy mi lehet az UAP-okkal kapcsolatos jelenlegi, nem hivatalos munkateória.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.