Garázs

Olaszországban épülhet fel az első kereskedelmi hyperloop

A Hyper Transfer projekt hivatalosan is elkezdődött. Az olasz hyperloop Velence és Padova között üzemel majd.
Bolygó

Működik a fából készült szélturbina Svédországban

A turbina tornyát kétszáz lucfenyőből készítették el és a gyártócég szerint az acéllal ellentétben karbonnegatívnak mondható, ha az anyagának teljes életciklusát vesszük figyelembe.
Techno

Megépítették a világ legkisebb emberszerű robotját, ami senki munkáját nem fogja elvenni

A humanoidokat gyakran azzal a céllal építik, hogy embereknek szánt munkakörökben szolgáljanak, de az apró robotot más feladatokra szánták.
Techno

Elkészült az esernyő, amit nem kell tartani a fejünk felett

Az esernyő 2.0 még nem magától repül, hanem kontrollerrel kell irányítani, de utódja akár autonóm módon működhet.
Garázs

A levegőből vizet állít elő és Starlink kapcsolattal is rendelkezik az új lakóautó

A Pininfarina a CES-en mutatta be az elektromos RV-t, ami otthonná alakítható.
Tudás

A paradicsom bukása és felemelkedése: a salemi paradicsom-per

Vannak a történelemnek vészterhes korszakai, mikor a hiedelmek és tudatlanság labirintusaiban tévelyegve nehéz meglelni az igazságot. Ilyenkor van igazán nagy szükségünk hősökre, kik bátor példamutatásukkal új irányt mutatnak az emberiség és… a gasztronómia számára. Ismerjük meg a hősök egyikét, a férfit, aki a legsötétebb időkben sem félt kiállni a meghurcolt paradicsomok jogaiért az elhíresült (majd méltán elfeledett) salemi paradicsom perben.
Űr

A telerobotika mérföldkőnek számító tesztjében az űrből irányítottak egy robotkutyát

A Felszíni Avatár program keretében a Nemzetközi Űrállomásról irányították Bertet, a robotkutyát és egy humanoidot is. A jövőben a nagyon távoli irányítással működő robotok használata létszükséglet lehet az űrmissziók során.
Techno

Hetven km/h-ás sebességgel száguldanak a házhozszállító-robotok a föld alatti alagutakban

Tesztelik az első föld alatti házhozszállító-rendszert, amelyet több is követhet hamarosan.
Garázs

Készül a Sirius, a hidrogénhajtású eVTOL

A légi jármű külalakja egy apró repülőgépre hasonlít, de helyből tud felszállni kifutópálya használata nélkül.
Tudás

Közel száz éve tart a világ leghosszabb és legeseménytelenebb laboratóriumi kísérlete

Kutatók egymást követő nemzedékei 1927 óra figyelik, hogy hogyan csöppen a szurok. Az anyag lassabban mozdul, mint ahogy az ausztráliai kontinens észak felé sodródik a kísérletért felelős professzor érzékletes leírása szerint.
Űr

Felébredt a japánok leszállóegysége a Holdon

A JAXA SLIM leszállóegysége január 19-e óta tartózkodik a Hold felszínén, de eddig szünetet tartott a szűkös energiaforrások miatt. Mai bejelentés szerint az űreszköz újra működőképes és már meg is kezdte a tudományos munkát.
Űr

Régi csillagászati rejtélyt oldott meg a James Webb Űrteleszkóp

A galaxisok kaotikus összeolvadása magyarázza a hidrogén detektálását bizonyos megfigyelések során.
Tudás

A legkisebb csomó a világon ötvennégy atomból áll

A kutatók véletlenül hozták létre a csomót kísérletezés közben.
Garázs

Az ezer kilométeres hatótávú drón egyedül szállítja a rakományt

A Cento drónt légiforgalmi irányítók felügyelik és pilóta nélkül, autonóm üzemmódban oldja meg a hosszú távú szállítmányozás gondját.
Techno

Ezek az androidok takaríthatnak és főzhetnek helyettünk egy szép napon

Eve robot tud sütni, főzni, port törölni, liftben utazni, beszélgetni, járőrözni a folyosókon és ellenőrizni a személyazonosságot. Egy biztonsági cég Apollo néven több flottát is szolgálatba állított belőlük és egy nap a robotot, vagy utódját, Neót, otthon is használhatjuk majd.
Techno

Újra feltalálták az óriáskereket és pár év múlva fel is építik

2025-ben kezdik építeni a legnagyobb küllők nélküli óriáskereket, aminek különlegessége, hogy két sínen is futnak benne a kabinok, így egyszerre 1400 ember befogadására alkalmas.
Űr

Jelentkeznél, ha az első telepeseket toboroznák a Marsra?

A lehetőség, hogy a Marsra egyszer majd emberek léphetnek, távolinak tűnik, pedig már az ötvenes-hatvanas években Wernher von Braun és a Boeing kidolgozott tanulmányai foglalkoztak a kérdéssel. Megkérdeztük a Rakéta olvasóit, hogy részt vennének-e egy induló Mars-utazáson. A válaszok meglepetést is tartogattak.
Űr

Megépült a Nemzetközi Űrállomás egyik utódjának házméretű modulja - és egyből fel is robbantották

A Sierra Space rendszeresen kísérletezik a modulokkal, hogy felmérjék a teherbírásukat. Legutóbbi alkalommal már az Orbital Reef leendő lakóegységeinek teljes méretű prototípusát szakították cafatokra.
Garázs

A lánctalpas Nissan nem csak látványos, hanem fontos feladata van

A Nissan X-Trail Mountain Rescue járműve elméletben a hegyekben való autózáshoz való, de csak különleges esetben.
Tudás

2025-ben kezdődnek a humán tesztjei a lenyelhető inzulinkapszulának

A szájon át szedhető inzulin alkalmazása nem csak kényelmesebb, mint az állandó injekciózás, hanem kevesebb mellékhatással jár.
Űr

Az első lépés az állandó emberi jelenlét felé a Holdon - új holdbázistervet mutattak be

A Hassell elképzelése szerint a bázis felfújható lakókapszulákból állna, amelyeket holdi talajból készített védőréteg burkolna be.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.